A munka-, család- és szociálisügyi miniszter leváltására az ellenzék javaslatára összehívott rendkívüli ülés több mint 16 órát tartott. 


A végeredmény: Ján Richtert nem sikerült leváltani.  A kormánykoalíció kiállt minisztere mellett. A leváltásra 57 képviselő szavazott, ellene volt 68, tartózkodott 2, nem szavazott 1. 


Írásban 20 képviselő, szóban további 7 kért felszólalási lehetőséget. Az ellenzék a galántai Čistý deň reszocializációs intézet akkreditációjának megtartása és a botrányba keveredett intézet megvédése miatt követelte Richter leváltását.

 

 hirdetes_810x300  

Richter szerint egyetlen nyomós érv vagy indok sem hangzott el az ülésen ellene. Robert Fico kormányfő hasonlóképpen vélekedett, szerinte Natália Blahová (SaS) 2,5 órás felszólalásában nem mondott egyetlen releváns érvet sem arról, hogy miért kellene leváltani a minisztert.

 

A gyanú szerint a Čistý deň intézetben kiskorú és fiatalkorú lányokat erőszakoltak meg az intézet alkalmazottai. Az egyik esetet Natália Blahová hozta nyilvánosságra, melyben kiderült, hogy a rendőrség egyszer már nyomozott, de leállították a vizsgálatot, mivel az elkövető azt vallotta, nem tudta, hogy a lány még kiskorú.
Később több ilyen esetre is fény derült. Ennek ellenére a miniszter nem vonta meg az intézet akkreditációját, így az tovább működhet.

 

Lucia Nicholsonová (SaS) azt is felrótta Richternek, hogy manipulálja a munkanélküliségi statisztikákat, hogy jobb színbe tüntesse fel a koalíciót.

 

A leváltásra vonatkozó beadványt több mint 50 képviselő támogadta. A végső szavazásra pénteken, kora délelőtt 8:15 körül került sor. A kormánykoalíció kiállt a miniszter mellett. A leváltás mellett 57 képviselő szavazott, ellene volt 68, tartózkodott 2, nem szavazott 1.

 

A Most-Híd és az SNS képviselői egyáltalán nem kapcsolódtak be a vitába, nem foglaltak állást.

 

Hnonline.sk/Körkép.sk

Nyitókép: topky.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!