Hollywood fellegvára: FC Barcelona



Az FC Barcelona napjaink és az elmúlt évek legsikeresebb futballklubja. Az együttes szurkolói általában a Messi, Xavi és Iniesta alkotta triónak, illetve az elvein sohasem változtató Guardiola edzőnek tulajdonítják a sikert. Felvetődik azonban a kérdés: valóban ők azok, akik a kulcsfontosságú pillanatokban kivívják a győzelmet?

Három, a Barcelona sikeréhez nélkülözhetetlen faktorra hívnám fel a figyelmet:

  1. A Dani Alves vezette színészi bagázs páratlan módon megtévesztő teljesítménye
  2. A játékvezetői tévedések egyoldalúsága (mindig a Barca javára)
  3. Az UEFA hajlékonysága, görbékenysége a döntéshozatali palettán

  

A Pep-éra kezdetei:

A Barcelona történelmének valaha volt legjobb döntését 2008-ban hozta, amikor is a távozó Frank Rijkaard edzői székébe a B csapat dirigensét, Josep Guardiolát ültette. Pep irányításának első évében bajnokságot, spanyol kupát és Bajnokok Ligáját nyert csapatával. Utóbbit igazságtalanul. A Chelsea minden tekintetben felülmúlta ellenfelét, ez azonban kevésnek bizonyult: Övrebö játékvezető Messiéket akarta a döntőben látni.

Soha vissza nem térő lehetőség: négy meg nem adott büntető.

Lampard, Terry, Drogba és Ballack úgy vonulhatnak vissza, hogy egy életen át küzdöttek egy célért, amely a körülmények ismeretében eleve elérhetetlen volt a számukra.

Drogbát hosszú időre elmeszeli az UEFA, amiért az a mérkőzés végén hűen minősíti a játékvezető munkáját: „Kiba**ott szégyen!“:

Zsák a foltját: Busquets az A csapatban

Guardiola edzősködésének második évében a Barca rendre színészi mutatványok ezreivel kápráztatta el a nagyérdeműt. A B csapat egykori mestere kiemelte tartalékjaiból Sergio Busquets-et, aki az Internazionale elleni BL-elődöntőn hozta az edzőtől elvárt teljesítményt.

Oscar-díjra jelölve:

Itt a baba, hol a baba?

busquets.jpg

lion.jpg

  
A játékvezetőt olyannyira meggyőzte a kis Busqui Jégkorszakba illő produkciója, hogy azonnal kiszórta a simogatózó Thiago Mottát. A remekül védekező Inter azonban így is kiejtette a Barcát, és bejutott a fináléba. Az UEFA nem törölte el Motta piros lapját. Bosszúból?

Az Aranylabda elveszítette tekintélyét

A kritikusok nem győzik hangsúlyozni, hogy az Aranylabda nem feltétlenül a földkerekség legjobb futballistáját illeti, hanem azt, aki az adott évben a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtotta.

Az októberben elhunyt Albert Flórián az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó:  

albert_florian.jpg

Messi 2009-es győzelme vitathatatlan – csapatával minden lehetséges trófeát bezsebelt, telefonszámra ontotta a gólokat: az év legjobb futballistája volt. Igen ám, csakhogy a 2010-es elsőségét semmilyen ész érv nem támasztotta alá. Az Inter futballistái csillogtak-villogtak, José Mourinho irányításával mindent megnyertek. Közülük hárman is megérdemelték volna a legjobbnak járó elismerést: Sneijder, Maicon és Diego Milito. Ezúton utóbbit mérettetném meg honfitársával, a győztes Messivel:

messi_milito.jpg

A 2010-es Aranylabda-szavazáson Messi, Iniesta és Xavi bizonyult a legjobbnak. Már megint a barcelonisták. De hol vannak az Inter játékosai, akik mindent megnyertek? Fölöttébb különös helyzet…

Kicsit sem meglepő, hogy az idei Aranylabda-gálán José Mourinho és mentoráltja, Cristiano Ronaldo részt sem vett. Lett volna értelme? Aligha. A France Football szurkolói közössége szavazott, és Cristianót látta a legjobbnak, a díjat azonban ismét Messi kapta: sorozatban harmadszor.

