Egy ultraszurkoló a pályán kívül is kiáll a magyarságáért

 

– mondja az egyik kápó a dunaszerdahelyi Turul bárban, mely a DAC futballcsapat ultráinak törzshelye. Itt beszélgettünka szurkolásról, az új stadionról, Világi Oszkárról és László Csabáról, az ultrák életviteléről és céljaikról, valamint a buzdítás kulisszatitkairól.

 

A Körkép.sk nagyinterjúja Domonkos Rolanddal (DR), az YBS DAC fanklub vezetőjével és a DAC vezérszurkolójával, Petőcz Viktóriával (PV), az YBS DAC fanklub elnökségi tagjával Bögi (Roberto) Róbert (BR) kápóval, az YBS elnökségi tagjával és Bartalos Attila (BA) másik kápóval.

 

 hirdetes_810x300  

Mikor jött létre az YBS fanklub?

 

DR: 2008 második felében az első nyitrai meccs után alakult, akkor még kicsit más felállásban. 2015 szeptemberétől működünk hivatalosan.

 

Ti vagytok a futballcsapat legnagyobb szurkolói csoportja?

 

DR: Igen.

 

Mennyi aktív tagja van az YBS-nek?

 

DR: 90 körül tartunk most.

 

stadion
Kép: Lelkes Ernő. fcdac.sk

 

És hány tagból áll maga a DAC kemény mag, akik a stadionban a hangulatot diktálják?

 

DR: Ez változó. Alapból 300 körül, de eredménytől függően 500-600 főig is felmegy.

 

Hogyan lesz valakiből vezérszurkoló?

 

[stw]

 

DR: Először is el kell, hogy fogadjanak az emberek. Sok mindenről le kell mondani, ha ezt szeretné csinálni am ember, aztán alakul magától. 1982-83-óta, akkor még a második osztályban játszott a DAC, nem sok meccset hagytam ki. Ha ki is maradt néhány, azokat könnyű lenne felsorolni.

 

És hogyan lesz valakiből kápó?

 

BA: A semmiből jött. 2015-ben a Szlovák kupa elődöntőjének visszavágóján Szenicén jó páran összejöttünk. Som embert megmozgatott az a meccs, és felmerült, hogy próbáljuk összefogni, egységesebbé tenni a szurkolást és besegíteni a Róbinak (szerk. megj. a másik kápó). Volt, amikor a Róbi nem tudott jönni, és megkértek, hogy csináljam én, és itt ragadtam.

 

Mivel jár maga a kápóság?

 

BA: Tudni kell, hogy ez nem olyan könnyű dolog. Én is azt hittem, hogy baromi könnyű, de amikor több ezer emberrel szemben ki kell állni, az nem egyszerű. A lényeg, hogy szívből kell csinálni. Ha elfogad a közönség és megvan a visszajelzés, akkor működik a dolog.

 

Kápó – Az olasz capo jelentése szó szerint ’vezető’.

 

A közönség száma vélhetően növekedni fog, hiszen 13 ezres stadion épül.

 

BA: Bízunk benn, hogy itthon és idegenben is növekedni fog a tábor.

 

dac_2
Ultrák a Turulban. Kép: Körkép.sk

 

Az őszi szezon számai alapján 60 százalékkal a DAC végzett az első helyen, ami az első ligás csapatok stadionjainak telítettségét illeti.

 

DR: Ha így folytatjuk, ahogy abbahagytuk, ez csak növekedni fog. Semmi kétség. De azért ha Nagyszombat nem bojkottálná a meccseit, akkor jóval előttünk volnának. A Slovan szintén. Én azért a harmadik helyre raknám magunkat és várható, hogy a Zsolna is beindul. De ha a város lakosságához viszonyítva a százalékokat nézzük, akkor mi vagyunk az elsők.

 

Hogy kerül egy nő a legnagyobb szerdahelyi fanklub, az YBS vezetőségébe?

 

PV: Becsöppentem először a Turulba. Aztán elmentem egyszer DAC meccsre, és úgy megfogott a mérkőzés, hogy hihetetlen. Itt a Turulban kezdődött az együttműködés.

 

DR: Próbáltuk kicsit komolyabbá, hivatalossá tenni az egészet. A DAC klubnak is kérése volt, hogy jó lenne, ha hivatalos szervként működnénk. Akkor döntöttünk úgy, hogy legyen egy női tagja is a vezetőségnek. Örülünk, hogy elfogadta a felkérést.

 

dac_1
A DAC vezérszurkolói: Balról: Domonkos Roland, Petőcz Viktória, Bögi Róbert, Bartalos Attila. Kép: Körkép.sk

 

Mennyi időt vesz igénybe számotokra maga a DAC jelenség, a hangulat, ez az egész életvitel?

 

DR: Napi szinten két óra biztos.

 

És a meccs napján?

 

DR: Akkor több. Átlagosan 3-4 óra.

 

BR: Ez változó, attól függ természetesen, hol a meccs. De olyan három óra. Azon kívül, hogy az emberek megbíznak valakiben és sokszor a véleményét is kikérik.

