Szombaton Dunaszerdahelyen tartja megalakulásának 20. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi kongresszusát a Magyar Közösség Pártja.

 

A meghívottak között vannak az SaS-t leszámítva az ellenzéki politikai pártok (OĽaNO, KDH és OKS) és a magyar kormány képviselői, valamint az erdélyi és a kárpátaljai magyarság pártjainak elnökei is.

 

Csáky Pál korábbi pártelnök beszédében rámutatott, hogy az MKP létének alapja a közösségi érdekképviselet. Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a felvidéki magyarság érdekei nem válhatnak egyéni és csoportérdekek martalékává. Csáky úgy fogalmazott, hogy az MKP létjogosultsága addig marad fenn, amíg a közösséget szolgálja. A múlt hibáira rámutatva elmondta, hogy hibákat el lehet követni, de azokat ki kell javítani. „A Smer – SNS – Most-Híd viszonylatában az MKP-nak az ellenzékben van a helyet” – mutatott rá. Csáky szerint az államfőválasztás kapcsán az MKP kényszerhelyzetben van, az MKP jelöltjének pedig a magyar közösség jelöltjének kell lennie, eredménye pedig a közösség eredménye lesz.

 

 hirdetes_400x285  

Berényi József korábbi pártelnök felszólalásában Bugárra utalva hangsúlyozta, ő és Csáky példája bizonyítja, hogy aki dolgozni akar, annak nem kell pártot alapítani. Azt megteheti az MKP berkein belül is. Berényi beszédében elmondta azt is, hogy nem hiszi, hogy az önkormányzatiság, beleértve a területit is, feszültséget kellene, hogy jelentsen bárki számára. „Ez a megmaradásunk záloga“ – emelte ki.

 

Menyhárt József, az MKP jelenlegi elnöke felszólalása elején egyértelmű üzenetet intézett Bugár Bélához. „Mindenki jó valamire. Ha más nem, elrettentő példának“ – mondta. Az államfőválasztással kapcsolatban azt mondta, hogy a párt erős jelöltet állít k, aki megugorja Bárdos Gyula korábbi államfőjelölt eredményét.

 

A legnagyobb figyelem a konferencia egyik fő szónoka, Igor Matovič beszédét kísérte. Matovič  elmondta, hogy az ellenzéknek szüksége van az MKP-ra, Bugár Béla ugyanis csak a bizniszt, de nem az itteni magyarok érdekeit képviseli. A szlovák ellenzék egyik vezére egyértelműen úgy fogalmazott, hogy a következő parlamenti választásokon szeretné, ha az MKP-val együtt induljanak. „Menjünk együtt, partneri kezet nyújtok“ – mondta.

 

A kongresszus további részében Seszták Miklós és Szilágyi Péter a magyar kormány képviseletében továbbra is támogatásukról biztosították az MKP-t. Vincze Lóránt (FUEN) pedig a Minority Safepack, Kisebbségvédelmi Kezdeményezés vezetője üdvözölte a kongresszus küldötteit.

 

Az MKP a kongresszus további részében jóváhagyja saját államfőjelöltjét.

 

A Körkép.sk videójában a vendégek beszédei élőben rögzítve.

 

 

Körkép.sk/KZS

Nyitókép: MKP FB-oldala

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!