Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mai pozsonyi látogatása kapcsán az MKP vezetésével is tárgyalt. A magyar tárcavezető a kormány stratégiai partnerével, a Magyar Közösség Pártja elnökével és a párt vezetésével folytatott megbeszélés után több, az itteni magyar közösség szempontjából kulcsfontosságú fejlesztési programot is bejelentett.

 

Menyhárt: Az MKP értékes partner

 

Menyhárt József, az MKP elnöke a találkozó kapcsán elmondta, örül annak, hogy a magyar kormány miniszterei pozsonyi látogatásain rendre a párt vezetésével is egyeztetnek, köszönhetően a két fél közti stratégiai szövetségnek. Az MKP számára az idei megyei választások előtt különösen fontos a Magyarországgal való jó viszony.

 

 hirdetes_400x285  

 

„Az MKP értékes partner úgy a magyar kormányzat, mint a szlovák parlament ellenzéki pártjai számára is. Ezt bizonyítják az elmúlt napok tárgyalásai úgy az OĽaNO, mint az SaS elnökével. Az MKP célja, hogy érdekképviseletét tovább erősítse“ – fogalmazott Menyhárt József.

 

„Idén megyei választások lesznek Szlovákiában, mi azért szurkolunk, hogy a magyar érdekképviselet minél erősebb legyen. Szurkolunk az MKP-nak, hogy magyar pártként erős magyar képviseletet tudjon létrehozni a megyei képviseletekben. A magyar nemzeti közösség érdekeit ez szolgálná” – erősítette meg a magyar külgazdasági és külügyminiszter.

 

Hálózatépítés, gazdasági fejlesztés

 

Szijjártó Péter szerint Magyarország és Szlovákia együttműködése tipikus példa arra, hogy egy rendkívül érzékeny kétoldalú kapcsolatból, hogyan lehet közös akarattal és közös sikertörténetekkel egy stratégiai szövetségesi viszonyt létrehozni.

 

 

„Mára Magyarország és Szlovákia a legfontosabb európai kérdésekben a legszorosabb és legmegbízhatóbb szövetségeseivé váltak egymásnak. Ha abból az irányból közelítjük meg a kérdést, hogy mi a jobb a helyi magyar közösségnek, hogy ha a szlovák és a magyar kormány jóban van, vagy ha rosszban van, a válasz egyszerű: az a jó, ha jóban van” – fogalmazott a tárcavezető.

 

Elmondta, a jövőben is arra fognak törekedni, hogy Magyarország és Szlovákia közös sikertörténetekkel olyan bizalmi alapot hozzon létre, amely lehetővé teszi számukra, hogy a kétségtelenül meglévő, olykor súlyosan érzékeny kérdéseket a megoldás esélyével vessék fel és tárgyalásokat kezdjenek róla.

 

A felvidéki magyarság a kétoldalú kapcsolatok erőforrása

 

A két ország stratégiai, szövetségesi viszonyának fenntartása magyar szempontból nemzeti és gazdasági érdek. „Mi az itteni magyar nemzeti közösségre úgy tekintünk, mint a kétoldalú kapcsolatok legfontosabb erőforrására.

 

Ha a magyar kormány külügyminisztere eljön Pozsonyba, akkor kutya kötelessége, hogy az itteni magyar pártot, az MKP-t is meglátogassa, hogy megvitassuk a legfontosabb kérdéseket” – mondta Szijjártó.

 

Pozsony, 2017. március 1.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) megbeszélést folytat Menyhárt Józseffel, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnökével a felvidéki magyar párt pozsonyi székházában 2017. március 1-jén.
MTI Fotó: Krizsán Csaba

 

A külgazdasági és külügyminiszter beszámolt a szlovák kollégáival kötött mai megállapodásokról is, Ezek közé tartozik a két ország határának átjárhatósága, mely a nemzeti közösség számára kiemelten fontos kérdés. Jelenleg 34 helyen lehet átmenni a magyar-szlovák határon, ez rövidesen 11 új határátkelési lehetőséggel fog kiegészülni, ebből öt új Ipoly-híd. Az idei évben elkezdik építeni a gyorsforgalmi kapcsolatot is Rajkánál. Az új komáromi hír is egy új kapcsolat lesz a két ország között, melynek építkezése idén szintén megkezdődik.

 

Gazdaságfejlesztés az MKP együttműködésével

 

A szlovákiai magyarság szempontjából talán a legfontosabb bejelentés, hogy Magyarország az MKP-val való konzultáció alapján egy gazdasági-fejlesztési programot indít, amely a vajdasági és kárpátaljai példára fog alakulni.

 

„Ennek a programnak a kidolgozásában az MKP vezető szerepet játszik. Amint a részletek kidolgozása megkezdődik, azt ugyanúgy, mint a kárpátaljai és vajdasági példánál, nagyon transzparensen, Szlovákiával együttműködve és a szlovák kormányt folyamatosan tájékoztatva fogjuk végrehajtani. Az MKP szakértői ebben nagyon fontos szerepet játszanak” – vázolta a részleteket Szijjártó.

 

Pozsony, 2017. március 1.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) kezet fog Menyhárt Józseffel, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnökével a felvidéki magyar párt pozsonyi székházában 2017. március 1-jén.
MTI Fotó: Krizsán Csaba

 

A mai napon sikerült megállapodniuk arról is, hogy összekötik, a két ország közötti villamos energia hálózatokat. 2017 így már az összeköttetések éve lesz.

 

Visegrádi együttműködés

 

Magyar-szlovák viszonylatban a mai nap a két ország külügyminisztere is tárgyalt. Nyártól Magyarország veszi át a visegrádi elnökséget.

 

„Elmondtam a külügyminiszter úrnak, hogy a visegrádi elnökségünk a V4 összeköt szlogennel fog menni, ami világosan mutatja a célkitűzéseinket, hogy ebben a térségben az észak-déli összeköttetéseket mind energetikai, mind közlekedési szempontból tovább építsük.

 

 

Megállapodás született abban is, hogy a két ország együttműködik a V4 plusz formáció működtetésében, ami azt jelenti, hogy a világ távoli pontjain levő országokkal is visegrádi keretben működnek majd együtt, ezzel is növeli a régió vonzerejét.

 

„Távolról is sokkal jobban látható piaccá válunk azonnal, és mivel az Unió növekedése az elkövetkező időszakban jól láthatóan Közép-Európából fog jönni, ezért a négy ország együttműködése egyenként és közösségileg is jól felfogott érdekünk” – zárta Szijjártó.

 

 

Király Zsolt

 

Képek: Körkép.sk

 

További ajánlott írások:

 

Szijjártó Pozsonyban: 2017 az összeköttetések éve a magyar-szlovák kapcsolatokban

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!