 

dac_9
A Turul bár Dunazserdahelyen. Kép: Körkép.sk

 

Ez egyfajta feladat?

 

BR: Nem nevezném feladatnak, talán munkának se, pedig az. Valamilyen szinten mindenképpen megtiszteltetés, hogy Dunaszerdahely képviselheti azt a közeget, amit mi ultraszurkolók magunkénak mondunk. De egy ultraszurkoló nemcsak a pályán tanúsít olyan magatartást, hanem a magánéletben is. Kezdve mondjuk az öltözködéstől, az étkezési szokásoktól. Találkozni hasonszőrű szurkolókkal, mint mi vagyunk, felerősíteni az összmagyar összefogást, illetve a mindenkori kiállást a magyarságunkért.

 

Mivel tudja magát kondícióban tartani egy hangulatfelelős?

 

BR: Rummal és kofolával (nevet). Néha ez a fizikai fáradságon túl inkább lelki fáradságot okoz. Amit a meccs kivett belőlem, azt a család pótolja.

 

 

Egy kápó a meccs után hány napig nem tud beszélni?

 

BA: (nevet) Két napig biztosan.

 

BR: Én ezt már tudtam korrigálni. Nekem már másnap van hangom. Ez így az elején néhány hónapig jelent problémát, de egypár év után ezt lehet kezelni.

 

lelkes
Kép: Lelkes Ernő, fcdac.sk

 

A kápó feladatát talán segítheti majd, amit Világi Oszkár klubtulajdonos is mondott nekünk, hogy ha elkészül a stadion, nagyon jó lesz az akusztikája.

 

BA: A régi stadionnak sem volt rossz, de, úgy néz ki, az újnak még jobb lesz.

 

…meg hogy ha üvegezést is kap, még jobban beszorul a hang…

 

BA: Szerintem tökéletes lesz minden téren.

 

Ha beindul a szekér és hétközi, hétvégi meccsek, nemzetközi kupaszereplés követi majd egymást, több kápóra is szükség lesz?

 

BA: Hogy egységesebb legyen, legalább kettő jó, ha van. Ezért vagyunk mi is ketten legalább. De legyünk többet is akár. Jöjjön össze a nemzetközi kupa és megoldjuk.

 

Ti általában háttal álltok a pályának. Mikor nézitek vissza a gólokat, újranézitek egyáltalán?

 

DR: Amikor nem látom, utólag visszanézem.

 

BR: Nálunk ez úgy néz ki, hogy több évtizedes archívumot vezetek otthon. Valamikor nem voltak ilyen lehetőségek, de most már vissza tudod nézni az összefoglalót, meg tudod nézni a képeket, elmenthetsz dolgokat. Amikor lehetőségem van rá, másnap a futball után mindig visszanézem.

 

Mi jobb egy ultrának, ha az idegenbeli meccseken is ultrák fogadják, vagy ha idegenben is ti vagytok többen?

 

BR: Hát azért inkább a hazaiak legyenek többen. Azt szeretnénk, ha a hazai meccseinken is lennének vendégszurkolók, nem így, hogy üresek a vendéglelátók. Azért is várjuk, hogy a Nagyszombat vagy a Slovan jöjjön, most a Zsolna is kezdi összeszedni magát. Sokkal jobb hangulatot lehet olyan meccsen teremteni, mint üres vendégszektorban.

 

2015 március 15-én Pozsonyban sikerült legyőzni a Slovant. Ha jól emlékszem 0:2-lett avégeredmény a DAC javára. Ott a slovanisták a szünetben haza is mentek.

 

BR: 1:0 lett a vége, de valóban mi voltunk ott többen.

 

 

Igen, igen, 0:1 lett.

 

BR: Ott 640-en voltunk, ők lehettek százan. Utólag kiderült, hogy nem akartak szégyenben maradni hazai pályán, hogy le vannak szurkolva. Azért mentek haza, nem az eredmény végett.

 

Hogy áll össze a szurkolói koreográfia? Ki finanszírozza a sokszor elég költséges látványt?

 

DR: A meccseken szoktunk gyűjtéseket szervezni. Kisebb-nagyobb sikerekkel. Van, amikor összejön bizonyos összeg, van, amikor nem. De azért a fanklubban is van tagsági fizetés, abból pótoljuk. De hogy a klub hozzájárulna…egyszer talán. Egyelőre ez nem jellemző.

 

Annak örülnétek, ha a klub is beszállna, vagy jobb ez így, ahogy van?

 

DR: Örülni örülnénk. De a klubbal megbeszéltük, hogy azzal legyenek tisztában, hogy lekötelezettjei nem leszünk sohasem. Bármit megcsinálunk, de ha kérjük, hogy segítsenek, el is várjuk, hogy segítsenek. Ugyanakkor ne kérjék tőlünk, hogy valamelyik játékost éltessük, vagy hogy a klub mondja meg, milyen rigmusokat használjunk a szurkoláshoz. Ebbe azért nem fogunk belemenni.

 

Az ár függvényében tudunk egy-egy koreográfiát összeállítani. Ettől sokkal komolyabb dolgokat is lehetne csinálni, de jelenleg ebbe tudunk beleférni.

