A jelenlegi kormánykoalíció „egyik napról a másikra”, elképzelés nélkül irányítja az országot – nyilatkozta Richard Sulík a SITA hírügynökségnek

 

Az eszmei ürességet Sulík szerint az is megerősíti, hogy a pártja által benyújtott, majd pedig elutasított törvényjavaslatot elfogadtak azután, hogy a kormánykoalíció képviselői nyújtották be. „Nincs azzal problémánk, másolják le. Miután mi leszünk kormányon, kevesebbet kell majd keresztülvinnünk” -nyilatkozta.

 

Az SaS műhelyéből került ki először a munkahelyi egészségügyi szolgálat eltörléséről szóló javaslat is, mely része volt egy 40 pontos, vállalkozói környezet javítását célzó tervezetnek. A javaslatot aztán Peter Žiga (Smer-SD) gazdasági miniszter nyújtotta be, egy 30 intézkedést tartalmazó csomag részeként.

 

 hirdetes_810x300  

Sulík szerint a kormány összességében kontraproduktív és átgondolatlan ötletekkel jön elő, ennek ékes példája az „emeletadóról” szóló javaslat. A tervezet szerint  Aki emeletes házzal rendelkezik, a jövőben majd minden szintért adót fizethet.

 

A pártelnök szerint az ilyen lépések bizonyítják, hogy a kormány kimerült és nincs energiája, ezért is szükséges, hogy  olyanok kormányozzanak, akik logikus és hasznos megoldásokkal jönnek elő – úgy látja, az SaS teljesíti ezeket a feltételeket.

 

Webnoviny.sk
kép: SITA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!