Annak ellenére, hogy megpróbáltunk olyan megoldásokat kínálni koalíciós partnereinknek, amelyek mindegyik oldalt kielégíthetik, sajnos nem jártunk sikerrel – mondta Bugár Béla a Most-Híd ma délutáni sajtótájékoztatóján.

 

A vegyes párt elnöke újra elmondta, hogy a kormánypártok felelőssége és feladata, hogy teljesítsék a kormányprogramot:

 

„A polgárok bizalmával és a koalíciós partnerek türelmével való játszadozás megengedhetetlen”

 

mondta Bugár, majd azzal folytatta, hogy a Most-Hídnak már vannak tapasztalati kormányválságok terén, ezért tisztában vannak azzal, milyen következményekkel járhat és hova vezethet egy ilyen krízis:

 hirdetes_400x285  

 

„Sajnáljuk, hogy annak ellenére, hogy megpróbáltunk a koalíciós megbeszéléseken olyan sokrétű megoldásokat találni, amivel természetesen mindegyik koalíciós partner elégedett lehet, nem jártunk sikerrel”

 

Az SNS-nél a labda

 

Bugár sajtótájékoztatójának több pontja szinte Robert Fico délelőtti sajtószereplését kopírozta, a Most-Híd elnöke például szintén elmondta, hogy Peter Plavčan oktatásügyi miniszter nem tudta eloszlatni az összes gyanút a szóban forgó botrányról.

 

„Ha a kormány megbízható akar lenni, cselekednie kell. Ebben a pillanatban a Szlovák Nemzeti Párton a sor”

 

Bugár (megintcsak Robert Ficoval egyetértésben) kijelentette, hogy az előrehozott választások a jelenlegi helyzetet nem oldanák meg, ezért a Most-Híd elutasítja az előrehozott választások lehetőségét, mert „az ország destabilizációját jelentené egy olyan időszakban, amikor a legnagyobb nyugalomra lenne szükségünk”.

 

„Meglátjuk, mit és milyen módon reagál majd a Szlovák Nemzeti Párt. Úgy gondoljuk hogy egy olyan partnerről van szó, akivel együtt lehet működni. A helyzet megoldása az SNS kezében van”

 

Fico az utolsó pillanatokban szólt Bugárnak

 

Úgy tűnik, az előrehozott választásokat még mindig nem lehet kizárni. Arra az újságírói kérdésre, hogy számol-e időközi választásokkal, Bugár kitérő választ adott, miszerint ő ezt nem tartja megoldásnak. (Emlékezzünk vissza, a tavalyi választások előtt arra a kérdésre, hogy kormányra lépne-e a Smerrel Bugár nagyon hasonló választ adott: „Nekünk egy jobboldali koalíció az érdekünk”.)

 

Az is nyilvánvalónak látszott, hogy a Bugár csak néhány perccel Fico sajtótájékoztatója előtt értesült arról, hogy az SNS oktatásügyi miniszterét a kormányfő visszahívja. Ez azt jelenti, hogy szó sincs háttéregyezségről a kormánypártok között, sőt, Fico még Bugárt sem avatta be (A Most-Hídnak van a legtöbb veszteni valója előrehozott választások esetén).

 

Ahogy az a fentiekből kiderült, most Andrej Dankon és az SNS-en a sor, hogy színt valljon.

 

 

Körkép.sk

Nyitókép: topky.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!