A német Nico Rosberg nyerte az 56 körös Kínai Nagydíjat, ezzel a szezon harmadik versenyén sem talált legyőzőre. A Mercedes német pilótája Ausztrália és Bahrain után tudott nyerni az idei szezonban, ezzel pedig magabiztosan vezet a bajnokságban.

 

Már a rajt is tartogatott izgalmas pillanatokat, különösen a Ferrarik és Hamilton szempontjából. A Red Bull orosz versenyzője Danniil Kvyat rendkívül jól kapta el a rajtot és befért a két Ferrari mellé, ezt követően Kimi Raikkonen megcsúszott és csapattársa, a német Sebastian Vettel eltalálta az első szárnyát, ami leszakadt. A Ferrari finn versenyzője így kényszerű okokból a bokszba hajtott szárnycserére, így a mezőny végére esett vissza.

 

A Mercedes brit pilója a címvédő Lewis Hamilton sem úszta meg ütközés nélkül. A mezőny végén a Sauber brazil pilóta egyszerűen bevágott elé, esélye sem volt arra, hogy elkerülje az ütközést. Így Hamilton is bokszba hajtott első szárnyat cserélni.

 

 hirdetes_400x285  

Daniel Ricciardo hiába előzte meg a mezőny elején Nico Rosberget, nem tudta megtartani a vezető helyét, ugyanis a 4. körben defektet kapott.

 

Dppi_00116003_407

 

A törmelékek miatt a biztonsági autó a 4. körben be is hajtott a pályára, amit a mezőny nagy része kerékcserére rögtön ki is használt. Vettel új első légterelőt is kapott, ezzel visszacsúszott egészen a 15. helyre.

 

A Ferrari németje remek manővereket bemutatva feljött egészen a harmadik helyig. Ekkor Kvyat volt a második a Red Bullal, közvetlen Vettel előtt.

 

A 37. körben Vettel egy szép előzést mutatott be Kvyat ellen és ezzel feljött a második helyre, de a vezető Rosberg ekkor már nagy előnyre tett szert, így nem tudta megszorongatni.

 

A 43. körben Ricciardo ismét előzött,  ezúttal Hamiltont. Nem sokkal később Massa következett és így már a 4. helyen állt a Red Bullal.

 

A mezőny végéről Kimi Raikkonen is remekül jött előre, 9 körrel a vége előtt Räikkönen nevető harmadikként megelőzte az 5 bokszkiállást abszolváló Hamiltont és feljött az ötödik helyre.

 

kina_gp

 

Rosberg zsinórban idei harmadik futamát is megnyerte, ezzel magabiztos előnyre tett szert a bajnokságban. Ez volt sorozatban a  hatodik győzelme. Rosberg 36 ponttal vezet csapattársa, Lewis Hamilton előtt.

 

Kép forrása: Formula1.com és Nico Rosberg hivatalos weboldala

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!