Kerékpárral összesen csaknem tízezer kilométert tekert le a Munkába kerékpáron verseny 78 résztvevője, akik dunaszerdahelyiek, vagy ottani cégekben dolgoznak.

 

P. Vonyik Erzsébet

 

Dunaszerdahely városa az idén első alkalommal kapcsolódott be a „Munkába kerékpáron” elnevezésű országos versenybe, amely májusban zajlott 74 település részvételével. Az országos összesítésben elért 21. helyezés kezdetnek biztató eredmény. Városházi illetékesek is kimondottan jó eredménynek tartják, hiszen a letekert kilométerek tekintetében 53 települést sikerült megelőzniük.

 

 hirdetes_810x300  

A dunaszerdahelyi városházán megtartott szerdai eredményhirdetésen tizennyolcan vettek részt. A versenybe összesen 78 bringás jelentkezett be, köztük dunaszerdahelyiek és olyanok, akik valamelyik faluból járnak be kerékpáron a városban lévő munkahelyükre. Meglepetésre a bringázók között jóval több volt a nő, mint a férfi.

 

A közlekedési szokásokon azonban Dunaszerdahelyen is nehéz változtatni. A kényelem rabjai nehezen nyergelnek át a kerékpárra a megszokott kedvenc autójukról. Hájos Zoltán polgármester az ünnepélyes eredményhirdetésen utalt arra, hogy egy kis túlzással lassan már majdnem annyi az autó, mint ahány ember él a városban. Riasztó adat, hogy egy 2015-ös felmérés szerint a városháza előtt naponta 15 ezer gépjármű halad át. Hájos Zoltán szerint környezettudatosabb magatartásra ösztönözhet és motivációt jelenthet az elmúlt hónapban lezajlott „Munkába kerékpáron” elnevezésű verseny.

 

Bozsenyik Györgynek gratulálnak.

 

Amint meghirdették, a dunaszerdahelyi önkormányzat is habozás nélkül bejelentkezett a versenybe. Több helyi csapat is csatlakozott, a Deichman cég alkalmazottjaiból 3 csapat is verbuválódott, a Brimakból egy kéttagú különítmény, de jelentkezett a Csallóközi Zsiványok csapata is, továbbá a By cycle és további érdeklődők, összesen hetvennyolcan.  A városháza két 4 – 4 tagú csapattal vett részt a versenyben, az egyik a Bence névre hallgatott, a másikat Sebességmámornak nevezték el. Ezek a vállalkozó kedvű alkalmazottak kötelezték magukat arra, hogy májusban lehetőleg minden nap bringával mennek a munkahelyükre.

 

Az első start jól sikerült, jövőre jöhet a folytatás

 

[stw]

 

Inczédi Gábort bízták meg a dunaszerdahelyi verseny koordinátori teendőinek ellátásával, ő maga is tagja volt a városháza Sebességmámor nevű csapatának. Ekecsről járt be kerékpáron a városházára és a lekerekezett 432 kilométerével az 5. helyen végzett.  A Körképnek a következőket nyilatkozta:

 

Biztos vagyok abban, hogy jövőre is lesz folytatás. Nagyon sikeres volt ez az idei első szereplés. Hetvennégy önkormányzat közül a dunaszerdahelyi a 21. helyen végzett, több mint kilencezer letekert kilométerrel, miközben 78 versenyző kapcsolódott be. Ez a kezdeményezés megmutatta, hogy Dunaszerdahelyen és a környékén van egy el nem hanyagolható társadalmi réteg, amely naponta használja a kerékpárt. Nekik természetesen, vannak igényeik, és a cégeknek erre fel kell készülniük, többek között zuhanyozók, öltözők vagy kerékpártárolók létesítésével. Közlekedés szempontjából jó irányba halad a város, a bringás utak hálózata tovább bővül.”

