Marek Maďarič pár évvel ezelőtt egy jelentéktelen és ismeretlen kulturális miniszternek tűnt. Azóta azonban a Smer befolyásos és ismert arcai közé tartozik. Ráadásul az utóbbi időben nyilvánosan is olyan véleményeket fogalmaz meg, amilyenekre a legerősebb koalíciós párt soraiból sem számítanánk.

 

Múlt héten a Denník N-nek például arról beszélt, hogy a Smeren belül is kifejtette véleményét, miszerint jobb lenne, ha Robert Kaliňák a róla kialakult rossz kép miatt távozna a belügyminiszteri posztról.

 

Maďarič már a mečiari amnesztiák kapcsán is megmutatta, nem mindig tartja magát a hivatalos pártvéleményhez. „Ha képviselő lennék, akkor azok eltörlése mellett voksolnék“ – szögezte le elsőként Smerből az Emberrablás (Únos) című film vetítését követően. A Smer végül a parlamentben sajátos módon „számolt le“ az amnesztiákkal, jelenleg pedig az Alkotmánybíróság döntésére várnak.

 

 hirdetes_810x300  

A Smer sosem volt olyan párt, amelyben a pártvezetés véleményétől eltérő nézeteket hangoztattak volna. Most még nem tudjuk, hogy Maďarič úr mindezzel hová is akar eljutni” – jegyezte meg Radoslav Štefančík politológus.

 

Forrás: HNonline.sk

Nyitókép: SITA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!