Platini, az UEFA elnöke nagyon örül Messi sikerének. Ő is kellett hozzá?


  messi.jpg

Másodszor Európa trónján

2011 ismételten a Barcelonáról szólt. A katalán gigász bebizonyította, hogy Európa legjobb klubcsapata, és lehengerlő, még Sandra Bullock-ot is megszégyenítően nyavalygó produkcióval színészkedte ki a BL-trófeát. Természetesen a spori is kellett hozzá.

A kiállított Van Persie szavai a találkozó után: „A Barca játékosai folyton rinyálnak, borzasztóan kényesek. Az pedig egy vicc, ami a mai mérkőzésen történt.“

Emmanuel Adebyaor, az egykori Real-játékos is megmondta a tutit: „Nagyon nehéz dolga van az embernek a Barca futballistái ellen: egy apró érintés, és máris a földön feküsznek, az arcukat fogják, szemeiket dörzsölik. Olyanok, mint egy síró csecsemő. Háromszor léptem eddig pályára ellenük, és mindháromszor tíz emberrel fejeztük be a találkozót.“

A Barca divatot teremt a Real ellen: „Ha hozzád érnek, kapj az arcodhoz!“

 

  

A Bajnokok Ligája elődöntőjében sem azonos bánásmódban részesültek a felek: Pepe labdaérintése pirosat ért, miközben Dani Alves minden idők legélethűbb szimulálását hajtotta végre:

  

  

De ne írjunk mindent szegény Alves kontójára. Busquets, Mascherano, Pedro, David Villa, sőt még az ártatlan Messsi(nészke) is vérbeli Oscar-palánta. Csak fel ne találják a videóbírót…!

Best of Barcelona:

Guardiola edző 3 év alatt 13 címet nyert meg a Barcával. Ha lett volna videóbíró, ezen trófeáknak több mint a fele más csapatok vitrinjét ékesítenék most:

  • Bajnokok Ligája (2009)
  • Bajnokok Ligája (2011)
  • Európai Szuperkupa (2009)
  • Európai Szuperkupa (2011)
  • FIFA-klubvilágbajnokság (2009)
  • FIFA-klubvilágbajnokság (2011)
  • Spanyol Szuperkupa (2011)

  

Mr. Ismeretlen:

Pep mindig azt hangoztatja, hogy ő a pályán, nem pedig azon kívül (mint Mourinho) szeretné eldönteni, hogy melyik csapat a jobb. Felvetődik azonban a gyanú, hogy a színfalak mögött egy befolyásos ismeretlen úr munkálkodik, akinek a keze MESSIre elér. 

messi-arsenal1.jpg

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!

A tartalom trackback URL-je:

http://korkep.sk/trackback/8332
írta: galacticos / 2012.01.18. - 13:47

Ma este hollywoodi filmvetítés a Bernabeuban. Ola Madrid!!

írta: béci / 2012.01.18. - 13:49

bárcsak potyognának most is, és úgy nyernénk meg a meccset :)

írta: Cristiano / 2012.01.18. - 14:28

Messi kétségkívül a világ legjobb játékosa, a Barcelona játékosok a világ legjobb szinészei. Mourinho ellenben a világ legjobb edzője, a MAdrid pedig idég a világ legjobb csapata. Remélem, ez ma este is kiderül. Jó a cikk. A Barca lvasó-szurkolók valszeg még gyűjtik a municiót a reakcióra. Vagy az is lehet, hogy nincsenek :))

írta: Anonymous / 2012.01.18. - 15:58

Gyönyörű olvasmány. Egy a gond, hogy ugyan ilyen cikket lehetne létrehozni a többi csapatról is. Mou a Portóval is és az Inter-rel is birói segítséggel jutott a döntőbe. Úgy néz ki ez senkit sem érdekel. Felsorakoztattad, azokat a címeket, amiket a Barca bíró nélkül nem nyert volna meg, tedd szépen melle azokat is amiket a bíró miatt vesztett el.

