Robert Fico kormányfő a Smer-SD élén marad. 359 szavazattal a párt delegáltjai ismét megválasztották a Smer eperjesi tisztújításán.

 

A párt új alelnökei Juraj Blanár és Peter Žiga lettek, alelnök marad továbbá Marek Maďarič, Peter Kažimír, Peter Pellegrini és Robert Kaliňák. A legtöbb szavazatot Pellegrini kapta, 348-at. Kažimírt a 345 delegált támogatta, Kaliňákot 318, Maďaričt és Blanárt 311, Žigat 300.

 

Juraj Blanár a párt alapítása óta párttag, 2002-ben került be a parlamentbe, mellette pedig 2006-tól Zsolna megye főispánja. Peter Žiga 2006-ban került a parlamentbe, ahol először államtitkárként dolgozott a gazdasági minisztériumban, majd 2012-ben környezetvédelmi miniszter lett. A 2016-os választások után a gazdasági tárcát kapta meg.

 

 hirdetes_810x300  

Pavol Paška és Dušan Čaplovič már nem alelnökök, de beválasztották őket a párt elnökségi tagjai közé. Robert Fico méltatta Paška pártért tett igyekezeteit, szerinte neki köszönhető, hogy nem ment el képviselő a pártból, valamint hogy a párt a baloldal meghatározó szervezete lett.

 

A Smer-SD szombati közgyűlésén Eperjesen kitüntetéssel díjazta a párt kilenc tagját, elvégzett tevékenységükért. A 417 delegált közül 385 jelent meg. A kormányfő beszédében nem kímélte az ellenzéket és a médiát sem, kemény fellépést ígért ellenük.

 

webnoviny.sk
kép: SITA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!