A pozsonyi Duna utcai magyar gimnáziumból először a médiában szerzett nevet magának, majd a televíziós karriernek búcsút intve az akkori belügyminiszter, Daniel Lipšic szóvívője és közeli munkatársa lett. 2016-ban az OĽANO – NOVA listáján parlamenti mandátumot szerzett, Daniel Lipšic politikából való távozása után idén júniusban a NOVA elnökévé választották.

 

Grendel Gáborral beszélgettünk.

 

 

Mi a véleménye Daniel Lipšic ügyéről, miszerint a Főügyészség elutasította a vádalku lehetőségét számára?

 hirdetes_810x300  

 

Daniel Lipšic a nyomozás kezdetétől fogva együttműködött a rendőrséggel, nem tagadta vétkességét, nem emelt panaszt a vádemelés ellen, kártérítést fizetett a hozzátartozóknak. Az eljárást felügyelő kerületi ügyész szerint minden adott volt a vádalku megkötéséhez. Mindezek ellenére a Főügyészség közbenjárása nem lepett meg. Ismerem az ottani viszonyokat. Itt azonban inkább a nyelvembe harapok.

 

Mi volt az oka annak, hogy a NOVA nemrég inkább a külön politizálás mellett döntött?

 

Az elődöm távozása után három lehetőség közül választhattunk: szétoszlatjuk a pártot, fúziót próbálunk kötni valamelyik másik ellenzéki párttal vagy önállóan folytatjuk tovább. Tekintettel arra, hogy a megyei választásokon is indítunk saját jelölteket, valamint arra, hogy a többi választáson is részt kívánunk venni, az önálló politizálás mellett döntöttünk. Vannak szakembereink, megvan a programunk, nincs miért szégyenkeznünk.

 

Milyen céljai vannak pártelnökként?

 

Ugyanaz, mint alelnökként volt: ebben a pillanatban véghezvinni a NOVA programját azokon a szinteken, ahol már sikerült bizonyítanunk. Gondolok itt elsősorban Jana Žitňanská EP képviselőnkre, valamint az önkormányzati képviselőinkre. Természetesen valamennyi párt elsődleges célja, hogy egy nap kormánytényezővé váljon. Ehhez a célhoz alkalmazkodik a stratégiánk is.

 

Korábban, Daniel Lipšic vezetésével épp a NOVA-ra adott szavazatok elvesztésének megakadályozása miatt léptek koalícióra az OĽaNO-val. Mivel lehet Ön sikeresebb, mint elődje?

 

A 2016-os választás előtt a koalíció helyett amellett döntöttünk, hogy a NOVA jelöltjei az OĽANO listáján indultak el. A kettő nem ugyanaz, és más a tárgyalási kiindulópont egy közös lista és más egy koalíció esetében. Akkor a közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy el sem érhetjük a koalícióhoz szükséges 7 százalékot. A végeredmény pedig 11% volt. Nagy tanulság ez a jövőre nézve.

 

Milyen ambíciókkal indulnak az idei megyei választásokon? 

 

Öt évvel ezelőtt szinte valamennyi megyében önállóan indultunk. Ennek megvolt az előnye, hiszen pontos képet kaptunk arról, hol milyen a támogatottságunk, másrészt viszont szinte mindenhol a szélesebb jobbközép koalíció kiütötte jelöltjeinket. Idén a fő célunk az, hogy minél több mandátumot szerezzünk, ehhez pedig egyértelműen koalíciós út vezet.

 

Grendel Gábor. Kép: gaborgrendel.sk

 

Saját megyefőnök-jelöltjeik is leszek? Ahol nem, az eddig ismert nevek közül melyik megyében kinek a támogatása jöhet számításban?

 

A NOVA ezt teljes mértékben a kerületi és járási szervezeteire bízta, valamennyi megyében az ottani embereink tárgyalnak és a vezetés nem szól bele, kit támogathatnak és kit nem. Egyetlen kikötésünk volt, amelyet a párt elnöksége is elfogatott, hogy egy megyében sem támogatjuk a SMER és az ĽSNS jelöltjeit. Pozsonyi lévén csak az itteni koalíciót kommentálhatom, ahol a jobbközép pártokkal tárgyalunk Juraj Droba támogatásáról és ha minden jól megy, ennek a koalíciónak a része lesz az MKP is.