Nem kell mindig egyoldalúan bemutatni a dolgokat. Semmi sem csak fekete és fehér.

írta: béci / 2012.01.18. - 16:10

milyen címeket nem nyert meg a Pep-féle Barca a bíró ténykedése miatt? egyetlen példával megelégszem: nos? :)

írta: MrPaul / 2012.01.18. - 21:05

Bocsi,deemlíts már nekem,h milyen bírói segítséget kapott az Inter? Mintha tőlük állítottak volna ki egy Motta nevű játékost..

írta: zoll / 2012.01.18. - 21:37

Én említenék egyet…. barca ellen, amikor bojan bevágta a továbbjutást érő gólt a 90dik perc környékén és visszafújták yaya toure “kezezése” miatt , ami már akkor kiderült , hogy nem volt semmi… bejutottak vele a döntőbe, amit meg is nyertek… kérdem én, ez nem elég segítség?? te kérdezted én válaszoltam ennyit erről

írta: béci / 2012.01.18. - 22:04

pedig hozzáért Yaya kezéhez, szóval?!

írta: RM / 2012.01.18. - 19:46

Szuper cikk, gratulálok béci!
Végre vki REALisan látja a focit, teljes mértékben egyet értek. Elég már a nyavalygós b..i fociból!
Hala Madrid!

írta: Anonymous / 2012.01.18. - 20:04

Erősen rinyálás szaga van a dolognak. Viszont Rondalóék decemberi hasalása 11000 eurót hozott a családi kasszába. Nem tudok rátok haragudni :)

írta: Barnamaci / 2012.01.18. - 21:16

mint megrogzott angol foci drukker a barca focijatol nem vagyok oda ahogy az egesz szineszetre alapulo spanyol bajnoksagtol sem, amit a barca kap tbbletnek a biroktol az hanyingerkelto ahogy az allando rinyalasuk is mikor min 3 an korbeveszik a sporit es addig gesztikulalnak ertsd sirnak amig lapot nem kap az ellenfel….
ilyen pofazas az angol premier leagueban elkepzelhetetlen….
manutd drukkerkent erdekes nalam akkor telt be a pohar az egesz isteni barcaval amikor paradox a chelseatol tagadtak meg 3 ertsd harom tiszta 11est…..
igy remelem ma a real nyer mar csak a mi CR miatt:))))
UNITED FOREVER!!!!!

írta: nyomkereso / 2012.01.18. - 22:15

12. perc: 1:0 :))

írta: béci / 2012.01.18. - 22:26

fogadni mernék, hogy Pepe ki lesz állítva :)

írta: nyomkereso / 2012.01.18. - 22:50

Nála sosem lehet tudni. Altintop viszont nagyon gyenge. Rengeteg eladott labdával…

írta: Barnamaci / 2012.01.18. - 22:52

kicsit deffenziv jatek a real reszerol, de majd Special One ad nekik az oltozoben:)
messi sehol…

írta: jajajajaj / 2012.01.19. - 08:47

Gondolom a tegnapi győzelem is színészi tehetségnek, az UEFA-nak és a játékvezetőknek volt köszönhető! Szánalmasak vagytok. Csakúgy, mint a mai Real. Hazai pályán 30%-ban birtokolni a labdát és össszesen négyszer! rúgni kapura szégyen! A Real mez megcsúfolása. Puskás forog a sírjában.
Ja és az utóbbi időben rendesen segítik a bajnokságban a madridiakat, vagy a például a katalanánok kárára is tévednek rendesen, de erről nem szabad beszélni. Meg arról sem hogy évekig céronaldóóó volt európa színésze.
Mondjuk a győztesnek nem kell magyarázkodnia. Ezacsak nektek maradt. Oltsátok egymást, sok sikert hozzzá. Mi meg ünnepeljük a győzelmet! Továbbbi jó szórakozást! :)

