Martin Poliačik parlamenti képviselő kilép a Szabadság és Szolidaritás (SaS) politikai mozgalomból, amelyet 2009-ben Richards Sulík, Lucia Ďuriš Nicholsonová és Ľubomír Galko társaságában alapított – a Webnoviny.sk információit a liberálisok berkeiből is megerősítették. 

 

Az SaS egyik legismertebb arcának távozásáról már régóta suttogtak, ugyanis több fontos témában is összeszólalkozott a pártvezetéssel – leginkább a menekültkérdésben. Poliačik több teret keresett saját véleményének kinyilvánítására, azonban ezt Richard Sulíktól nem kapta meg.

 

A SITA hírügynökség információi szerint a felek békésen válnak el, úgy látták, ez a legjobb megoldás.  Miután februárban távozott a pártból Jozef Mihál képviselő és egykori munkaügyi miniszter, Poliačik  távozása is szóba került.  A politikus akkor még azt remélte, hogy van lehetőség változtatni a dolgokon, sőt, márciusban a párt Országos Tanácsának is tagja lett.

 

 hirdetes_400x285  

Az SaS megerősítette az információkat

 

A párt rövid állásfoglalásában sok sikert kívánt Poliačiknak a politikai karrierjéhez. Katarína Svrčeková szóvivő kifejtette, hogy nem fogják rejtegetni a hosszútávú nézetkülönbségek jelenlétét néhány specifikus kérdésben. Pontosabb részleteket a csütörtöki sajtótájékoztatón tudhatunk meg, amelyen részt vesz Sulík és  Poliačik is.

 

Ľubomír Galko Facebook-bejegyzésben kommentálta az eseményeket: „Martin Poliačik távozása jobban bánt, ugyanis az utóbbi időben nagyon jól megértettük egymást. A hosszútávú nézetkülönbségek Richard Sulík pártelnökkel és egy előnyös  ajánlat a konkurenciától végül a távozáshoz vetettek” írta Galko hozzátéve, reméli, hogy a távozás után a pártban maradók nagyobb önreflexiójuk lesz, beleértve az elnököt is.

 

Mások is távozhatnak?

 

Ján Baránek politikai elemző szerint Poliačik annyira nem erős politikus, hogy távozása meggyengítse a pártot vagy az ellenzéket. Felmerült az a verzió is, hogy Poliačik csatlakozik a Progresszív Szlovákia  (Progresívne Slovensko) mozgalomhoz – Baránek szerint nézeteivel jobban illik oda, mint az SaS-be.

 

Ha a liberálisoktól más politikusok is távoznának, akkor a politika megtisztulna, véli Baránek. „Ha a párt tagjai nem értenek egyet Sulík nézeteivel, amelyet euroszkeptikusnak tekintünk, az nem fest jó képet a pártról. Ha távoznak, az természetes folyamat lesz. Ez segíthet a pártnak a választók érzékelésénél, akik tudni fogják, hogy a párt egésze értékrendileg merre tart. Nem tesz jót, ha a párt képviselői az ellenkezőjét gondolják annak, amint az elnökük mond.”

 

Webnoviny.sk
kép: SME archívum

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!