Bugár Béla eddig „csak“ a védhetetlent védte: a kormány stabilitását tartotta mindenek fölötti feladatnak, s eközben a belügyminiszter viselt dolgait igyekezett százas karcsapással tisztára mosni. Ám mióta a választók ezt az igyekezetet elfordulással „díjazzák“, és a Most-Híd támogatottsági görbéje kezd lefele ívelni, elnök úr kezd más vizekre evezni. Most éppen azt árulta el a köztelevízióban, hogyan próbálják Szlovákiát megtisztítani Kotlebáék pártjától.

 

A trojkának ugyanis – a megyei választások közeledtével – az a fő gondja mostanában, hogyan lehetne megszabadulni az izgága Igor Matovičtól, aki sok borsot tör az orruk alá, és a nála is veszélyesebb – mert egyre több elégedetlen választót elcsábító – populista Kotlebától. Akinek egyszer már sikerült betiltani a pártját.

 

Bugár szerint probléma egy szál se

 

 hirdetes_400x285  

Ennek akkor annyi lett a gyakorlati haszna, hogy Kotleba megyefőnök lett, éppen abban a városban, amely a szlovák nemzeti felkelés révén ikonikus történelmi helyszíne a szlovák államiságnak, és a Mi Szlovákiánk Néppárt támogatottsága azóta is egyre növekszik. Besztercebánya megye azóta is szálka a szemükben, hiszen döbbenetes volt tapasztalni, milyen „atipikus“ választói körzetekben kapott szavazatokat a „mi Szlovákiánk“. Ideje hát ismét leszámolni vele. Folytatás…[stw]

 

Igen ám, csak van egy bökkenő: ott van az a fránya alkotmány, amely ugyan lehetővé teheti, hogy betiltsanak egy pártot, ha az ordas eszméket képvisel, de azt már nem engedi, hogy valakitől csak úgy megvonják a választás és választhatóság jogát.

 

Bugár Béla szerint ezt egyszerűen meg lehet oldani. „Elfogadunk egy törvényt, amely szerint ha valaki olyan pártnak a képviselője, amely fel lett oszlatva, nem vehet részt egy új párt megalapításában. Készítjük a törvénytervezetet a politikai pártokról, amelybe ezt is belekomponálhatjuk.“ Hogy mit szólnak ehhez Kotlebáék, más tészta, hírek szerint új pártot alapítanak Erődítmény néven.

 

Együttműködés azonos értékrend esetén

 

Bugár Béla újabb megnyilatkozásával több gondunk is lehet nekünk, felvidéki magyaroknak. Már az sem volt túl normális dolog, hogy valaki etnikailag vegyes pártot hozzon létre egy tisztán nemzetállam kialakításán ügyködő országban. Hiszen együttműködni úgy is lehet, hogy azonos értékrendet vallunk, tiszteljük, sőt, imádjuk egymást, de nem házasodunk.

 

Mi, számbeli kisebbségben élők ugyanis védekezni kényszerülünk az asszimiláció ellen, s nem engedhetjük meg magunknak ennek a feladatnak a feladását. Az pedig már az abszurditások kategóriájába tartozik, hogy egy magát nemzeti kisebbséghez soroló politikus járjon élen az ország „átnevelésében“.

 

Szerepzavaros politikusok ügyködése

 

Ha Szlovákia demokratikus országgá akar válni, vagy az akar maradni (nézőpont kérdése, hol tart éppen), elsősorban a szlovák demokraták dolga ezen munkálkodni. A szlovák demokrácia fokmérője ugyanis éppen az, hogy miként képes az ország kezelni a fasizmust és a szélsőséget, és milyen jogokat tud kínálni a kisebbségeknek. A szerepzavarral küzdő politikusok buzgó ügyködése ezt a feladatot, vagy történelmi terhet nem veheti le a szlovák demokraták válláról.

 

Végül megjegyzendő, Andrej Kiska elnök is összekeverte a szezont a fazonnal, amikor a fasiszta párt felszámolását a parlamentre testálta. Ez igenis az ügyészség dolga. Láttunk már karón varjút és a szlovák törvényhozásban megvont mandátumot; elég soká terjengett utána a fokhagymabűz.

 

Kövesdi Károly

 

Nyitókép: aktualne.atlas.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!