írta: Balage / 2012.01.19. - 15:48

Itt a pont, köszönjük szépen :)
Gyönyörű ez a cikk, hozzátok a szokásos kifogásokat…
Nincs ezzel semmi gond, ezek vagytok ti, Reál szurkolók… Ha nem ti nyertek, akkor általában a játékvezető az első számú esélyes, aki elcsalta a meccseteket… Ha ez a lehetőség nem áll fenn, akkor ugye jön a színész ellenfél… Az ugye fel sem merül, hogy szimplán szarok vagytok :) Dehogyis, az nem lehet :)
Nah mindegy, az igazság elhangzott előttem: “Mondjuk a győztesnek nem kell magyarázkodnia.”
Úgyhogy ennyi :)

írta: béci / 2012.01.19. - 16:35

Egy dologban, gondolom, mindannyian egyetértünk: A Barcelona a világ második legjobb csapata, mert le tudta győzni a legjobbat. :)

írta: Anonymous / 2012.01.19. - 19:11

ERRE CSAK EGY SZÓ VAN IRIGYSÉG IDIÓTÁK NEM CSAKBARCA

írta: karcsi / 2012.01.20. - 00:13

beragadt a caps lock és elgurult a tabi is?

írta: az igazi fish / 2012.01.20. - 08:42

Barca-drukkerként szórakoztató olvasmány :)

nélkülözhetetlen faktorok :D

írta: az igazi fish / 2012.01.20. - 15:18

Tíz ok, amiért gyűlöljük a Barcát és a Realt
http://sportgeza.hu/sport/marodiaklistaja/2012/01/20/ezert_utaljuk_a_bar…

írta: b.tamás / 2012.01.21. - 00:07

Hát gyerekek aki ezt összehozta annak csak gratulálni tudok:D:D nevetséges:D ennyire elfogult lenni,az a nem mind1:D van mikor segítettek a bírok,elismerem,a színészkedést is teljesen elítélem,de ennyire egyoldalúan bemutatni valamit:D:D ott az inter ellen rúgtunk egy szabályos gólt a végén,érdekes az kimaradt:D:D de ez csak egy példa:D lehetne még:D madridi mészárszéket miért nem mutatjátok be mutatóba?:D utólag a cikkhez tegyétek fel a szerdai meccsről a pepe tényleg oscar díjas színéskedését:D:D ja meg alattomos tiporását,carvalho is pirosat érdemelt volna.az h az espanyol ellen nem kaptunk 11est az utolsó percbe.hány példa kell még?ramos ámokfutása?marcelo ugyanilyen megtaposása egyik real-barcán?ebbe lelitek az örömötöket és ilyenekkel magatoknak is megmagyarázzátok,hogy miért kaptok ki mindig:D:D de egynek örülök,hogy legalább ti elhiszitek,hogy ezért cumiztok mostanában:D ilyen elfogult cikket rég olvastam utoljára.én meg örülök,hogy Barcás vagyok(de mellette elismerem,hogy mi se vagyunk szentek,van hibánk elég,ami nekem se tetszik).de legalább a vereséget normálisan fogadjuk el,nem sírjuk tele a sajtót,hogy nem kaptunk meg egy 11est,csaló bírók,mindeki szar.a mai real madrid a sírásról,a panaszkodásról,a durvaságról szól,sajnos ez van.pedig jó csapat,csak ha nem jön össze akkor van baj.mourionho-t imádjátok csak,úgyis azt hiszitek,amit ő mond:)na peace

írta: Anonymous / 2012.01.23. - 21:53

ez felettébb szánalmas. Hihetetlen :) Bocsánat,de inkább egy jót röhögök,mint válaszra méltassam ezt a ‘kitűnő” írást.áhh.nem megy. Ilyenek a tipkus elvakult,focihoz nem értő,tán soha nem is focizó emberek,akik azt hiszik,hogy van 10 ujjuk és minden hétvégén megnézik a Reál meccset,mert mostanság az a divat,akkor már profi író.Fogalmad sem volt kedves cikk író miről is írsz. 8 éve focizom,ha engem minden percben felrúgnak,legyalulnak (Xabi A.,Khedira,Arbeola,Carvalho,Pepe…) akkor én is így dobálnám magam. Kinek van kedve megsérülni?
Miért kell a Barcát azért szidni,mert a bíró a chelsea meccsen ellenünk fújt?
És ez az ellene fújt,dolog sem reális. Hisz a meccs elején kiállítoták tőlünk Abidalt,ami semmi nem volt! A tizik közül 2 jogos volt nem mondom,de ha szidkozódtok akkor nem lesz jobb. tessék , le lehet focizni a barcát! Ja nem megy,akkor majd szájjal. Na abban aztán profik vagytok! Azzal megy.
Érdekes arról nem szól a cikk,hogy 6 tizit nem ítéltek meg nekünk idén,meg hogy Pepét minden Classicón ki kéne állítani,meg hogy a Sinter 1, 2 méteres lesgóllal vert meg minket az odavágón,majd a visszavágón nem kaptunk meg egy szabályos gólt! erről miért nem beszéltek??

