A parlament késő éjszakába nyúló rendkívüli ülésén végül nem szavazott bizalmatlanságot a miniszterelnöknek. A 130 jelen levő képviselőből 60-an támogatták Robert Fico leváltását, 70-en ellenezték.

 

Az írásban és szóban bejelentkezett, jobbára ellenzéki képviselők felszólalása után az ülést vezető Bugár Béla 00.28-kor rekesztette be a tárgyalást. 15 perc technikai szünet után 00.44-kor szavaztak a kormányfőről.

 

Robert Fico így továbbra is miniszterelnök marad. A Smer, az SNS és a Most-Híd szavazatain kívül bizalmat szavazott a kormányfőnek Peter Marček és Rastislav Holúbek frakció nélküli képviselő is.

 

 hirdetes_810x300  

A rendkívüli ülés közel 12 órán át tartott, ebből több, mint 3 órát az előterjesztő, Igor Matovič beszélt. Az ülésen 27 képviselő szólalt fel. Az ellenzék a rendkívül megdrágított energiaárak miatt szerette volna leváltani a kormányfőt, akit azzal vádoltak, hogy hátat fordított az embereknek. Fico tagadta a vádakat, és azzal védekezett, hogy az illetékes hivatal vezetőjét leváltották, a kabinet pedig megtette a szükséges lépéseket az ügy rendezésére.

 

A botrányba Jozef Holjenčík az Árszabályozási Hivatal Smer általi jelöltje bukott bele.

 

teraz.sk/Körkép.sk

 

További ajánlott írások:

 

A parlament ma újra megpróbálja leváltani Robert Ficot – Online

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!