A DAC csapata az ötödik fordulóban a bajnoki címvédő Trencsén csapatát fogadta Szencen. A találkozón pályára lépett az eltiltását letöltő Szarka Ákos is. A mérkőzésen öt gól is született, azonban a DAC első győzelmére még várni kell.

 

Németh Krisztián, a csallóköziek vezetőedzője már pályára küldhette Szarka Ákost, akinek letelt a büntetése. Szarka után ezúttal Štepanovský szorul kényszerpihenőre, akit a Slovan elleni mérkőzésen kapott piros lapot.

 

FC DAC 1904 – AS Trenčín 2:3 (0:2)

 

 hirdetes_810x300  

Gólszerzők: 82., 84. (11-esből) Szarka  – 1. Lawrence, 3. Janga, 70. Bala

 

FC DAC 1904: Tofiloski – Huk, Michalík, Kwin Kwin, Pačinda – Polievka, Nagy, Brašeň, Szarka – Šabala, Németh.

AS Trenčín: Chovan – Ket, Šulek, Bala, Lawrence – Janga, Holúbek, Kalu, Baéz – Jančo, Vieira.

 

A találkozó a lehető legrosszabbul kezdődött a dunaszerdahelyi gárdának. A kezdőrúgást követően labdát vesztettek a DAC játékosai, miután a trencséni Lawrence egy góllal büntetett meg. 0-1!

 

Három perc sem telt el, máris kettővel mentek a vendégek. Kalu remekül futott el, Németh sem tudta utolérni, a kapujából kimozduló Tofiloski mellett pedig elpördítette a labdát amihez még Janga hozzáért. 0-2!

 

Nehezen tért magához a DAC

 

A gól sokkolta a DAC játékosait és percekig nem tudtak helyzetbe kerülni. A 11. percben Szarka Ákos szöktette magát, de hosszan tolta meg és feldobta magát, hátha büntetőt ítél a játékvezető, de nem így történt.

 

A folytatásban próbált helyzeteket kidolgozni a DAC, de gólt nem sikerült szerezni, előbb Szarka, majd Sabala lövése is elkerülte a kaput, illetve Chovan kapus könnyedén hárított. A 30. percben ugyan gólt szerzett a DAC, de a bíró les néven érvénytelenítette a találatot.

 

A félidő hajrájához érve több DAC lehetőség is akadt, a legnagyobb a 41. percben Szarka Ákos előtt, aki Polievka középre gurított labdáját csúnyán fölé lőtte. Ebben a helyzetben sokkal több volt, mint ami lett belőle.

 

A 2. félidő

 

A szenci nemzeti edzőközpont stadionjában 1612 néző tekintette meg a mérkőzést. Az 58. percben pályára lépett a Hollandiából igazolt Vida Kristopher is, aki a mérkőzésen halovány teljesítményt nyújtó Polievkat váltotta.

 

A 66. percben kis híján újabb gólt szerzett a trencséni bajnokcsapat, Kalu lövését Tofiloski a kapufára tolta. Három perccel később azonban már nem tudták a dunaszerdahelyiek elkerülni a gólt. Kalu készítette elő a helyzetet, jobb oldali beadására középen pedig Bala érkezett, aki a kapuba továbbította a labdát. 0-3!

 

0:3 is volt

 

Az utolsó tíz percben a csallóközi csapat percei következtek, a vendégek látszólag visszavettek a tempóból és ezt két góllal köszönték meg a dunaszerdahelyiek. A 81. percben Szarka indult meg a középpályáról, majd két védő között vitte el a labdát, a kifutó Chovan kapus mellette is eltolta a játékszer,  majd az üres kapuba lőtt. 1-3!

 

Szarka Ákossal nagyon nem bírtak a trencséni védők, ezúttal is főszereplő volt a DAC játékosa. Šabala lövése után megszerezte a labdát a tizenhatoson belül, de a védők hátulról csak szabálytalanul tudták megállítani. A játékvezető pedig büntetőt ítélt a hazai csapatnak.

 

5 meccs győzelem nélkül

 

A 84. percben a sértett Szarka Ákos higgadtan értékesítette a büntetőt, a jobb alsóba lőtt a kapus is érezte az irányt, de erős és jól helyezett volt a lövés. 2-3! A 86. percben óriási lehetőség maradt ki a Trencsén kapuja előtt, egy szögletet követően Kwin egyenlíthetett volna, de elkapkodta a helyzetet. A mérkőzés további részében már gól nem született, ezzel pedig ötgólos mérkőzésen szenvedett újabb vereséget a DAC sorozatban negyedszer is.

 

Öt fordulót követően a dunaszerdahelyi csapat egy döntetlennel és négy vereséggel az utolsó előtti helyen áll, megelőzve Eperjes csapatát. Folytatás jövő héten szombaton keleten Nagymihály otthonában, ahonnan a Körkép.sk  élő tudósítással jelentkezik.

 

Kép forrása: fcdac.sk

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!