Az OĽaNO-Nova elnöke, Igor Matovič csalás gyanújával vádolta meg a koalíciós politikusokat. Matovič szerint a csalásra a mai parlamenti szavazáskor került sor.

 

A parlament elnöke, Andrej Danko és az egykori védelmi miniszter, Martin Glváč kicserélték szavazókártyáikat,Glváč pedig Danko kártyájával, Danko helyett szavazott.

 

Matovič távozásra szólította fel Dankót és Glváčot

 

 hirdetes_810x300  

Az eseményre Igor Matovič hívta fel a figyelmet. Szerinte Danko és Glváč csalást követett el, ugyanis a videófelvételen tisztán látható, hogy a zűrös szavazásnak mindketten tudatában voltak.

 

 „Ha megnézzük a szavazáson való részvételt, ahol Glváč úr jelen volt, míg Danko nem, akkor láthatjuk, hogy Glváč szavazott, holott a neve mellett az szerepel, hogybnem.volt jelen. Tehát a saját szavazókártyájával nem szavazhatott”

 

– konstatálta Matovič.

 

Az OľaNO vezére felszólította Glváčot és Dankót is, hogy mondjanak le a parlamentben betöltött funkciójukról és a képviselői mandátumukról egyaránt. Matovič szerint ugyanis a parlament elnöke eltitkolta a Glváč által elkövetett törvénysértést.

 

 „A becsületes kapitány a becsületes egykori védelmi miniszterrel együtt az egész csalást eltussolta és nem ismerte be”

 

-tett hozzá Matovič.

 

Forrás és nyitókép: aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!