Robert Kaliňák belügyminiszter tagadja, hogy a Nemzeti Bűnügyi Ügynökség (NAKA) hitelteleníteni akarta volna Andrej Danko házelnököt é az SNS elnökét.

 

Az elképzelés, hogy a NAKA esetleg kényes információkat gyűjtött a szlovák nemzetiek vezéréről azután merült fel, hogy Lucia Nicholsonová (SaS), a parlament alelnöke bejelentette, hogy titkos dokumentumokat juttattak el hozzá, amelyek szerint a Andrej Danko közvetlenül érintett a oktatásügyi tárca gyanús uniós pénzosztásában.

 

A belügyminiszter elutasította a feltételezést, hogy a NAKA azért gyűjtött volna információt, hogy aztán zsarolja vagy lejárassa az SNS elnökét.

 

 hirdetes_400x285  

„Ezt azok mondják, akik valószínűleg ezt tették volna. Mi nem így működünk. Kizárt dolog”

 

nyilatkozta.

 

Azért titkosak, hogy ne használják fel őket

 

Kaliňák azonban nem cáfolta meg (de nem is erősítette meg) a Nicholsonová birtokában lévő dokumentumok hitelességét. A sajtónak nyilatkozva kijelentette, nem véletlenül titkosak ezek az adatok.

 

„Épp azért titkosak, hogy ne élhessenek vele vissza. És ha valaki visszaélt velük, akkor az épp Nicholsonová volt. (…) Olyan bűncselekményről szóló információkból, amelyeket az utcán hallott pletykákból gyűjtöttek be, száz jut egy politikusra”

 

A belügyi tárcavezető egyúttal felszólította Nicholsonovát, hogy az illető dokumentumokat adja át az illetékes szerveknek.

 

Kaliňák saját állítása szerint a témáról nem egyeztettek Dankoval.

 

Aktuality.sk, Körkép.sk

Nyitókép: HNonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!