Idén nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Kihívás napja. Az ügyességi versenyekből álló feladatokon túl a szervezők nagy megelégedésére már most látható, hogy a többnyire formális kapcsolatok már-már barátivá váltak a résztvevők között.

 

2011-ben Tóth Péter, Szilas község polgármestere valamint a település néhány tevékeny tagja arra gondolt, hogy a hideg, téli napokon is meg kellene mozgatni a gyerekeket. A környékbeli településeket megszólítva elindították a Kihívás napja nevű versenysorozatot, mely idén már nyolcadik alkalommal került megrendezésre.

 

Forrás: Szilas község facebook-oldala

 

Az évek során változott a verseny helyszíne – elsősorban szárazföldiről vízire, hiszen most már ötödször adott neki otthont a nagymegyeri termálfürdő. A mezőny is stabil már, és Tóth Péter polgármester és főszervező szerint nem is fognak változtatni a csapatok létszámán.

 hirdetes_810x300  

 

„Elértük a maximumot. Idén a szurkolókkal együtt már 250-en voltunk a termálfürdőben.”

 

nyilatkozta portálunknak Tóth Péter, aki azt is elárulta, hogy az idei volt eddig a legolajozottabban működő verseny.

 

„Idén már aktívan bekapcsolódott a többi résztvevő település polgármestere is, kérdezték mit segítsenek, mit hozzanak. Most először nem történt semmilyen változtatás az előző évhez képest. Ugyanazokban a versenyszámokban kellett versenyezniük a gyerekeknek, a lebonyolításban résztvevők is mindannyian tudták mi a dolguk. Külön öröm, hogy talán most először érezhettük azt, hogy családi szórakozássá szelídült a vérremenő verseny.”

 

Forrás: Szilas község facebook-oldala

 

Mivel egy hétvégi, iskolán kívüli rendezvényről van szó, felmerül a kérdés, hogy a településeken kik szervezik meg a csapatokat, kik segítik a gyerekeket a versenyszámok közben?

 

„Az elejétől kezdve azt szerettük volna, hogy ha nem az iskolák, hanem a szülők, az önkormányzatok lennének azok, akik összeszedik a gyerekeket és eljönnek velük a versenyekre. Mostanra azt mondhatom, hogy már a szülők is legalább annyira várják ezt a versenyt, mint a gyerekek. Egyrészt a termálfürdő jóvoltából a csapatok tagjai és kísérőik (legtöbbször szüleik) ingyenesen tölthetik el a napot a fürdőben a verseny vége után is, másrészt óriási élmény végigszurkolni a versenyszámokat a medence mellett.”

 

Forrás: B-Photo

 

Egy egész délelőttnyi összezártság akarva akaratlanul is beszélgetésre ösztönzi az ottlévőket. Mennyire mutatkoznak meg a mindennapokban az itt kötött ismerettségek?

 

Úgy érzem, hogy a polgármesterek is élvezik ezt a napot. Nem csak kikapcsolódnak, de kötetlenebbül beszélgethetnek egymással, sikerül jobban megismerniük egymást. Van olyan település, amellyel már rendezvényeket is szervezünk közösen, például a nyugdíjasoknak.

 

Szemben Tóth Péter polgármester, Forrás: Szilas község facebook-oldala

 

A különféle ügyességi versenyek, a jó hangulat olyannyira hatalmába kerítette a polgármestereket és a szurkolókat, hogy a tervek szerint idén szeptemberben a felnőtteknek is megszervezik a kihívás napját a nagymegyeri termálfürdőben.

 

Forrás: Szilas község facebook-oldala

 

A VIII. Kihívás napján résztvevő települések:

 

Nagymegyer, Szilas, Lakszakállas, Gellér, Füss, Csiliznyárad, Dunatőkés és Csép

 

A versenyt idén a magyarországi Csép csapata nyerte 50 ponttal. Mindössze három ponttal maradt le mögöttük Szilas (47 pont). A dobogó harmadik fokára Nagymegyer csapata nyerte 45 ponttal. Őket követte Lakszakállas, Gellér, Dunatőkés, Csiliznyárad és végül Füss csapata.

 

Forrás: Szilas község facebook-oldala

 

Forrás: Szilas község facebook-oldala

 

Forrás: Szilas község facebook-oldala

 

Forrás: Szilas község facebook-oldala

 

Forrás: Szilas község facebook-oldala

 

Jutott idő a beszélgetésre is, Forrás: B-Photo

 

Bemelegítéssel kezdődött a nap, Forrás: Szilas község facebook-oldala

 

Komjáthy Petőcz Andrea

Nyitókép: Szilas község facebook-oldala

 

A tavalyi Kihívás napjáról készült riportunk itt olvasható:

 

VII. Kihívás napja Nagymegyeren – Képriport

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!