Sok érdekes esemény fog történni a közeljövőben a régióban. A járási székhelyen megemlékeznek a Magyar Kultúra Napjáról, a párkányi-esztergomi távíróvezeték izgalmas történetéről nyílik kiállítás Párkányban, Udvardon, a kitelepítésekről való megemlékezések „fővárosában” pedig újabb kiállítással emlékeznek a tragikus történelmi eseményre, Szímőnél Schirilla György átússza majd a jéghideg Vág folyót, lesz táncház Párkányban, OperaTúra és lemezbemutató Érsekújvárban.

 

Nézzük sorban:

 

Az érsekújvári református templom január 21-én, vasárnap 16 órai kezdettel emlékeznek meg istentisztelet keretében a nemzeti imádságunk megszületéséről:

 

 hirdetes_400x285  

 

Udvardon Száraz József polgármestersége alatt állítottak emlékművet a kitelepítés áldozatainak a falu központjában. Az ő kezdeményezésére terjedt el Felvidéken a megemlékezési folyamat, sok kitelepítettet, családját hívott haza a felvidéki harangszó, értékes emlékérméket osztottak. Most a tragikus eseményt felidézve kiállítás tekinthető meg a faluban.

 

 

A Magyar Állami Operaház februárban folytatja a határon túli magyarlakta területek látogatását: a csaknem 400 fős karaván ezúttal először Kárpátalja és a Felvidék városait keresi fel, és Erkel Hunyadi László című operáját, valamint Lehár A víg özvegyének balett változatát játssza el, mindenhol két-két napot töltve.

 

 

A tavaly szeptemberben indult turné eddig páratlan sikert hozott. A Magyar Állami Operaház művészei az intézmény 133 éves története során először látogattak Erdélybe és a Partiumba, a 8 állomáson bemutatott 16 előadást több mint 23 ezer ember látta. A Kárpát-Haza OperaTúra célja most is ugyanaz: valamennyi vidéken nagyszabású előadásokat bemutatni az ott élők számára, hisz a művészet mindenkinek kenyere. A Kárpát-Haza OperaTúra ezért különleges lehetőség a jelképes összegért belépő közönség, de az Opera társulata számára is.

 

Érsekújvárban a Hunyadi László opreraelőadásra – 2018. február 10-én este kerül sor három felvonásban, másnap, február 11-én pedig A víg özvegy vígbalettet mutatják be szintén három felvonásban.

 

 

A járási székhelyen a Ferences-rendi templomban Bencze Erika lemezbemutató koncertje lesz január 28-án, amelynek díszvendége Dévai Nagy Kamilla, Magyarország Érdemes Művésze lesz.

 

Szímő község polgármestere, Bób János szeretettel meghívja az érdeklődőket Schirilla György „Az egészség megtanulható és visszaszerezhető” című előadására, amely 2018.1.19-én, pénteken 17.00 órakor lesz a Károly Házban, majd 2018.1.20-án, szombaton 11.00 órakor a Vág folyót fogja átúszni a sportoló a kompjárónál.

 

 

A párkányi művelődési otthonban a Varjos zenekar tart farsangi táncházat és foglalkozásokat kicsiknek és nagyoknak egyaránt január 27-én.

 

 

Szintén Párkányban a városi múzeumban érdekes kiállítás nyílik január 26-án a párkányi – esztergomi távíróvezeték történetéről.

 

 

Összeállította: Száraz Dénes

Nyitókép: Körkép.sk/KPA

 

Kapcsolódó tartalmak:

 

Programajánló: Mit érdemes megnézni a héten a Komáromi járásban?

 

Programajánló – Nézzük csak, mi vár ránk a héten Szlovákia legmagyarabb járásában (I.)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!