A Nagymagyari Magyar Tannyelvű Alapiskola a közösségépítés reményével szervezett jótékonysági rendezvényt. Baráti társaságok, családok látogattak az intézmény udvarára, ahol a finomságok mellett különféle szórakoztató programok várták őket.

 

Katlanokban rotyogó gulyás jól ismert illata terjengett Nagymagyaron, miközben a jelenlévők a NAKK (Nagymagyari Kulturalis Közösség) együttműködésével szervezett ügyességi versenyeken mérték össze rátermettségüket. A Szlovák Vöröskereszt somorjai szervezetének köszönhetően volt egészségügyi tanácsadás, de az  elsősegélynyújtás fontosságára is felhívták a figyelmet.

 

A különféle süticsodákkal, fagylaltokkal pedig az édesszájúakra is gondoltak. Közben ostorcsattogtatástól volt hangos a környék, ugyanis a merészebbek a barantabemutató után kipróbálhatták magukat a magyar harcművészetben.

 

 hirdetes_810x300  

Az érdeklődők megismerkedhettek a tűzoltók tevékenységével, de a táncvilágbajnokságokat megjárt helyi MT Family tánccsoport műsorát is megtekinthették. A délután során a gyermekek arcukra ölthették kedvenc figuráikat és habfürdőben frissíthették fel magukat.

 

Az ízletes gulyást Stercel Olivér (balról) és csapata biztosította a családi napon. Egy fénykép erejéig társult hozzájuk Holibicky Mónika (középen) is, a Szülői Szövetség helyi szervezetének elnöke.

 

Holubiczky Mónika a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége Nagymagyari Szervezetének elnökétől megtudtuk, hogy a családi napot idén első alkalommal szervezték meg a helyi alapiskola udvarán.

 

„Első évben vagyok a szülői szövetség helyi szervezetének elnöke, s úgy döntöttünk, szeretnénk újdonságokkal is színesíteni tevékenységünket.” – mondta.

 

Holubiczky Mónika az ötlet eredetével kapcsolatban így nyilatkozott. „A szülői bál előkészületei során elhatároztuk, hogy tartunk egy olyan rendezvényt, ahol összehozzuk a családokat. Célunk, hogy a szülők is megismerjék egymást, gyermekeink pedig kötetlen keretek között a tanórákon kívül is együtt szórakozzanak.”

 

A tűzoltóbemutató pillanata

 

A szülői szövetség helyi szervezetének elnöke elárulta azt is, hogy kezdeményezésüket Dudás Tímea, a nagymagyari alapiskola igazgatónője támogatta. A rendezvény célja egyrészt a szórakozás, másrészt pedig jótékonysági, ugyanis a szervezők az intézmény padjainak felújítására gyűjtöttek.

 

„Jó látni, hogy a nagymagyari alapiskola pedagógusai az intézmény közösségi és kulturális életének fellendítését szorgalmazzák, amibe mi, szülők is bekapcsolódhatunk. Gyermekeink jövője szempontjából nagyon fontos mindez.” – fogalmazott Stercel Olivér helyi önkormányzati képviselő.

 

A Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének Nagymagyari Szervezete aktív tevékenységével kapcsolatban a helyi képviselő elmondta, hogy örömére szolgál a tagok lelkiismeretes és odaadó munkája.  Stercel Olivér és csapata a családi napot gulyásfőzéssel támogatta. „Lehetőségeinkhez mérten szívesen segítünk, hiszen ez az esemény a közösségépítő jellege mellett jótékonysági is.” – zárta.

 

A rendezvény sütögetés melletti beszélgetéssel záródott.

 

Az esti órákat a tábortűz tette meghittebbé, ahol szalonna- és szafaládésütés mellett beszélgettek a jelenlévők. A június 9-i, szombati családi nap nagy sikerrel zárult Nagymagyaron.

 

Laky Erzsébet

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!