Pozsonypüspökin egy új rekreációs létesítmény kivitelezését tervezik. A Sehring Bratislava társaság egy olyan tervet dolgoztatott ki, amely a kavicsbányászat után maradt gödröket egy sport- és szabadidős tevékenységekkel gazdagított vízi létesítményre változtatná. A projekt a Pozsonypüspöki lagúna nevet kapta.

 

A projekttel kapcsolatos telkeket 1998 óta kavicsbányászatra használják. A Sehring Bratislava számára már a szerződés aláírásakor egyértelmű volt, hogy szeretné kihasználni azokat a tavakat, amelyek a kavicsbányászat során keletkeztek. A német társaság az elmúlt 15 évben – jelentősebb eredmény nélkül – a szükséges dokumentáción dolgozott. 2006-ban és 2009-ben a benyújtott anyagaik azonban semmiféle érdemleges bírálatot nem kaptak.

 

2011-ben egy újabb nyilvános kereskedelmi versenyt hirdettek a telkek bérbeadásával kapcsolatban. A győztes ismét a Sehring Bratislava lett, mégpedig a Pozsonypüspöki lagúna elnevezésű projekttel. A cég vállalta, hogy 2020 végéig befejezi a fejtést két különálló vízfelületen, emellett pedig rendbe teszik a környező területet is.

 

 hirdetes_810x300  
Fotó: Sehring Bratislava

 

A fürdésre alkalmas kiváló minőségű víz érdekében szükséges a kisebb vízfelületek kiszélesítése, elmélyítése és a két vízfelület összekötése” – írták 2014-ben a hivatalok által elbírált feltételekben.

 

Jelenleg újabb nyilvános tárgyaláson foglalkoztak a projekttel. A Sehring Bratislava társaság szeretné megnagyobbítani a vízfelületeket, melyek a kavicsbányászat után a lakosok számára az üdülést biztosítanák egy természetes környezetben. Ezzel együtt a vízfelület félreeső területein kertészkedésre alkalmas területeket és víkendházakat alakítanának ki.

 

Fotó: Sehring Bratislava

 

A német társaság egyrészt szeretné újrahasznosítani az egyes területeket, másrészt a szomszédos területeken szeretné folytatni a kavicsbányászatot is.

 

Az, hogy ezt a tervet sikerül-e elfogadtatni, még kérdéses. Ami biztos, hogy három éven belül Pozsony mellett egy új rekreációs létesítmény nyitja meg a kapuit. A tanulmány szerint a rekreációs létesítményben helyet kapna egy strand a kibányászott homokból, továbbá játszóterek, futópályák, üdítőket árusító standok, valamint külön kialakított helyek a horgászoknak.

 

Forrás: etrend.sk/Körkép.sk

Nyitókép: Sehring Bratislava

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!