A kajakozó Dombvári Bence feljelentést tett, miután pozitív lett a doppingmintája a második olimpiai válogatóversenyen. A TV2 szerdai, Mokka című műsorában idézték Horváth Gábort, a Dombvárit is foglalkoztató Budapesti Honvéd SE szakosztály-igazgatóját, aki szerint versenyzőjük ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az ügyben.

 

Dombvári – aki ezúttal is tagadta a tiltott szer használatát – azt mondta, maximálisan odafigyel rá, mit vesz be, mit eszik és iszik, ezért „valószínűleg beletették, belecsempészték a kulacsomba vagy az ételembe” a stanazolol nevű anabolikus szteroidot.

 

Az MKKSZ kedden azonnali hatállyal felfüggesztette a riói indulási jogot kiharcoló sportoló versenyzési engedélyét, a hivatalos doppingeljárást pedig a Magyar Antidopping Csoport (MACS) indítja meg rövidesen. A Honvéd kajakosa egyesben és párosban is megnyerte a hazai ötkarikás válogatót 1000 méteren.

Az MKKSZ jelezte: a Magyar Antidopping Csoport és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség tavaly május óta összesen 45 alkalommal ellenőrizte Dombvárit, s korábban minden mintája negatív lett.

 

 hirdetes_810x300  

forrás: magyaridok.hu/ MTI
kép:  index.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!