A franciaországi Eb csütörtöki játéknapján a második fordulóval folytatódtak a csoportküzdelmek. Az első fordulóban botló angolok a walesi válogatott ellen játszottak rangadót. A világbajnok németek a Lewandowski által vezérelt lengyelek ellen mérkőztek.

 

 

A csütörtöki játéknap krónikája

 

 

 hirdetes_400x285  

A nap legjobban várt mérkőzésével folytatódott a második forduló a franciaországi Eb-n. A brit rangadón Anglia a walesi válogatott ellen lépett pályára. Az angolok mindenképpen javítani szerettek volna, hiszen az első fordulóban az utolsó percekben hulajtottak pontokat az oroszok ellen.

 

A találkozó első félidejében az angolok irányították a játékot, de gólt nem sikerült szerezniük. A félidő végéhez közeledve egy szabadrúgást követően Gareth Bale 30 méterről bombázott Hart kapujába, ezzel az angolok hátrányba kerültek.

 

A második félidő elején cserékkel próbálta felpörgetni az angol válogatott játékát Roy Hodgson, aminek az 56. percben lett meg a gyümölcse. A Premier Leaugben remek szezont futó bajnoki címet szerző Vardy góljával egyenlítettek. Amikor már mindenki elkönyvelte a döntetlent, a 92. percben a szintén csereként beálló Daniel Sturridge góljával megszerezték a győzelmet az angolok. A találkozón bemutatkozott minden idők legfiatalabb Eb résztvevője Marcus Rashford, aki 18 évesen, 228 naposan mutatkozott be albion csapatában.

 

13435452_1156139941105517_6191531842467808581_n

 

Anglia – Wales: 2-1 (0-1)
Helyszín: Stade Bollaert-Delelis, Vezette: Brych (német)
Gólszerzők: Vardy (56.), Sturridge (90+2.) ill. Bale (42.)
Sárga: Davies (61.)
Piros:

 

Anglia: Hart – Walker, Smalling, Cahill, Rose – Alli, Dier, Rooney – Lallana (Rashford 73.), Kane (Vardy 46.), Sterling (Sturridge 46.) – Szövetségi kapitány: Roy Hodgson

 

Wales: Hennessey – Chester, A. Williams, Davies – Gunter, Allen, Ramsey, Ledley (Edwards 67.), Taylor – Bale, Robson-Kanu (J. Williams 71.) – Szövetségi kapitány: Chris Coleman

 

A mérkőzés összefoglalója:

https://www.youtube.com/watch?v=yRWKFstnkyg

 

 

Délután az ukrán válogatott és az északírek próbáltak javítani, mivel az első fordulóban mindkét gárda vereséggel nyitott. A találkozó remek iramban kezdődött, az északíreknek több lehetőségük is volt a gólszelzésre, de az ukránoknak is volt egy-két ígéretes helyzetük. A második félidőben a szakadó esőben az északírek szerezték meg a vezetést McAuley fejesével.

 

Az ukránok hiába alakítottak ki több lehetőséget is a mérkőzés további részében, egyenlíteniük nem sikerült. A mérkőzés hosszabbításában az északírek végleg eldöntötték a mérkőzés sorsát, amivel komoly gondba kerültek az ukránok.

 

13417499_1156295401089971_2688337318065657171_n

 

Ukrajna – Észak-Írország 0-2 (0-0)
Helyszín: Lyon, Vezette: Pavel Královec (cseh)
Gólszerzők: McAuley (49.), McGinn (90+7.)
Sárga lapok: Szeleznyov (40.), Szidorcsuk (64.) ill.: Ward (63.), Dallas (87.)
Kiállítva:

 

Ukrajna: Pjatov – Fedeckij, Hacseridi, Rakickij, Sevcsuk – Szidorcsuk (Harmas, 73.), Sztepanenko – Jarmolenko, Kovalenko (Szincsenko, 81.), Konopljanka – Szelezynov (Zozulja, 71.). Szövetségi kapitány: Mihajlo Fomenko

 

Észak-Írország: McGovern – Hughes, Cathcart, McAuley, J. Evans – Ward (McGinn, 67.), C. Evans (McNair, 90+3.), S. Davis, Norwood, Dallas – Washington (Magennis, 81.). Szövetségi kapitány: Michael O’Neill

 

A mérkőzés összefoglalója:

https://www.youtube.com/watch?v=vawUAEumLVA

 

A játénap zárómérkőzésén a világbajnok német válogatott nem bírt a lengyel csapattal. Lewandowskival a fedélzeten a lengyelek kis híján meglepetést okoztak, több veszélyes lehetőségük is volt a gólszerzésre, de nem sikerült betalálniuk. Ezzel pedig a 18. mérkőzésen születt meg az idei Eb első gól nélküli döntetlenje.

 

Ezzel a döntetlennel pedig az is eldőlt, hogy az ukránok az Eb első kiesői mivel a csoportban egyedülliként nulla ponttal állnak és már nem juthatnak tovább matematikailag sem.

 

 

13419267_1156444857741692_3610536316811563264_n

 

Németország – Lengyelország: 0-0
Helyszín: Saint-Denis, Stade de France, Játékvezető: Kuipers (holland)

Gólszerzők:  – ill.
Sárga lap: Khedira (3.), Özil (34.), Boateng (67.)  ill. Maczynski (45.), Grosicki (55.), Peszko (90+3.)
Piros lap:ill.

 

Németország:Neuer – Höwedes, J. Boateng, Hummels, Hector – Khedira, Kroos – Th. Müller, Özil, Draxler (Gomez 72.) – Götze (Schürrle 66.) Szövetségi kapitány: Joachim Löw

 

Lengyelország: Fabianski – Piszczek, Glik, Pazdan, Jedrzejczyk – Blaszczykowski (Kapustka 80.), Krychowiak, Maczynski (Jodłowiec 76.), Grosicki (Peszko 87.) – Milik, Lewandowski.  Szövetségi kapitány:  Adam Nawalka

 

A mérkőzés összefoglalója:

https://www.youtube.com/watch?v=zQaUxvJR-no

Kép forrása: uefa.com

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!