Jaromír Čižnár főügyész indítványozta a Kotleba-féle Ľudová strana Naše Slovensko (ĽSNS) párt feloszlatását az Alkotmánybíróságnál. Kotlebáéknak azonban van B-tervük, ettől függetlenül pártjuk felszámolása komoly vérveszteséget jelenthet számukra. A párt ugyanakkor épp a megyei választások előtt kerülhet újra reflektorfénybe és tetszeleghet az áldozat szerepében. 

 

 

„A fasiszta elemeket tartalmazó Kotleba – Ľudová strana Naše Slovensko mint szélsőséges politikai párt programjával és tevékenységével sérti a Szlovák Köztársaság Alkotmányát, törvényeit és nemzetközi szerződéseit. (…) Az ügyészség szerint a politikai párt célja megszüntetni az ország demokratikus berendezkedését”

 

áll a főügyészség hivatalos állásfoglalásában.

 

 hirdetes_810x300  

Az ĽSNS felszámolásával a főügyészség már jó ideje foglalkozik. Március 15-ig 169 indítvány érkezett hozzájuk a párt tevékenységének betiltásáról, többségük közvetlenül a választások után.

 

Az ügyészség nem kapkodta el a lépést, ennek hivatalos oka, hogy az indítványok elbírálása és megítélése időt vett igénybe. A másik ok, amit már kevésbé hangoztatnak, az az, hogy a hatóságok attól tartanak, a párt betiltásával csak növekedhet a népszerűségük.

 

„Ez oda vezethet, hogy a párt választói és szimpatizánsai mártírként tekinthetnek Kotlebáékra”

 

idézte a HNonline.sk Jozef Lenč politológust, aki szerint adott esetben ez olyan, jóval szélsőségesebb csoportok malmára hajthatja a vizet, mint a Szlovák Megújhodási Mozgalom, akik egyelőre még nem túl ismertek a társadalom széles rétegei számára.

 

A Szlovák Megújhodási Mozgalom Ľudovít Štúrra emlékezik 2015-ben, Párkányban. Állításuk szerint a „magyar kisebbség tagjai” megzavarták „békés megemlékezésüket” (valahonnan előkerült egy Felvidék feliratú magyar zászló…), és ez ellen a városi rendőrség tisztjei sem tettek semmit. Fotó: SHO.sk

 

Mi történik, ha kihúzzák alóluk a pártot?

 

Ami a képviselőket illeti, a párt felszámolása nem érinti mandátumukat és fizetésüket. A párt, mint szervezet eltűnése a parlamentből mégis komoly érvágás lehet számukra, mert azzal elvesztik a választási eredmény után járó állami támogatást, amelyből parlamenten kívüli tevékenységüket finanszírozzák.

 

„Biztos, hogy kellemetlenül érintené őket a dolog, mert anyagi forrásoktól esnének el, ami nagyban befolyásolná tevékenységüket”

 

mondta Grigorij Mesežnikov politológus, az IVO igazgatója.

 

Fáklyás menet, fekete egyenruha, kettős kereszt. A Slovenská Pospolitosť élén Marián Kotlebával. Többen közülük ma bent ülnek a parlamentben. Fotó: Sme.sk/JÁN KROŠLÁK

 

Van B-tervük

 

Kotlebáék már rég felkészültek a párt megszüntetésének lehetőségére egy B-tervvel. Számukra ez nem ismeretlen körülmény, Kotleba korábbi pártját, a Slovenská Pospolitost-ot 2006-ban tiltották be – Szlovákia történetében először került ilyenre sor.

 

Négy évvel később Kotleba emberei és szimpatizánsai beléptek a Strana priateľov vína nevű pártba, amit később átneveztek Ľudová strana Naše Slovensko-ra, 2010-től kezdődően pedig e név alatt indultak a regionális és országos választásokon is.

 

Ami a B-tervet illeti, Kotleba pártjának két tagja a múlt évtől egy politikailag inaktív párt ügyintézőiként tűntek fel. Neve alig tér el a mostanitól: Kotleba – Ľudová strana.

 

„Ez egy szélesebb, átgondoltabb stratégia része, de puszta spekuláció bármilyen tartalékpártról beszélni”

 

nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Milan Uhrík az ĽSNS alelnöke.

 

HNonline.sk, Körkép.sk

Nyitókép: HNonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!