Robert Fico bejelentette a TA3 hírtelevízió V politike című műsorában, hogy a Smer milyen javaslatokat szeretne átültetni a készülő második szociális csomagba.

 

Bugár Béla épp koalíciós partnereire hivatkozva nem árulta el, pontosan milyen intézkedéseket akar a Most-Híd átvinni a koalíciós tanácson. Mint mondta, el szertné kerülni, hogy partnerei a sajtóból értesüljenek a párt elképzeléseiről, és hogy emiatt sarokba szorítva érezzék magukat.

 

Robert Fico már nem volt ennyi szívbajos, ő már több részletet árult el a Smer ötleteiről.

 

 hirdetes_400x285  

A szlovák szociáldemokraták tovább emelnék a minimálbér nagyságát, 2019-2020-ban emelnék az állami alkalmazottak bérét is. Csökkentenék az ÁFA-kulcsot a gyermekpelenkákra és a bébiételekre.

 

A minimálbérrel kapcsolatban kifejtette:

 

„jelenleg 60-70 ezer szlovákiai munkás dolgozik minimálbérért. Mindent meg kéne tennünk annak érdekében, hogy [a minimálbér] a nemzetgazdasági átlagbér 60 százalékára emelkedjen. Tehát a mi célunk a következő évek távlatában 600 euróra növelni a minimumfizetést”

 

fogalmazott. Hozzátette, hogy a minimálbér-emelés mindenki fizetésének emelkedéséhez is hozzájárul.

 

A gimnáziumokkal kapcsolatban is megnyilatkozott:

 

„A gimnáziumok számítsanak luxusnak, hogy azokba a legsikeresebb tanulók járjanak. Másrészről, tegyük vonzóbbá a szakközépiskolákat”

 

mondta, kiemelve, hogy a

 

„A szakközépiskolákban végzett diákok 63 százaléka olyan képesítéssel rendelkezik, amire ennek az államnak nincs szüksége. (…) Ha a megyék, mint a középiskolák működtetője nem tesz semmit belátható időn belül, ha nem változtatják meg az oktatás szerkezetét, akkor az állam fog beavatkozni“

 

Teraz.sk, Körkép.sk

Nyitókép: hnonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!