Augusztus 20-án, szombaton első alkalommal, a hagyományteremtés szándékával rendezték meg a Nemzetközi Nógrád Maratont Losonc és Salgótarján között. A távot egyéniben és négyfős váltóban lehetetett teljesíteni. A versenyre a két kategóriában 66-an jelentkeztek be, a többségük Nógrádból, de érkeztek futók Nyitráról, Zsolnáról, Svitből, Tolmácsról is.

 

DSC_2641
A verseny plakátja és útvonala. Felvétel: Puntigán József.

A versenyt több hónapos előkészítés előzte meg, melyen részét képezi egy, a Losonc és Salgótarján városok között aláírt megállapodás, amely szerint az évente megrendezésre kerül. Váltakozva Losonc és Salgótarján kiindulási ponttal.

 

13975526_1672303616429091_1052824863696014748_o
Az útvonal a váltási helyekkel.

 

Alapgondolatát Pavol Baculík, Losonc város polgármester helyettese vetette fel, aki a Nógrád Megyei Intézményfenntartó Központ munkatársával Takács Eszterrel a versenyigazgató posztot is ellátta.

 hirdetes_400x285  

 

DSC_2584
Már csak percek vannak az indulásig. Felvétel: Puntigán József.

 

Előkészítésébe és lebonyolításába a főszervezők Losonc és Salgótarján városok, a losonci Novohrad Polgári Társulás mellett az útvonalra eső községi és városi hivatalok, a rendőrség, a tűzoltóság, a mentők és  civil kezdeményezések sora kapcsolódott bele. A verseny a losonci Városi Napok illetve a salgótarjáni Augusztus 20-i ünnepség keretében valósult meg.

 

DSC_2581
Szimbolikus start a losonci Köztársaság-téren. Felvétel: Puntigán József.

 

A versenyt tisztaságát a bírák és ellenőrök csapata a teljes útvonalon ellenőrizte. Külön felügyelete volt a kereszteződéseknek és vasúti átjáróknak. A versenyzőket két autóbusz, rendőrségi autók és motorkerékpárok, mentőautók kísérték. A váltók csapattagjai 10 km-enként váltották egymást. Az előkészítés minőségét jelzi, hogy a verseny problémáktól mentesen zajlott le.

 

DSC_2585
Indul a maraton futás 1. évfolyama. Felvétel: Puntigán József.

 

A futás a Losonc, Fülekkelecsény, Perse, Bozita, Sávoly, Fülek, Püspöki, Ragyolc, Sátorosbánya, Somoskőújfalu, Salgótarján útvonalon haladt. A futókat az egyes településéken a versenyszabályzatában előírt módon frissítők (víz, gyümölcsök) várták. A szervezőknek arra is volt gondjuk, hogy a saját italt kérő versenyzők is megkapják az ellátásukat.

DSC_2593
Az első frissítő. Felvétel: Puntigán József.

 

DSC_2632
Fülekkovácsi. Felvétel: Puntigán József.

 

Az egyes településeken a községi hivatalok munkatársai, a polgármesterek és képviselők ill. önkéntesek sora fogadta futókat. Nem kis számban voltak a versenyzőket buzdító lakosok is.

 

DSC_2643
Perse. Felvétel: Puntigán József.

 

DSC_2652
Sávoly. Felvétel: Puntigán József.

 

Püspökiben zenekar, Ragyolcon a Nógrád Néptáncegyüttes és a Jázmin Női Énekkar tagjai is köszöntötték a futókat.

 

DSC_2666
Fülek. Felvétel: Puntigán József.

 

DSC_2705
Ragyolc. Felvétel: Puntigán József.

 

Némi meglepetésre a legjobb időt Pap Csilla (Cserépfalu, Magyarország) érte el, aki ezzel az abszolút sorrend első helyezettje és női verseny győztese is lett 3:17:35,5 idővel. A leggyorsabb férfi a tornaljai Ján Ďuran (ŠK Tempo klub tagja) lett, aki ezzel a férfiak versenyének első helyezettje lett 3:26:35,2 idővel. A harmadik legjobb időt Zólyomi Kinga (Pásztó, Magyarország) érte el 3:26:35,2-es idővel. A legjobb szlovákiai női futó Danica Božová (Svit) lett 3:33:50,7-es idővel.

 

DSC_2719
Salgótarján, cél. Felvétel: Puntigán József.

 

A 18-39 korosztályú férfiak versenyét Jozef Čurlej (Nyitra, 3:41:51,7) Robert Kelemen (Pozsony, 3:55:58,3) előtt. A nőknél Pap Csilla végzett az élen Lukács Tünde (Magyarország, 5:10:19,1).

 

DSC_2740
Nyilatkozik: Pap Csilla. Felvétel: Puntigán József.

 

A 40-49 korosztályú férfiak között Ján Ďuran (Tornalja, 3:26:35,2) nyerte meg Igor Skačan (Vráble, 4:26:47,3), Papp László (Salgótarján, 4:33:15,3) előtt. A nőknél ugyanitt Zólyomi Kinga (Pásztó, 3:32:52,9) nyert Keresztes Heni (Mátranovák, 4:18:01,1) előtt.

 

DSC_2732
Női győztesek. Felvétel: Puntigán József.

 

Az 50-59 éves férfiak  élén Roman Tománek (Slavičín, 3:44:09,8) végzett, Radek Šály (Selmecbánya, 3:51:31,1) és Zsélyi Zoltán (Gúta, 4:16:18,7) előtt.

 

DSC_2735
Férfi győztesek. Felvétel: Puntigán József.

 

A 60 és több évesek kategóriájában Peter Bačík (Kassa, született: 1953) végzett az élen 3:58:08,2-es idővel. Őt Štefan Polc (Dobrá Niva, 1950), Július Smolár (Igló, 1946) és Alexander Šimon ( Zsolna, 1947) követték.

 

DSC_2748
A salgótarjáni TV-nek nyilatkozik. Pavol Baculík. Felvétel: Puntigán József.

 

A nők 50 és több korosztályában  Danica Božová (Svit, 1963) végzett az élen 3:33:50,7-es idővel, Eva Seidlová (Tolmács, 1948) előtt.

 

DSC_2720
=Ertékelés Salgótarjánban. Felvétel: Puntigán József.

 

A férfi váltó versenyét a Salgótarjáni Atlétikai Club csapata nyerte meg 3:00:53,7-es idővel a ragyolci (3:28:52,7) és a magyarországi 4 for the force csapatok előtt. A női váltóban csak egy csapat indult a Salgótarjáni Atlétikai Club képviseletében, akik 3:18:50,3-es idővel értek célba. A vegyes váltó élén a zenit Salgótarján csapat végzett 2:52:15,5-es idővel a nagykürtösiek két csapata előtt.

 

Nem volt a verseny része, de indult és célba ért a losonci Nordic Walking club gyalogos csapata is, akik 5:19:53,6 idővel teljesítették a távot.

DSC_2766
Nordic Walking club gyalogos csapata. Felvétel: Puntigán József.

A díjakat Salgótarjánban Pavol Baculík losonci és Dániel Zoltán salgótarjáni alpolgármesterek adták át a győzteseknek.
Nyitókép: Puntigán József.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!