A személyes- vagy pártcélok bármiféle előnyben részesítése nem csak a koalíció megbízhatóságával való hazárdírozás, hanem Szlovákia jövőjével is – mondta Bugár Béla a Most-Híd Országos Tanácsának mai tárgyalása után, amelyen az aktuálpolitikai helyzettel is foglalkoztak.

 

Megismételte, hogy a koalíció három, különböző értékeket képviselő pártból jött létre, de egy közös cél összeköti őket – az emberek életének jobbá tétele. A Most-Híd ezért Bugár szerint igyekezni fog, hogy  minél rövidebb időn belül megoldják a koalícióban kialakult helyzetet.

 

Bugár nem erősítette meg, de nem is cáfolta azokat az információkat, miszerint az SNS a pénteki Koalíciós Tanácson Ján Richter munkaügyi miniszter távozását követelte.

 

 hirdetes_810x300  

„Öreg kutya vagyok már a politikában, nem fogok kiszivárogtatni információkat a Koalíciós Tanácsról”.

 

Kiemelte, hogy a tárgyaláson „senki nem emelte fel a hangját”, a találkozó pedig konstruktív, a vita pedig barátságos és őszinte volt.

 

Solymos László környezetvédelmi miniszter szerint a párt elkészített egy újabb 20 prioritásból álló tervet, amit szeretnének megvalósítani, de még nem részletezte, milyen javaslatokról van szó.

 

„Először a koalíciós partnerekkel szeretnénk erről beszélni, ezek a pontok a programunkból jönnek, amivel a választásokon indultunk.”

 

-tette hozzá.

 

Aktuality.sk
kép: TASR

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!