Nyitókép: HNonline.sk

 

Andre Kiska köztársasági elnök visszadobta a labdát a Smer térfelére, és továbbra sem dönt Miroslav Lajčák külügyminiszer lemondásának elfogadásáról. Mint mondta, kivárja, hogyan határoz a kormány, tekintve, hogy a kabineté az utolsó szó.

Úgy tűnik senki sem akarja a politikai felelősséget vállalni a kialakult belpolitikai feszültségért, amit az SNS indított el azzal, hogy támadta Miroslav Lajčák (smer) külügyminisztert az ENSZ migrációs paktumát támogató kijelentései miatt, még novemberben. A paktumot több ország, többek között a V4 többi tagja, Ausztria, Ausztrália és az Egyesült Államok is elutasította, és nem is veznek részt a marrakeshi konferencián, amelynek zárónyilatkozata lesz a dokumentum – vagyis az az ország, amely képviselteti magát az eseményen, csatlakozik a paktumhoz.

 

Ultimátumok

 

 hirdetes_810x300  

A vita Szlovákiában a hárompárti kormánykoalícióban jelentős feszültséget keltett. Az SNS viszonya egyértelmeűne negatív volt az ENSZ egyezményéhez, a Most-Híd azonban támogatta volna, a Smer pedig belső konfliktusokkal küzdve helytelenítette Lajčák álláspontját, de csak a múlt héten helyezkedett nyíltan szembe saját külügyminiszterével.

 

Lajčák korábban jelezte, hogy ha az SNS javaslata átmegy a parlamentben, azt a külügyminisztérium munkájába való, precedens nélküli beavatkozásnak tekinti, és benyújtja lemondását. A javaslatot azonban a parlament több mint 90 szavazattal elfogadta. A szavazást követő sajtótájékoztatókon a Smer elnöke, Robert Fico eleve teljesíthetetlen feltételeket támasztott, melyek szerint Lajčákot a Smer tartsa meg külügyminiszternek, a paktumtól pedig „totálisan határolódjunk el”. Sajtóértesülések szerint az esetlegesen megüresedő külügyminiszteri poszt egyik várományosa épp Robert Fico lenne.

 

Fico után Bugár Béla (Most-Híd) pártelnök állt kamerák elé, aki kijentette, hogy Lajčák távozásával veszélybe kerülne Szlovákia eddigi külpolitikai irányvonala. Peter Pellegrini külön és nem a Smer sajtótájékoztatóján ismertette álláspontját. Ő a hétvégén akarta meggyőzni Lajčákot arról, hogy maradjon posztján.

 

Morvay: Lajčákot nem kell sajnálni, de annyi biztos, hogy sokkal rosszabb személy fogja váltani

 

Közeleg a végkifejlet

 

Ám az elmúlt napokban egyre inkább úgy tűnt, hogy már csak két dolog kérdéses a külügyminiszteri poszt kapcsán: hogy ki viszi el a balhét a nyugaton is fenntartások nélkül elfogadott Lajčák elüldözése miatt, és hogy ki lesz az utódja.

 

Peter Pellegrini Kiskára hárította a felelősséget azzal, hogy felszólította, ne fogadja el a külügyminiszter lemondását. Kiska pedig most visszahárította a Pellegrini vezette kabinetre a döntést terhét, annak ellenére, hogy beszéde elején leszögezte, hogy „amit az elmúlt napokban láthattunk, az egy kellemetlen színázi előadás volt”. Döntésével azonban az előadás folytatódhat.

 

Minden jel szerint a mostani elnöki álláspontnál az is közre játszik, hogy a nyugaton túlzottan oroszkötődésűnek tartott Robert Fico kinevezése súlyponteltolódást jelenthet Szlovákia külpolitikájában. Burkoltan erre már Bugár is célzott. A sajtó az orosz MiG-29-es vadászgépek üzemeltetésének szerződését az egyik, Ficohoz közel álló oligarchával, Miroslav Výbohhoz köti – így paradox módon az orosz gépek további megtartása nem állt az SNS érdekében. Fico háttérbe húzódásának végét jelzi az is, hogy a Smer határozottan keresztülhúzta a az SNS-es védelmi miniszter, Peter Gajdoš számítását is, aki múlt pénteken aláírta az amerikai F16-os vadászgépekről szóló szerződést, ami azonban a smeres pénzügyminiszter szignója nélkül érvénytelen.

 

„Le is darálhatják” – kommentálta a dolgot Pellegrini, aki láthatóan keményebben viselkedik az SNS-szel, mivel az sikeresen sodorta belső krízisbe a legnagyobb kormánypártot – megingatva talán még Pellegrini pozícióját is.

 

EBESZ-főtitkár: Szeretném, ha Lajčák vezetné a szlovák elnökséget

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!