Bár korábban, a párt utolsó elnöke, Roman Brecely még pártfúzióról beszélt, a #Siet-nél változtattak a stratégián. A párt megpróbálja újraszervezni önmagát, és már az idei megyei választásokba is bekapcsolódik. Minderről a párt sajtóosztálya tájékoztatott.

 

„Az elmúlt időszak történései után a párt felújítja a kapcsolattartást tagjaival, szimpatizánsaival és mindenkivel, akik szeretnének hozzájárulni programja megvalósításához. Ezzel kapcsolatban megerősítjük struktúráinkat“

 

– tette hozzá a párt sajtóosztálya. A #Sieť a későbbiekben „normálisan működő pártként kíván működni, minden ezzel kapcsolatos ambícióval“

 

 

 hirdetes_810x300  

A sajtóosztály megerősítette azt az információt is, hogy a Sieť már a november 4-i megyei választásokon is indul. Elmondásuk szerint több tagjuk, főleg Kelet-Szlovákiában jelezte, hogy szívesen indulna a párt támogatásával.

 

Mint ismert, Radoslav Procházka pártja a 2016-os parlamenti választások után kezdett szétesni, miután 5,6 százalékkal parlamentbe jutottak és kormányra léptek a Smerrel, SNS-szel, Most-Híddal. A koalíciós tagság óriási elégedetlenséget váltott ki a struktúrákban, többen kiléptek a pártból, mely veszített erejéből és felszívódott a parlamentben. Képviselőik egy része a Most-Híd frakciójában foyltatta, és megváltoztatták a koalíciós szerződést is. A kormányt így négy párt helyett már csak a Smer – SNS – Most-Híd hármaskoalíció alkotja.

 

Radoslav Procházkát Roman Brecely váltotta, aki már szintén nem pártelnök. A vezetés átmenetileg a pártigazgatót,, Marek Čepkát bízta meg a pártelnöki feladatokkal. A  #Sieť következő közgyűlésére idén ősszel kerül sor.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!