Hatvan évvel ezelőtt, 1957. szeptember 1-én nyitotta meg kapuit Nagymegyeren a település első középiskolája, a Nagymegyeri Tizenegyéves Középiskola. A napjainkban már Corvin Mátyás Magyar Tannyelvű Gimnáziumként működő tanintézmény az elmúlt 60 év során jelentős mértékben befolyásolta és meghatározta a régió életét.

 

A jeles évforduló kapcsán november 30-án emlékkiállítást szerveztek a nagymegyeri Városi Művelődési Központban, ahol az egykori és jelenlegi diákok, tanárok, munkatársak körében visszaemlékeztek az elmúlt évtizedekre.

 

Horváth Erzsébet igazgatónő és Varga László nyugalmazott tanár a kiállítás megnyitóján, forrás: oagvm.sk

 

Horváth Erzsébet, a gimnázium igazgatója a kiállítás kapcsán elmondta, hogy az ilyen jeles évfordulók megünneplése rendkívüli fontossággal bír minden intézmény életében.

 hirdetes_810x300  

 

„Ilyenkor megállhatunk egy pillanatra, visszatekinthetünk mindarra, ami fontos volt az eltelt időben. Visszaemlékezünk mindazokra, akik 1957-ben boldogan és büszkén vették birtokba a vadonatúj épületet, mely tanulási lehetőséget biztosított nemcsak Nagymegyer, hanem a várost övező falvak sok-sok gyermekének.”

 

A kiállításon közreműködtek Zakál Gyula és Csémi Andrea versmondók, forrás: oagvm.sk

 

Az igazgatónő kiemelte, hogy egy iskola életében mindig fontosak maradnak az öregdiákok is.

 

„A végzősök, mint egy öregedő fa évgyűrűi, úgy váltják egymást. Az első érettségizők képletesen a fa belsejét képezik, mely a fának tartást és biztonságot ad. A ma végzősei a fa nedvkeringését biztosítják, a pezsgő életet az iskolának. Egyik sem lehet meg a másik nélkül. A gimnazisták hatvanéves közössége sosem feledkezik meg a gyökereiről, hűséges diákjairól, tanári mozgatórugóiról.”

 

A kiállításon, mely december 30-ig lesz elérhető a VMK-ban, Varga László nyugalmazott történelemtanár gyűjtőmunkájának eredményét tekinthették meg az érdeklődők.

 

forrás: oagvm.sk

 

Készül a jubileumi kiadvány

 

Az iskola helyzete nem volt mindig egyszerű, megvívta a maga harcait. 52 év alatt az iskolának 1829 diákja volt, 51 településről látogatták. Ez alatt az idő alatt 134 pedagógus és 15 adminisztratív munkaerő biztosította az intézmény működését.

 

forrás: oagvm.sk

 

A gimnázium jubileumának alkalmából jövőre szeretnének megjelentetni egy kiadványt is, mellyel az intézmény mindenkori diákjai, tanárai, dolgozói emléke és munkássága előtt szeretnének tisztelegni. A könyv megjelentetését a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet vállalta magára, ugyanakkor bárki támogathatja anyagilag a kiadását. A könyv kiadását támogató személyek a megjelentetés után tiszteletpéldányban részesülnek, valamint nevüket feltüntetik a kiadványban is.

 

forrás: oagvm.sk

 

forrás: oagvm.sk

 

forrás: oagvm.sk

 

Komjáthy Petőcz Andrea

Nyitókép: stara.trnava-vuc.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!