Aki meg azt mondja hogy Messi nem érdemelte meg a 3 aranylasztit az nem százas! Még a VB-s ,Xavi elleni győzelemre azt mondom talán.
De hogy Militoooooo,mit ettél? :)
Jó csatár,de ne viccelj.Gondold végig mit is írtál. persze meg kaphatta volna Torghelle ennyi erővel.

Pep egy úriember. Mou egy hatalmas szakember,de egy tapló idióta.Ti meg kinyaljátok a seggét.Jellemez titeket.

Az aranylabda nem a legjobb játékosnak szól! Hanem az abban az évben legjobban teljesítőnek,de mind1…

írta: Anonymous / 2012.01.23. - 22:41

Tisztelt szerző!

Sajnos nem ismerem ez a portált, így nem tudom, hogy lelkes amatőrök avagy profi újságírók szerkesztik-e, remélem az előbbi. Profitól ennyire ferdítő, féligazságokat tartalmazó írás elég kellemetlen lenne.

A játékvezetői tévedések egyoldalúsága (mindig a Barca javára)”

A 18. fordulóig 6 jogos büntetőt nem kapott meg a Barca. Erről mi a véleménye?

A Chelsea eset:

1., miért nem említi meg, hogy az odavágon is volt elmaradt büntető a Barca kárára?
2., Miért nem nézi meg a videót, ha már belinkeli? Milyen Chelsea játékos akart talpon maradni, vagy hol volt akkora kontakt, hogy el kelljen hasalni? A kezezéses eseteknél melyik esetben mozdul a kéz a labda irányába? Vagy a szabályokkal sincsen tisztában?
3., Abidal jogtalan pirosát (kontakt sem volt, megnézheti) miért nem említi? Az sem lett eltörölve az UEFA által, itt hol van az emlegetett “UEFA hajlékonysága, görbékenysége a döntéshozatali palettán” ?

Busquets mocsok volt, de megjegyzem Ribéry kamupirosát ugyanúgy nem törölték el a döntő előtt. Ez is a Barca hibája?

Pepe - Alves: így nem lehet a labdára menni, ismét azt javasolnám, hogy ismerkedjen meg a sport szabályaival, ha már ír róla. Vagy lábat kell törni manapság egy piros laphoz?

Van Persie: ismét csak a szabályok. A labda sípszó utáni elrúgása sárga lap? Igen. Második sárga volt? Igen. Ez van.

Messi második Aranylabdája: a hagyományos rendszerben Sneijder nyert volna, de a profi labdarúgók, és az szövetségi kapitányok szavazatai alapján mégis Messi nyert. Tehát a saját kollégái adták Messinek/vették el Sneijdertől, akik valószínűleg jobban benne vannak ebben, mint Ön, vagy én. Vagy akármelyik újságíró.

Persze megpróbálhatja kisebbebíti a csapat érdemeit, de inkább nézzen magába, és vegyen magán erőt - ha egy “gondolkodó-portálra” ír, akkor gondolkodjon egy kicsit, mielőtt ilyen egysíkú szarhoz adja a nevét.

írta: citizen / 2012.01.24. - 14:39

Szánalmas!!!
Madridisták! A pályán bizonyítsatok, ne ringassátok magatok tévhitbe!
5 gólt mivel magyaráztok? A ti dolgaitokat miért nem szeditek össze????
Isten barmai!