Nyitókép: Simon Attila előadás közben/Fotó: Kapusník Csaba

 

A Dudich Ferenc Polgári Társulás december 1-jén immár második alkalommal szervezte meg az Alsó-Garam Menti Helytörténészek Találkozóját a lévai járásbeli Lekéren. A könyvbemutatókkal színesített összejövetelen tizennégy előadást hallgathattak meg az érdeklődők.

 

ˮA polgári társulás története során több helytörténettel kapcsolatos rendezvényt tudhat maga mögött, legyen szó akár könyvbemutatóról, akár kiállításról. Örömmel tölt el, hogy idén is sikerült megszerveznünk helytörténészeink második találkozóját. Ez az előadássorozat is bizonyíték arra, hogy ha összefogunk, ha van pár segítő kéz, illetve hajlandóság szakembereink részéről, kevésből is össze lehet rakni valami értékeset, valami nagyot”

 

– fogalmazott nyitóbeszédében Juhász Gábor, a Dudich Ferenc Polgári Társulás elnöke.

 hirdetes_400x285  

 

Juhász Gábor, a Dudich Ferenc Polgári Társulás elnöke.

 

Az esemény a Fórum Kisebbségkutató Intézet (FKI) igazgatója, Simon Attila bemutatójával folytatódott, aki az általa képviselt tudományos intézmény céljait, küldetését mutatta be az érdeklődőknek.

 

ˮA Fórum Intézet egy nonprofit intézmény, ami megalakulása óta tulajdonképpen helyettesít valamit. Száz év alatt nem alakult meg egy olyan intézet, ami olyan jellegű kutatásokat végezne, mint mi. Véleményem szerint ez az állam feladata lett volna, illetve lenne”

 

– szögezte le a kutató előadása kezdetén.

 

A találkozó programja.

 

Bemutatójából kiderült, hogy a FKI tevékenysége nem csak a kutatásban merül ki, hiszen feladatuknak érzik a Felvidéken kiadott magyar nyelvű kiadványok gyűjtését és minél szélesebb körű hozzáférhetővé tételét. Ennek megfelelően folyamatosan bővítik az intézmény honlapján elérhető digitális adatbázisukat, ahol fellelhető többek között a néprajzi bibliográfia, a Szlovákiában egyedülálló települési adattár, a kitelepítési jegyzőkönyvek, fotóarchívum, de olvashatók a Prágai Magyar Hírlap, illetve az Új Szó korábbi digitalizált lapszámai is.

 

A digitalizáció céljait megfogalmazva kifejtette: ˮA digitális archívum létrehozásával, folyamatos bővítésével egyrészt a helytörténészek és történészek dolgát szeretnénk megkönnyíteni. Másrészt azt szeretnénk elérni, hogy a szélesebb közönség számára is lehetővé tegyük, hogy első kézből ismerkedhessenek meg településük történetével, múltbéli történéseivel anélkül, hogy kilépnének az otthonukból.ˮ

 

Ezután került bemutatásra Simon Attila Csak álltunk és sírtunk c. kötete, amelyben a Felvidék visszacsatolásával kapcsolatos kortárs visszaemlékezések olvashatók, majdnem kétszáz korabeli fénykép kíséretében. A szerző a kötet keletkezéstörténetéről is megosztott pár gondolatot a résztvevőkkel: ˮAzon gondolkodtam, hogy a mai olvasó, a közember számára mi lenne a hiteles. Arra jutottam, hogy egyértelműen az, ha azok szemén keresztül láthatnák a 38-as eseményeket, aki azt átélték. Ilyen indíttatásból keletkezett a kötet.ˮ 

 

Simon Attila új kötetének címlapja (forrás eshop.furuminst.sk).

 

Végezetül megjegyezte, hogy több visszaemlékezéssel találkozott még gyűjtőmunkája során, ami jelen kötetbe ˮnem fértˮ bele, ezért elképzelhető egy második rész megjelenése, kiadása is a jövőben.

 

A program további részében hasonlóan nívós előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők, ilyen volt többek között Páterka Pál, a komáromi Műemlékvédelmi Hivatal munkatársának prezentációja, aki az elpusztult Árpád-kori templomok és kolostorok geofizikai feltárásának eredményeit mutatta be. További előadások hangzottak el – a teljesség igénye nélkül –  Léva, Érsekújvár, Zselíz, Fajkürt, illetve Lekér helytörténetének egy-egy szeletéből.

 

Páterka Pál a legfrissebb geofizikai feltárások eredményeit ismertette.

 

A lekéri találkozó rávilágított arra, hogy a helytörténészek milyen fontos kutatómunkát végeznek a múlt feltárása kapcsán, hiszen a bonyolult, átfogó történelmi folyamatokat teljes egészében csak akkor érthetjük meg, ha feltárjuk annak leképződését saját régiónban, szűkebb pátriánkban is.

 

Kapusník Csaba

A fotók a szerző felvételei.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!