Nyitókép: Budapest, 2019. január 10. Orbán Viktor miniszterelnök (b) a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2019. január 10-én. Mellette Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára. MTI/Koszticsák Szilárd

 

Sorsdöntő lehet a májusi európai parlamenti választás – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a 127. Kormányinfón. Rendhagyó módon a rendszeresen megszervezett magyar nemzetközi sajtótájékoztatót ma a magyar kormányfő vezette és ő válaszolt az újságírók kérdéseire is.

 

Orbán Viktor elmondta, hogy egy decemberi közvélemény-kutatás szerint a szavazatra jogosult polgárok 52 százaléka a bevándorlást nevezte meg az EP-választások legfontosabb kérdésének. Hangsúlyozta, hogy az EU-ban eddig csak Magyarországon mondhatták el véleményüket az emberek a bevándorlásról nemzeti konzultáció útján, míg a többi uniós tagállamban erre nem volt mód.

 

Orbán úgy véli, hogy épp ezért a májusi EP-választások nagy lehetőséget jelentenek az európaiak számára, hogy elmondják véleményüket. Kiemelte:

 hirdetes_810x300  

 

Magyarország első célja, hogy az EU minden intézményrendszerén belül, minden intézményben kerüljenek többségbe a bevándorlásellenes erők, az EP-ben, utána az Európai Bizottságban, majd a nemzeti parlamenti választások eredményeként az Európai Tanácsban.

 

Ezzel kapcsolatosan a második célt Orbán úgy fogalmazta meg, hogy a választásokra vonatkozóan a Fidesz legyen a legsikeresebb párt Európában, de legfőképp az Európai Néppárt frakciójában.

 

Orbán hangsúlyozta, hogy részsikernek tekinti az ENSZ migrációs paktumáról szóló szavazás eredményét is, mely szerint 9 uniós tagállam nem szavazta meg a paktumot.

 

Budapest, 2019. január 10. Orbán Viktor miniszterelnök a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2019. január 10-én. MTI/Koszticsák Szilárd

 

Csúcsjelölt

 

Kiemelte, hogy Európa-szerte közhelyszerűen beszélnek arról, hogy az Európai Bizottságban demokráciadeficit van, amelynek oka, hogy az éppen aktuális nemzeti kormányok választják meg a Bizottság tagjait. Ezért találta ki az Unió az úgynevezett csúcsjelölti rendszert (a legtöbb szavazatot begyűjtő frakció választja meg az EB elnökét).

 

„Most ennek mi megvalósítjuk a magyar változatát, ezért a mi részünkről a mi európai parlamenti választási listánkat az a személy vezeti, akit egyébként bizottsági tagnak is jelölni fogunk, mert szeretnénk, ha a magyar nép demokratikus legitimizációja is ott állna a Bizottságban működő biztos háta mögött”

 

mondta. Hangsúlyozta, hogy ma a bevándorlás az a téma, amely mélységeiben alakítja át az európai politikát.

 

„A pártok hagyományos jobb- és baloldali felosztása átadja a helyét a bevándorláspárti-bevándorlásellenes dimenziónak, továbbá a migrációs vita újraértelmezi a kereszténységhez való viszonyt is, a keresztény kultúra védelmét szinte politikai kötelezettséggé teszi”

 

Budapest, 2019. január 10. Orbán Viktor miniszterelnök a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2019. január 10-én. MTI/Koszticsák Szilárd

 

Ketté vált az európai civilizáció

 

A magyar miniszterelnök szerint a bevándorlás újraértelmezi a szuverenitásról folyó vitákat, mert a bevándorláspárti erők nem tartják tiszteletben azoknak a döntését, akik nem akarnak migránsokat befogadni. Orbán kiemelte, hogy

 

„Egy egységes európai civilizáció helyett két külön civilizáció lesz: egy vegyes, amely az iszlám és a kereszténység együttélésére alapozza jövőjét, és egy közép-európai, amelyben a közép-európaiak továbbra is keresztény civilizációnak képzelik el a kontinenst.”

 

Hangsúlyozta:

 

„A migrációs vita újraértelmezi viszonyunkat a kereszténységhez, egyértelműen megerősíti a keresztény kultúrához való kötődésünket, a keresztény kultúra védelmét szinte politikai kötelezettséggé teszi”

 

Versenyezni a csehekkel

 

Magyarország jobban teljesít és ez így marad 2019-ben is – mondta Orbán Viktor Magyarország gazdasági teljesítménye kapcsán a Kormányinfón. Elmondta, hogy 2018-ban a gazdasági növekedés mértéke a jelenlegi számítások szerint 4,6 százalékos volt, az államadósság mértéke 71 százalékra csökkent, a deficit a várakozásokat felülmúlva 2 százaléknál megállt, a háztartások fogyasztása az előző évhez képest több mint 6 százalékkal nőtt, a bruttó bér és keresettömeg növekedése pedig 11 százalékos volt.

 

A Bloomberg  riporterének munkaerőhiányt firtató kérdésére elmondta, hogy míg 2009-ben Magyarországon 3,7 milliós volt a foglalkoztatottság, mára ez 4,5 millióra emelkedett, és hosszú távon várhatóan 4,5-5 millió között marad majd ez a mutató, ami teljes foglalkoztatottságot jelent. Hozzátette, hogy munkanélküliség szempontjából Magyarország meg akarta előzni a cseheket,

 

„de ez nem sikerül, mert Csehország élén egy gazdasági zseni áll, akivel nem egyszerű felvenni a versenyt”

 

Hangsúlyozta, az a cél, hogy Európa legmagasabb foglalkoztatottsági mutatókkal rendelkező országa legyen Magyarország.

 

A sajtótájékoztatóról készült videó itt tekinthető vissza.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!