A Sme szlovák napilap szerint Lucia Žitňanská most-hidas igazságügyi miniszter – akit párttársai közül talán a legkevesebb kritika ér – szerette volna függetleníteni a Bírói Tanácsot a politikától, ez azonban ütközik a Smer azon igyekezetével, hogy egyre nagyobb befolyásra tegyen szert a bírói testületekben.

 

Hajszálrepedések mutatkoznak a kormánykoalíció pártjai között. A közös érdekek érvényesítését a mostani, több területet is érintő személyi kérdések háttérbe szorították, ezzel felszínre kerültek az alapvető ellentétek. A koalíció nem támogatta a Most-Híd jelöltjeként számon tartott Juraj Méryt a Közbeszerzési Hivatal igazgatói székéért folytatott küzdelemben. Erre tegnap kiderült, hogy a Most-Híd nem támogatja az SNS favoritját a közmédia igazgató választásán (Jaroslav Rezníket), most pedig a Smer akar egy kellemetlen falatot lenyomni a Most-Híd torkán.

 

A kormányfő Žitňanská akarata ellenére is saját jelöltjét, Monika Jankovskát, az igazságügyi tárca smeres államtitkárát ültetné a Bírói Tanácsba. A hölgy politikai előélete nem túl hosszú, még Tomáš Borec (Smer) minisztersége idején került az igazságügyhöz. A sajtó azonban Smerhez közeli szürke eminenciásként tartja számon.

 

 hirdetes_810x300  

A szürke eminenciás

 

Žitňanská és a civil szervezetek tiltakozása nem véletlen, Jankovská egyértelműen politikai jelölt, aki a legutóbb a Smer választási listáján is szerepelt. Ezt sokan úgy értékelik, hogy a legnagyobb kormánypárt szeretné kiterjeszteni befolyását a Bírói Tanácsra.

 

Ez a testület elvileg egy független szerv számos fontos hatáskörrel. A Bírói Tanács dönt például a bírók másik körzetbe helyezéséről, vagy büntetést szab ki rájuk. Pár hónappal ezelőtt ez a testület jelölte Radoslav Procházkát európai bírónak Luxemburgban – az más kérdés, hogy Procházka enyhén szólva is leszerepelt a válogatáson.

 

„Jankovksá politikai posztot tölt be, miközben bírónő is egyben. Nem tudok egyetérteni a jelölésével“

 

nyilatkozta Žitňanská.

 

A smeres Róbert Madej, az alkotmányjogi parlamenti bizottság vezetője szerint nincs szó összeférhetetlenségről.

 

„Nem látom jogi akadályát, hogy [Jankovská] induljon ezért a pozícióért“

 

– mondta, hozzátéve, hogy Jankovskát rendkívül jó szakembernek tartja, aki a minisztériumban az uzsora ellen harcol.

 

Korábban is voltak súrlódások

 

Žitňanská és Jankovská szembenállása nem újkeletű. A most-hidas miniszter még 2012-ben azért kritizálta jelenlegi smeres államtitkárát, mert az egy „antidiszkriminációs kérvénnyel“ fordult hozzá, amellyel a hétköznapi bírók magasabb fizetést akartak kiharcolni, mint ami például a speciális bíróknak jár.

 

Erre is hivatkozva Žitňanská most azzal érvel, hogy Jankovská elfogult:

 

„Az államtitkár kérvényben írt véleménye szerintem ellentétben áll az állam és a polgárok védelmére felállított érvrendszerrel“

 

Bár Žitňanská nézete azóta sem változott, a választások után le kellett nyelnie a békát, és el kellett fogadnia államtitkárának Jankovskát.

 

A Bírói Tanácsban egyetlen hely üresedett meg, a SME információi szerint két jelölt száll ringbe érte, Jankovskán kívül Allan Böhm jogász – ő Ondrej Dostál (SaS) ellenéki képviselő jelölte.

 

Körkép.sk, SME.sk

Nyitókép: Sme.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!