 

Mi a véleménye a bevándorláspolitikáról, a V4-ek együttműködésről, és hogyan ítéli meg a Fidesz kormány és Orbán Viktor tevékenységét a migránsválság terén?

 

Nem tartanám korrektnek egy szomszédos ország kormányának politizálását kommentálni és most sem teszek kivételt. Általánosságban értelmezve azt gondolom, több országot felkészületlenül ért a menekültáradat, ami érthető. Sem a korlátlan befogadást, sem a teljes elutasítást nem tartom helyes útnak. Amit pedig egyáltalán nem tudok elfogadni, az a téma politikai célokra használása elsősorban a választási kampány idején, aminek Szlovákiában is tanúi lehettünk.

 

Ön magyar nemzetiségű. Várható, hogy vezetése alatt a NOVA a magyar témák közül is felvállal néhányat? (pl. kettős állampolgárság, déli, keleti területek nagyobb támogatása, megyei újrafelosztás – pl. Rybníček javaslata alapján, stb.)

 

Támogatni fogunk minden ésszerű javaslatot, a parlamentben eddig is több ilyen jellegű törvényjavaslatot támogattunk, amelyeket a Híd terjesztett be. Több képviselőtársamat sikerült meggyőznöm, hogy ezekre a javaslatokra igennel szavazzanak.

 

Grendel Gábor. Kép: gaborgrendel.sk

 

Mi a véleménye a FUEN által indított Minority SafePack-ről? Aláírja majd?

 

Valamennyi kezdeményezés, amely a kisebbségek jogait erősíti, elismerést érdemel. Részletesen ezt a konkrét csomagot nem ismerem.

 

Tavaly áprilisban nem szavazta meg az állampolgársági törvény módosítását, melyet Ondrej Dostálék terjesztettek be. Akkor azt nyilatkozta nekünk, hogy saját javaslattal készülnek a témában, melyet a parlament következő ülésszakára beterjesztenek. Mi lett ezzel a vállalással?

 

Meg kellett várnunk az elutasítást követő féléves határidőt. Idő közben kirobbant a Bašternák-ügy, következtek a tüntetések… Más témák kerültek előtérbe. A javaslatot most bármikor beterjeszthetjük, de azzal mindenki tisztában van, hogy a koalíció támogatása nélkül nem fogjuk tudni elfogadtatni.

 

Hogy látja a mai parlamenti politizálást ellenzéki szempontból és mi a véleménye a kormánykoalíció eddigi tevékenységéről?

 

Az ellenzéki szerepet az ember nem önként választja, hanem a koalíciós pártok akaratából kapja meg. Mint már említettem, az ésszerű koalíciós javaslatokat rendszeresen támogatjuk anélkül, hogy bárki kopogtatna a frakciónk ajtaján. A koalíció ugyanezt nem mondhatja el.

 

Grendel Gábor. Kép: hnonline.sk

 

A koalíció eddigi politikáját az egyes miniszterek munkájával tudom csak mérni. Pozitívan értékelem Peter Kažimír, Marek Maďarič, Tomáš Drucker és Lucia Žitňanská eddigi tevékenységét. A legnagyobb csalódást Robert Kaliňák okozta, akinek személye árt a kormány egészének. Úgy gondolom, a SMER koalíciós partnerei elég befolyásosak ahhoz, hogy kezdeményezzék a belügyminiszter leváltását.

 

Elképzelhetőnek tartja, hogy az MKP, Most-Híd és az Ön által vezetett NOVA a következő választások valamelyikén választási szövetséget kössön?

 

Természetesen. Több helyen is elmondtam már, hogy nagyon ráférne az országra egy SMER nélküli kormány. Az mindenki számára világos, hogy sem a mai kormánypártok, sem a mai ellenzéki pártok a jelenlegi állás szerint nem lennének képesek kormányt alakítani. A patthelyzet csak úgy kerülhető el, ha a mai kormánypártok egy része és a mai ellenzéki pártok egy része szövetségre lép. Beleértve azokat a pártokat is, amelyek a parlamentbe jutási küszöb határán állnak.

 

Király Zsolt

Nyitókép: gaborgrendel.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!