Teszi fel magában a kérdést sok magyar focirajongó: a júniusi labdarúgó Európa – bajnokság nagy magyar menetelése a valóság, vagy a júliusi nemzetközi kupameccseken való csúnya leszerepelés, illetve a változatlanul ürességtől tátongó lelátók előtt játszott harmatgyenge színvonalú bajnoki mérkőzések?

 

Az örökös gyanakvók már a belgák után sejtették, hogy a helyzet változatlan!

 

Júniusban még minden olyan izgalmas és rózsaszín volt! Meglepetésre megnyertük a csoportunkat, a végső győztes portugálok örülhettek, hogy döntetlenre hozták ellenünk a meccset, amelyen három alkalommal is vezettünk (ellenkező esetben már a csoportküzdelmek után búcsúzhattak volna a tornától a későbbi Európa- bajnokok), és sokan csak a sorozatterhelés okozta fáradtságnak tulajdonították, hogy a belgák végigrohantak rajtunk.

 

 hirdetes_810x300  

Az örök gyanakvók akkor már viszont sejtették…

 

Aztán júliusban bilibe ért a kezünk, és felébredtünk! Az elején még furcsálltuk, hogy az EB magyar hőseiért (legalábbis szerintünk) nem igazán verekednek össze a legmenőbb európai labdarúgócsapatok! Aztán a nemzetközi kupákban induló magyar csapatok egymás után potyogtak ki küzdelmekből (a Videoton is félúton van már a dánoktól elszenvedett felcsúti 0:1-es zakó után)!

 

Az MTK-tól senki se várt csodát, a jó öreg Torghellével is ennyire volt képes a nem éppen világverős azeri Gabala ellen, és kettős vereséggel búcsúzott. Sanyika a bajnokikon még nem játszik a múlt idény végén kapott, kissé eltúlzott négymeccses eltiltása miatt, szenved is nélküle a csapat. A Debrecen is kettős vereséggel szállt el a 2. fordulóban egy fehérorosz Torpedó ellenében.

 

De amire senki se gondolt, hogy a Fradika is!

 

Az a Fradi is búcsúzott első nekifutásra, amelyik csapat Dibusz, Böde, Pintér, Lovrencsics személyében négy meghatározó embert adott a júniusban menetelő válogatottnak (a selejtezőkön játszott még Varga Roland és Leandro is), miközben Šesták a szlovák válogatott tagjaként volt az EB-n, Ramirez pedig a Copa Americán játszott Ecuador színeiben. Senki se gondolt arra, hogy ebben a kupasorozatban az albán bajnok éppolyan nagy falatnak bizonyul majd, mint amilyen tavaly volt a Szarajevó.

 

Aztán hogy az albán bajnokot kizárták a BL küzdelmeiből, és helyette a második helyen végzett Partizanival kellett játszania a magyar bajnoknak, mindenki csak mosolyogva legyintett, jó kis edzőmeccs lesz. Hát, nem az lett! És nem is annyira a kiesés volt a fájdalmas, hanem a mindenfajta elképzelést nélkülöző játék, a játékosok és a nemrég még ünnepelt edző tanácstalansága a két mérkőzés folyamán.

 

Gyenge a magyar bajnokság színvonala!

 

Azóta is azon csodálkozunk, hogy a magyar mezőny kiemelkedően legjobb csapata ellen miért nem választanak az esélytelenebb hazai klubok az albánokéhoz hasonló nem szép, de hasznos taktikát? Miért védekezett olyan szellősen, az ellenfél játékosait messziről figyelve például a Diósgyőr, és kapott megalázó hat gólt a legutóbbi fordulóban a Fraditól. És a nagyarányú győzelem után az albánok elleni hazai lincshangulatot a Groupama Arénában rögtön felváltotta az ünneplés!

 

Pedig csak az történik, hogy az albán bajnokság második helyezettjéhez hasonló képességű, taktikailag érett csapat nincs a magyar bajnoki mezőnyben! Kétségkívül, hogy a Fradi a jobb csapat, de az albánok sokkal jobban akarták a sikert, mintha túlságosan jóllakottak lettek volna magyar bajnok játékosai.

 

Kiemelt csapataink sem lesznek

 

Egyébként nagy kár ezekért a korai nemzetközi kupafordulókért, mert a csapatok még nincsenek csúcsformában, igazából még el se kezdődtek a bajnokságok, a játékoskeretek hiányosak, az eddig érkezett újak még nem illeszkedtek be a csapatokba. Ez még kedvezőtlenebb lehet a magyar csapatok számára a jövőben, mivel a katasztrofális nemzetközi kupaszereplést követően a legkorábbi selejtezőkbe kényszerülhetünk, és kiemelt csapataink sem lesznek!

 

És nyakunkon a világbajnoki selejtező mérkőzések! Még el se felejtettük a norvégok elleni EB pótsejtezőket, és szeptemberben kezdődik az újabb nagy játéksorozat, a VB-é!

 

Ott vajon Storck mester irányításával melyik arcát fogja mutatni a magyar foci?

 

Száraz Dénes

 

Nyitókép: blikk.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!