A Szlovák Kézilabda Szövetség még májusban mutatta be konferenciáján a regionális központok ötletét, melyre 14 klub jelentkezett be, köztük a dunaszerdahelyi is.

 

A klubok nyáron küldhették be szakmai pályázatukat, melyet október 25-én értékelt ki a szövetség végrehajtó bizottsága. A döntés alapján 8 központ létrehozását javasolják, mégpedig a következő városokban: Pozsony, Trencsén, Vágbeszterce, Vágsellye, Nagytapolcsány, Eperjes, Nagymihály és Dunaszerdahely.

 

A dunaszerdahelyi "fiatalabb lányok" korcsoportban játszó játékosok, forrás: slovakhandball.sk
A központ sokat lendíthet az utánpótlás-nevelésen, forrás: slovakhandball.sk

 

A döntés során a bizottság figyelembe vette a beküldött szakmai anyagot, az elhelyezkedést ill. a helyszíni látogatottságot.

 hirdetes_810x300  

 

A dunaszerdahelyi.sk-nak Dunaszerdahely város alpolgármestere, Horváth Zoltán elmondta, hogy nagy öröm számára a szövetség döntése.

 

„Ez a siker az utánpótlás-nevelésben dolgozó minden elhivatott helyi szakemberé, azoké is, akik az elmúlt évtizedekben dolgoztak a kézilabdánk életben tartásáért. Ez is bizonyítja, hogy csak együttműködve tudunk eredményesek lenni. Úgy vélem, a férfi foci mellett, a női kézilabda lehet a városunk sportjának egyik szimbóluma, természetesen a Dunaszerdahelyen működő további rendkívül sikeres sportegyesületekkel egyetemben, mint például a birkózás, sakk, asztalitenisz, karate.”

 

A tervek szerint a Regionális Kézilabda Központok már 2017-től megkezdhetik működésüket.

 

Körkép.sk

Nyitókép: sportmarketing.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!