 

A mostani kiváló eredmény szerinte arra ösztönözheti a városvezetés csúcsán helyet foglalókat, hogy jövőre ők is kerékpárra pattanjanak, ha nem is rendszeresen, de alkalomadtán.

 

A dunaszerdahelyi városháza bringás csapata.

 

A biciklizés nekem nem újdonság, mert naponta kerékpárral járok Vásárútról a dunaszerdahelyi munkahelyemre”

 

A vásárúti Bozsenyik György naponta bringázik munkába Dunaszerdahelyre. A versenyben a második legaktívabb bringásnak bizonyult a májusban lenyomott 810 kilométerével. Május harmincegy napjából 26 napon át reggelente biciklivel ment a munkahelyére a Brimakba és délután vissza, ami naponta oda-vissza mintegy 25 kilométer.

 

„Nekem a biciklizés nem volt újdonság, mert én amúgy is naponta kerékpárral járok munkába. A csallóközkürti-vásárúti-udvarnoki kerékpárúton jutok el a Brimakba. Ezután is biciklivel fogok munkába járni, nem szeretnék rajta változtatni, egészen addig, míg nem jönnek a hidegek. A bicikli nyergében jól érzem magamat. Ezalatt legalább kiszellőztetem az agyamat és pihenek.”

 

Mint mondja, a kerékpárúton sokkal nagyobb biztonságban érzi magát, mint a közutakon. Dunaszerdahelyen is sokkal jobb a helyzet, mióta megvan a biciklisáv. Elmondta, hogy a csapatok között egészséges versenyszellem uralkodott. Az első helyezett Deichman 3-as csapatot szerették volna megszorongatni, de kiderült, hogy velük szemben kevesen voltak.

 

Ők hárman voltak, mi csak ketten, így ők több kilométert tudtak összekerekezni – magyarázta a csapatban szerzett második helyet. Igy a deichmanosok 1 397 kilométert tudtak felmutatni összesen, míg a Brimak duója csak 1 016 kilométert. Ha lesz ilyen verseny, jövőre is benevezek, tette hozzá Bozsenyik György.

 

Csicsó Andrea tekerte le a legtöbb egyéni kilométert, összesen 810-et

 

A legjobb csapatok mellett díjazták a legtöbb egyéni kilométert elérő bringásokat is. A férfiakat, köztük Bozsenyik Györgyöt is megelőzve az ekecsi Csicsó Andrea végzett az első helyen, ő májusban  811 kilométert bringázott falujából dunaszerdahelyi munkahelyére, szintén a Deichmanba.

 

Egyéniben az ekecsi Csicsó Andrea nyert.

 

Dunaszerdahelyen tovább bővül a kerékpárút

 

Hájos Zoltán tájékoztatott arról is, hogy látva az kerékpáros közlekedés iránti fokozott érdeklődést, Dunaszerdahelyen a tavaly kialakított belvárosi kerékpárút bővítését tervezi a városi önkormányzat. Hamarosan újabb utcákon létesülnek biciklisávok európai uniós forrásokból. Ráadásul kerékpártárolók építésére is pályázhatott a város, ezekre szintén nagy szükség lenne.

 

A tervek azzal számolnak, hogy a közeljövőben a járásbíróság épületétől a vasútállomásig létesülne új kerékpársáv és a városból kivezető Pozsonyi útra kapcsolódna rá. A város két pontján zárható kerékpártároló is létesülne, az egyik a buszpályaudvarhoz közeli Štúr utcán, a másik pedig a városközpontban.

 

Más utcákon is terveznek biciklisávokat, így a Pozsonyi úttól a vasúti átjáróig, de a Pozsonyi úton is húzódna kerékpársáv, ugyanígy a Bécsi úton, továbbá a Pódafai út irányába is, hogy a Deichmanban dolgozók kerékpárral biztonságosan eljuthassanak a munkahelyükre. A tervek között szerepel a városi termálfürdőhöz vezető kerékpárút is.

 

A bringások csapata és a szervezők.

 

Képek: A szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!