Robert Fico: Szlovákia meg fogja vizsgálni az országban tevékenykedő civil szervezeteket. Megnézzük, ki pénzeli őket és milyen a hátterük

 

A kormányfő erről a brüsszeli csúcson beszélt szombaton.

 

„Azt gondolom, hogy a civil szervezeteknek ott, ahol tevékenykednek, fel fog kelleni tüntetniük, melyik országból pénzelik őket és ki áll mögöttük. Mindezt azért, hogy tudjuk, ki kicsoda és adott esetben kiderülhessen, hogy mindenféle utcai találkozókat szerveznek, miközben külföldi civil szervezetek állnak mögöttük“

 

jelentette ki a szlovák miniszterelnök.

 hirdetes_810x300  

 

Fico kijelentései a Magyarországon elfogadás előtt álló hasonló jogszabály kapcsán hangzottak el.

 

„Az, ami Magyarországon történik, vélhetően befolyással lesz a többi EU-s tagországra is. Kénytelenek leszünk tisztázni az egyes országokban tevékenykedő civil szervezetek átláthatóságát,“

 

tette hozzá a kormányfő azzal, hogy nem szeretné minősíteni a magyar belpolitikát, sem a V4 tagországokban zajló történéseket.

 

Kérdés, hogy viszonyul mindehhez majd a Smer koalíciós partnere, a Bugár Béla vezette Most-Híd, melynek tagjai korábban kritizálták az Orbán-kormányt a CEU-val és a civilekkel kapcsolatos jogszabály előterjesztése miatt.

 

Bugár Béla a héten az MKP – Most-Híd megyei választások előtti egyeztetést követő sajtótájékoztatón a Körkép.sk kérdésére úgy fogalmazott, hogy Orbán „valószínűleg  nem jól tanult azon az egyetemen, amit ma be akar zárni.”

 

Webnoviny.sk/Körkép.sk

 

Nyitókép: teraz.sk

 

További ajánlott írások:

 

Bugár Béla a Körképnek: Megmentettük az összes szlovákiai magyar iskolát

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!