A választásokat követő harmadik közgyűlését tartotta szerdán, február 14-én Nagyszombat megye önkormányzata. A mintegy öt órás tanácskozáson a negyven megyei képviselő teljes létszámban részt vett.

 

Legfontosabb pont a költségvetés módosítása volt.

 

„A befektetések listája ez előző testületi ülésen elfogadottak értelmében változott. Nagyszombat megye ugyan alacsonyabb költségvetéssel tevékenykedhet majd, de a források hatékonyabban és ésszerűbben kerülnek felhasználásra. Nemcsak az utak, hanem az iskolák és a szociális intézmények épületei is felújításra kerülnek”

 

– tájékoztatott Jozef Viskupič megyefőnök. A felújítások az ekecsi és apácaszakállosi szociális otthon átalakítását is érintik.

 hirdetes_810x300  

 

 

Több pénz jut pályázatokra

 

Ahogy azt Berényi József (MKP) megyefőnök-helyettes előzetesen már jelezte, megduplázták a megyei pályázatok keretösszegét. Az eddigi 300 ezer euró helyett így már 600 ezer euróra pályázhatnak a megyei szervezetek, mégpedig három programban, sport, kultúra és egészségügy területén. Mindhárom kiírásban 200-200 ezer euró áll rendelkezésre a beérkező pályázatok számára. A legalacsonyabb elnyerhető összeg 500 euró lesz, a felső határt pedig eltörölték, hogy a nagyobb volumenű ötletek, projektek is eséllyel induljanak. Csökken az önrész nagysága is (25 százalék önkormányzatok és 5 százalék fizikai személyek esetén). A pályázatok beadási határideje március 29.

 

Az ülés további részében a képviselők elfogadták a főellenőr jelentését, valamint a Nagyszombati kerületi rendőr-főkapitányság 2017-es jelentését a megye biztonsági helyzetéről, valamint a kerületi tűzoltó- és mentőegységek beszámolóját a tavalyi esztendőről.

 

 

A következő megyegyűlésre március 25-én kerül sor.

 

Körkép.sk

Képek: Nagyszombat megye a

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!