A mečiari amnesztiák miatt is jó, hogy a Most-Híd a Smerrel és az SNS-szel van kormányon. Ezt Bugár Béla, a Most-Híd elnöke jelentette ki a közmédia 5 perc múlva 12 című műsorában, ahol a legerősebb ellenzéki párt elnökével, az SaS-es Richard Sulíkkal került szembe. Feszültebbé a műsor második része vált, ahol a felek a Brexitről és az Európai Unióról vitáztak.

 

Sulík azért bírálta a kormányt, mert szerinte nem volt helyénvaló gyorsított eljárásban dönteni egy alkotmánytörvényről, ugyanakkor a legfonotsabbnak mégis azt tartotta, hogy az amnesztiákat végre eltörlik. Ellenzéki nyomásra a parlamenti döntést végül mégis egy héttel később hozták meg.

 

A liberálisok elnöke szerint a kormánykoalíció meg akarja védeni Marián Kočner vállalkozót, aki Ifj. Michal Kováč mellett szintén érintett volt a Technopol-ügyben, és akit szintén Michal Kováč köztársasági elnök kegyelme mentett meg a felelősségre vonástól. A koalíciós javaslat azonban csak az egykori elnök fiára vonatkozó kegyelem eltörléséről határoz. Sulík szerint Kočner felelőségre vonását leginkább a smeres Martin Glváč, egykori védelmi miniszter, a Smer jelenlegi frakcióvezetője ellenzi.

 

 hirdetes_810x300  

„Töröljük el az összes ide vonatkozó kegyelmet. Nem tudom, miért védi a koalíció Kočnert”

 

Bugár ezt a kijelentést elutasította azzal, hogy Kočnert nem hozták összefüggésbe az elrablás ügyével. (Sulík nem is ezt állította)

 

Amikor a két politikus a Brexitről és az Unióról kezdett el vitázni, kissé emelkedett hangnemre váltottak. Először Bugár rótta fel Sulíknak, hogy hazugságokat terjeszt az Unióban és állandóan a szavába vág. Bugár szerint a kilépés mellett kampányoló brit politikusok hazudtak az embereknek. A Most-Híd elnöke nem bírta sokáig, egy ponton kijelentette, legközelebb hoz magával egy kalapácsot, hiszen az Európai Parlamentben is egy percig lehet felszólalni, utána az elnök kalapáccsal rácsap az asztalra, és a felszólalónak be kell fejeznie.

 

„Milyen agresszív vagy” reagált Sulík.

 

HNonline.sk

Nyitókép: Postoj.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!