Az SaS képes lenne felelősséget vállalni Szlovákiáért és arra is képes, hogy világos célokkal, rendesen kormányozza az országot, hogy minél gyorsabban utolérje a nyugati országok életszínvonalát – jelentette ki Richard Sulík videóüzenetében.

 

Arra a kérdésre, hogy az SaS kivel tudná elképzelni a kormányzást, egyelőre nem adott választ

 

„Megmondom őszintén, hogy nem tudom. Jelenleg nem tudom, és lehetséges, hogy egy év múlva sem fogom tudni. A választásokig azonban ez nem számít fontos kérdésnek. A lényeg az, hogy megcsináljuk a  házi feladatainkat és felkészültek legyünk”

 

– mondta.

 hirdetes_400x285  

 

Sulík megvan győződve arról, hogy azoknak a választóknak a száma, akik az SaS-re szavazhatnak, bővíthető, ezért a liberálisok igyekezni fognak, hogy a lehető legjobb választási eredményt érjék el. „Egyáltalán nem mindegy, hogy a következő választásokon kettő vagy négy koalíciós partnerre lesz szükségünk” – vélekedik Sulík.

 

Sulík féléves értékelése szerint az SaS a tervek szerint halad.

 

„Mi vagyunk az egyetlen olyan párt, amelyik bemutatta az EU-val kapcsolatos reformokat. Egyetlen pártként bemutattuk Szlovákia jövőképét, valamint azt is, hogy hogyan nézhetne ki ez az ország, ha rendes kormánya lenne. Kiépítettük a regionális struktúránkat is. A 180 tagunkon és Szabadság Barátjainak több mint 6000 tagján kívül minden járási városban van képviseletünk”

 

– tette hozzá Sulík.

 

Forrás: teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!