A Novohrad – Nógrád Geopark az idén kilencedik alakalommal rendezte meg az Európai Geoparkok Hete rendezvénysorozatát, melynek elmaradhatatlan részét képezték az óvodások és az alap- ill. iskolások részére kiírt foglalkozások és versenyek.

Felvétel: Puntigán József.

 

A „Játsszunk a geoparkban” című foglalkozások főszereplői a füleki óvodások voltak, akik a II. Koháry  István és az Iskola utcai alapiskolák kilencedikes tanulói közreműködésével ismerkedtek a terület érdekességeivel ill. vettek részt játékos foglalkozásokon.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

A „Fedezd fel a Novohrad-Nógrád Geoaparkot – Vándorlások Füles kutya nyomában” című, az alapiskolák alsó tagozatos tanulói részére meghirdetett versenybe 11 iskola 39 tanulója kapcsolódott be. Előkészítésében és megszervezésében a geopark munkatársai mellett az idén bekapcsolódtak a besztercebányai Állami Környezetvédelmi Intézet és a rimaszombati Cseres Hegység Tájvédelmi Körzet munkatársai is.

 hirdetes_810x300  

[stw]

 

Felvétel: Puntigán József.

 

A Füleki Városi Parkban megrendezett versenyen a gyerekeknek különböző feladatokat kellett teljesíteni, melyek során a tudásuk mellett a látásukat, tapintásukat, szaglásukat is igénybe kellett venniük. A feladatok  során megismerkedhettek a tűzhányók működésével, a vulkanikus ásványokkal, a terület élővilágával, de Fülek, a Füleki Vár és a park történetével is.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

A vetélkedőt nagyon szoros eredménnyel a füleki II.  Koháry István Alapiskola csapata (Vaculčiak Jázmin, Karcag Levente, Cupper Tamás) nyerte meg a füleki Mocsáry Lajos Alapiskola csapata (Bárdi Emma, Fukáč Bence, Czakó Dávid) és a ragyolci Alapiskola és Óvoda  csapata (Jekkel Dávid, Andreas Slnek, Lukáš Lupták) előtt. Csak „szétlövéssel“ azaz a plusz feladat megoldásánál maradt le a dobogóról a füleki Iskolai utcai Alapiskola csapata (Jakub Korm, Csépe Bencze, Lukáš Ostrihoň), akik a negyedik helyen végeztek.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

A „Fedezd fel a Novohrad-Nógrád Geoaparkot – Vándorlások Ajnácskő várához” című, az alapiskolák felső tagozatos tanulói részére meghirdetett versenybe 9  iskola 33 tanulója kapcsolódott be.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

A verseny helyszíne az Ajnácskő és Ajnácskő vára volt. Előkészítésében aktívan részt vettek az Állami Környezetvédelmi Intézet és a rimaszombati Cseres Hegység Tájvédelmi Körzet munkatársai. Kiemelt köszönet illeti Ádám Sándor természetőrt és az Ajnácskői Községi Hivatalt, akik a verseny helyszíneit készítették elő.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

A tanulók a rendezvény első részében Ajnácskővel és a várral, valamint a környező területtel ismerkedtek meg. A történelmi és természeti ismeretek mellett kiemelten a geológiával és a vulkanizmussal, hiszen a település és környéke bővelkedik az egykori vulkáni tevékenység maradványaival, vulkanikus csúcsokkal és az azokon található egyedi növény- és állatvilággal.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

A vetélkedőt szoros eredménnyel  a Ragyolci  Alapiskola és Óvoda  (Natália Veličová, Viktória Fajdová, Peter Ylnek) csapata nyerte meg az Almágyi Alapiskola és Óvoda két csapata előtt (Szilágyi Brigitta, Tóth Alexandra, Molnár Karina valamint Bozó Marcell, Gášpár Natália, Źilka Alexandra). A negyedik  helyen a füleki  Iskola utcai Alapiskola csapata (Lea Šimonidesová, Vladimíra Malčeková, Simona Murínová) végzett.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

Közel 150 alkotás érkezett az „Ajándék a geoparknak“ c. képzőművészeti  versenyre, amely három kategóriában  az alap- és középiskolák  részére volt meghirdetve.  Pólóra ill. táskára vihető  rajzokat és képeket, valamint  naptárba besorolható alkotásokat és fényképeket lehetett beküldeni. Az alkotásokat Jacsmenyík József és Mráz František füleki  festőművészek értékelték.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

A pólóra vagy táskára készült alkotások kategóriában Adam Reis (Iskola utcai Alapiskola, Fülek) végzett az élen Ivanová Lenka (Iskola utcai Alapiskola, Fülek) és Agócs Laura (Gömöralmágyi Alapiskola és Óvoda) előtt.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

A naptárba készült  alkotások kategóriában Urbančok Filip (Ragyoci Alapiskola és Óvoda) végzett az élen iskolatársa, Balázs Vivien és Botoš Vojtech (Papréti Alapiskola, Fülek) előtt. A fényképek kategóriáját Adam Tibor nyerte (Füleki Szakközépiskola) Benčik Marek és Bial Balázs (mindkettő Füleki Gimnázium) előtt.

Felvétel: Puntigán József.

 

A közönségdíjat a Facebookos szavazás alapján Gáspár Natália (Gömöralmágyi Alapiskola és Óvoda) szerezte meg.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!