Újabb bizonyítékok tanúsítják, hogy Bugár Béla hazudik. Folytatódhat a Berényi ellenes, Most-Hidas mocskolódó kampány Nagyszombat megyében.

 

Király Zsolt írása.

 

A Most-Híd megyei választások előtti stratégiája világos: kerül amibe kerül, ha kell hazugságok árán is, be kell mocskolni az MKP megyei elnökjelöltjét.

 

 hirdetes_810x300  

Míg kis szerencsével (egyfordulós választás, alacsony választási részvétel, elosztódó szavazatok a szlovák jelöltek között) Berényi József akár a végső győzelemre is esélyes lehet, Rigó Konrád (Most-Híd) teljesen zöldfülű. Az esélytelenek nyugalmával a párt így eleve inkább a jövő évi dunaszerdahelyi polgármester-választásra készíti fel őt az MKP-s Hájos Zoltán ellenében.

 

Rombolni, ahogy csak lehet

 

Mivel a Berényi – Rigó párharc eleve egyenlőtlen, a cél az MKP-s jelölt esélyeinek csökkentése. Ennek érdekében  ahogy csak lehet, le kell járatni Berényit.

 

Bugáréknak van elég pénzük, így erre a célra két részletben már összesen legalább 91 437,30 eurót áldoztak (lásd alábbi képeinket). Hivatalosan. Az első részletet, kerek 50 ezer eurót július 18-án fizették ki a Most-Híd transzparens számlájáról a Paraméter Most-Hidas bulvárportál ügyvezetőjének, Barak Bálintnak az egyszemélyes cége, a T-Bear kft. számlájára. Barak és Rigó Konrád gyerekkori barátok és korábbi munkatársak.

 

A Most-Híd 50 ezer eurót küldött a T-Bear kft. számlájára, mely később kiadta a Téma című Berényit lejárató újságot. Forrás: Transparentneucty.sk

 

Rá néhány hétre meg is jelent a Téma című, Berényi Józsefet lejárató Most-Hidas Rigó Konrád féle kiadvány, melyet a régióban boldog boldogtalan a postaládájába is megkapott.

 

Pénzért bármit

 

Hogy Bugár hazudott, egyértelmű. Pedig igyekezett előkészíteni a terepet. Az MKP székházában tartott kétpárti egyeztetés után idén áprilisban még arról beszélt Menyhárt Józsefnek, hogy „a szlovákiai magyarok érdekében félre kellene tennie a két pártnak a szembenállást.” Mi több, meg nem támadási szerződést is javasolt, hogyne egy közelálló sajtón keresztül pocskondiázzuk, járassuk le, sértegessük egymást.“ Majd küldte a pénzt pontosan erre.

 

Hogy Bugár hazudott, a fentiek ismeretében könnyen bizonyítható. Saját magát buktatta le az 50 ezer euróval.

 

A minap ráadásul minderre még rá is kontrázott, amikor a Most-Híd transzparens bankszámlájának kivonata szerint…

 

Folytatás kattintás után. Támogasd a Körképet, hogy még több hasonló cikket írhassunk:

 

[stw]

 

…október 2-án a Most-Híd újabb 41 437,30 eurót utalt át a már jól ismert, Barak Bálint féle T-Bear kft. számlájára. Egészen pontosan „mediális felület, grafikai munka és produkciós kiadások előlegeként.“

 

A kép kattintással nagyítható:

 

A júliusi 50 ezer euró után a Most-Híd újabb 41 437,30 eurót utalt át a T-Bear kft. számlájára, mely kiadta a Téma című, Berényit lejárató újságot. Forrás: Transparentneucty.sk

 

Újabb hazugságokkal teli Téma várható

 

Mi következik mindebből? Az, hogy a dunaszerdahelyi és galántai járás lakosai minden bizonnyal egy újabb gyalázkodó, pocskondiázó, sértegető, hazugságokkal teli lejárató kampánykiadványra számíthatnak az elkövetkező hetekben.

 

Hogy mit gondol minderről Berényi József, aki az előző újság hazug tartalmát már tételesen cáfolta, azt a vele készült interjúnkban mondja majd el.

 

A Körkép által élőben közvetített Berényi sajtótájékoztató videója alább visszanézhető.

Király Zsolt

Nyitókép: Bugár Béla és Rigó Konrád (Forrás: Facebook)

Itt a bizonyíték: Bugár Béla hazudott! – A Most-Híd vagyonokat költ az MKP jelöltjének lejáratására

 

Tényekkel válaszolt Berényi József az őt ért örökzöld hidas vádakra

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!