Aki tud jöjjön a sulihoz! – jelent meg a közösségi portálon. Mire a helyszínre értem már úgy ötvenen is összegyűltek az Érsekkétyi Református Egyházi Iskola udvara mögötti részen – szülők, támogatók, szimpatizánsok – hogy ha kell, a testükkel is megakadályozzák, hogy a polgármester a munkagéppel behatoljon az iskola udvarára, és ismételten nekikezdjen az iskola kanalizációjának rongálásához.

 

Mik is ennek a szürreális helyzetnek (amikor a polgármester rongálja a falu vagyonát) az előzményei?

 

A lappangó ellentétek Molnár Péter polgármester és a képviselőtestületi tagok között akkor kaptak lángra, amikor a polgármester az érvényes képviselőtestületi határozat ellenére sem hosszabbította meg az egyházi óvoda bérleti szerződését a községi tulajdonban lévő épületben, sőt felszólította az illetékeseket, haladéktalanul adják át neki az épület kulcsait, mert fel szeretné újítani, és a továbbiakban községi óvodaként működtetni.

 

 hirdetes_810x300  

 

Mivel a kulcsokat nem kapta meg, július közepén pajszerrel a kezében hatolt be az óvoda épületébe, és a nyár folyamán a képviselőtestületi határozatokkal szembe menve (1. meg kell hosszabbítani az óvoda épületének  bérleti szerződését 2018. december végéig, 2. jóváhagyott határozat az épület eladási szándékáról  a Kétyi Református Egyházközség részére) elkezdte az épület felújítását.

 

Az egyházi óvoda így kiszorult az épületből, de a példátlan összefogásnak köszönhetően szeptemberben a református parókia épületében folytathatta működését. Az eset természetesen már a bíróságon van, hiszen a határozatok kötelező érvényűek, ezek be nem tartása büntetőjogi felelősséget von maga után. Ha azt hinné a kedves olvasó itt a vége, téved.

 

December 22-én a polgármester két munkással megjelent az üres egyházi iskola udvarán. A munkások kiásták az emésztőgödör lefolyócsövét, eltörték és beöntötték betonnal, használhatatlanná téve az épület szennyvízelvezetését. Ezt a rongálást a szülők már másnap helyreállították.

 

Január harmadikán ismét megjelent a polgármester és a munkagép az iskola mögötti úton.  

 

 

Mikor a jelenlévők neki szegezték a kérdést, mit keres itt, kijelentette, az iskola 18 éve emésztőgödör nélkül működik, és ezt most szeretné orvosolni. – Miért szeretné most elkezdeni a felújítást, mikor mindjárt kezdődik a tanítás és tudjuk, hogy az emésztőrendszer nincs megrendelve? – szegezték neki a kérdést páran a tömegből.  Molnár Péter elismerte, nincs megrendelve, mert a testületnek még meg kell szavaznia a vételt. Arra a kérdésre, hogy meddig tartanának a munkálatok a polgármester azt felelte, körülbelül két hét alatt készülne el.

 

– Tizenöt perce a telefonba azt mondtad, akkor lesz itt szennygödör, amikor a képviselők azt szavazzák meg, amit te akarsz. Mi ez, ha nem zsarolás? Persze hogy lehet felújítani, cserélni, de télvíz idején, három nappal az iskolakezdés előtt, mikor azt se tudni, mikor lesz befejezve… Nem lesz tanítás, soha semmi nem biztos, mit reagáljon így a szülő-  sorolta felháborodottan egy fiatal férfi.

 

 

Nem más ez, mint az egyházi iskola ellehetetlenítése

 

– szólalt fel Bohák Valéria, aki 16 évig volt az iskola igazgatója. „Akik nem tudnak megfelelően haladni azokat felzárkóztatjuk, tehetségfejlesztést végzünk, becsületesen dolgozott és dolgozik a tantestület mind a mai napig. Hogy lehet az, hogy valakinek fáj, hogy eredmények vannak?  Kimutatásaink vannak arról, hogy az iskolában végzett tanulók 20 százaléka egyetemet végzett, 85 százalék érettségivel rendelkezik, a teszteléseken az első helyen voltunk. Hogy nem tud valaki ennek inkább örülni?

 

Nem tudom felfogni, hogy ezt a hatalmas eredményt miért kell megsemmisíteni egy ember miatt. Ha valakinek valakivel baja van, azt azzal intézze el, de ne jól működő oktatási intézményeket akarjon tönkretenni! Egy községnek az értéke attól is függ, hogy milyen intézmények vannak benne.  Van-e ott iskola, orvosi rendelő, posta, még  a teleknek nagyobb az értéke, ha iskola van. Miért kell ezt szétbarmolni és miért ilyenkor? ” – sorolja harcosan, ám szomorúan.

 

” Kihívta ránk a polgármestert a „higiénát”. Ők is megállapították, nincs se dugulás, se szivárgás és haladékot is adtak nyárig a kanalizáció cseréjére” – mondja a szülői szövetség elnöknője. Bohák Valéria nyugalmazott iskolaigazgató hozzátette, „igenis volt és van az iskolának emésztőgödre, csak nem ott, ahol a polgármester feltúrta az udvart.  Nem volt ezzel senkinek baja eddig, csak most, hogy az egyházi iskolából is községit akar csinálni. Végleges megoldásnak a csatornarendszer kiépítését látnám, amivel annak idején Molnár Péter kampányolt is.”

 

 

Ekkor valaki átnyújt a polgármesternek egy papírlapot, amit hangosan felolvas, közben többször elneveti magát.

 

” Az egyházi iskola udvarán január 3-én megtartott rendkívüli képviselőtestületi ülés határozata megtiltja a polgármesternek az iskola területére való belépést azzal az indokkal, hogy megpróbálta megsemmisíteni az iskola kanalizációs rendszerét. Aláírásunkkal megerősítjük, hogy nem értünk egyet önkényes cselekedetével, amellyel ellehetetleníti az iskola működését. ”

 

” Mindenki elfelejti, hogy ez egy községi épület . A község képviselője pedig jelenleg én vagyok” – reagál erre Molnár. Csak nem a községet képviseled! – kiabálják az emberek kórusban.

 

 

Trencsík Ági is a protestálók között van. Ő elmondja „a polgármester mindig azt fájlalta, hogy nem megyünk utána az ügyeinkkel (pedig többször voltunk, de nem maradt nyoma). Ezért aztán az új év második napján pár szülővel egyetemben felkerestük őt az iskola és az óvoda ügyében. Neki is hangsúlyoztuk, hogy ahogy ezt  egy a minisztériumba címzett beadványban megfogalmaztuk, mi egyházi óvodát, egyházi iskolát szeretnénk, nem községit.

 

Azt felelte, az óvodát felejtsük el, azt már felújította, abból már csak községi lehet, ha két gyermek lesz akkor is megnyitja. Az iskolával kapcsolatban pedig pont az volt az ellenvetése, hogy  56 gyermeknek nincs értelme fenntartani.  Ő csak az alsó tagozatot, az  1-4-et tartja reálisnak. Mikor látta, mi az egyházi intézmények terén eltökéltek vagyunk, agymosottaknak nevezett. Ennek ellenére egy újabb időpontban is készek vagyunk a párbeszédre, amikor  minden szülő jelen lenne.”

 

 

Bokor Klára

 

További ajánlott írásaink:

 

Feszült helyzet a kétyi óvoda körül

 

Ámokfutás Kétyen – Pajszerral esett neki a polgármester az óvoda épületének – Videó

 

Érsekkétyen a parkban tanácskozott a képviselőtestület

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!