 

dac_8
Turul bár. Kép: Körkép.sk

 

És hogy születnek az egyes rigmusok?

 

DR: Ezek általában más csapatoktól átvett rigmusok. Ez jellemző a focira. Valamit hallunk, megtetszik, és aztán átköltünk benne egy-két sort, mondatot.  A legkönnyebb az  idegenbeli túrákon. A buszon a legegyszerűbb megtanulni, mert ott mégiscsak van 40-45 ember. A hazai meccsen 100-150-en már tudják, így könnyen átveszik a többiek.

 

Most a Turul bárban vagyunk. Lehet mondani, hogy ez a stadionon kívüli törzshely?

 

DR: Igen, találkozási pont olyan nyolc-kilenc éve. A stadionban kezdtük, de aztán kicsit romlott a viszony a szurkolók és vezetőség között. És kerestünk egy másik helyet. Akkor már mi üzemeltettük ezt a helyet, és jött a döntés, hogy jöjjünk ide.

 

Vannak bizonyos kiváltságai az YBS tagságnak?

 

DR: Igen. Aki fanklub tag, annak elég csak ideszólni, hogy kérek ennyi vagy annyi jegyet és nem kell sorba állnia értük. Az YBS bebiztosítja. Ezek helyre szóló, előre kinyomtatott jegyek, de hála istennek csak az első meccsen történt meg, hogy fennmaradt 3-4 jegy. Már kezdik megszokni az emberek. Nem csak a fanklubnak biztosítunk megvételre jegyet, hanem bárkinek.

 

Mondhatni, hogy a Turul bár afféle felvidéki Simon söröző? (Szerk. megj. a Simon söröző az elhunyt ferencvárosi játékos Simon Tibor családja által üzemeltetett söröző, egyfajta találkozási pont a fradistáknak.)

 

DR: Hasonló. Bárhol megemlíted Magyarországon, ismerik.

 

Milyen a viszony a DAC többi szurkolói klubjával?

 

DR: Egész jó. Meccs előtt mind a négy fanklubnak a vezetősége le szokott ülni és megbeszéljük a dolgokat. Nincsenek nézeteltérések. Mindenben meg tudunk egyezni. Mondhatom, hogy most a legjobb a viszony a négy fanklub között. Vannak fiatal gyerekek, akiknek kicsit még nevelődni kell, de alakulni fognak, az biztos.

 

Magyarországon ti vagytok a „fasza csávók”, akiket mellbe veregetnek, hogy milyen jó, hogy vagytok?

 

DR: Ez már régóta így van. Most helyettesítjük az ottani Fradit is.

 

BR: Napi kapcsolatban vagyunk mindig, akár határon túli, akár székelyföldi szurkolókkal. Mindig pozitívan szólnak erről a közegről. Azt tudják mondani, hogy csak így tovább.

 

dac_7
Kép: Körkép.sk

 

A szlovák szurkolói csoportokkal milyen a viszony? Van üzengetés, meccsek előtti beszólogatás, hangulatkeltés mondjuk a Nagyszombat vagy a Slovan ultráival?

 

DR: Így szervezetten nincs, de hogy egyesek külön mit csinálnak, azt nem tudom. Ennek nem látjuk értelmét. Mi csináljuk a saját dolgunkat, ők a magukét. A meccsek alatt sem mi kezdjük a szidást vagy a balhét, de azért nem hagyjuk magunkat. Se a stadionban, se az utcán.

 

Van példakép a szurkolói csoportok között? Akikre felnéztek, akikre odafigyel a világ? Mondjuk egy kápó vagy vezetőségbeli szurkolónak ki a példaképe az európai vagy a latin-amerikai focin belül?

 

BA: Kimondott példaképem nincs. Azért is próbálunk a legjobbak lenni, hogy ne mást utánozzunk, hanem mások utánozzanak minket. Ezért is volt jó a múlt heti Csíkszereda – Újpest jégkorong meccsen, mert szóltak, hogy átvettek rigmust. Ez elismerés.

 

DR: Ott van a délvidéki Vinogradar klub, ők harmadik vagy negyedik ligát játszanak és közzé is tették a Balkan Fanatik Facebook oldalára, hogy az YBS fanklub az ő nagy példaképük.

 

Kaptak érte hideget-meleget, mert hát ott a szerbek is tudták, miről van szó, de akkor is kiálltak mellette. Ők egyébként sok mindent át is vesznek tőlünk, cikkeket, szurkolást.

 

A Nélküled című szám ugye külön történet. Ha jól látom, van itt egy zenegép. Innen indult az egész?

 

DR: Igen, ez már a kezdetektől itt van, amint megjelent a dal, azonnal be is került az albumok közé, bár csak véletlenül. Aztán ha jól emlékszem, Horváth Zoli, az akkori előénekes megtalálta, és először egy Nyitra elleni meccsen szólalt meg a stadionban. Így indult ez az egész, így került a stadionba a dal. Egy helyi vállalkozó kinyomtatta 5000 példányban a szövegét, kiragasztgattuk a székekre. Az embereknek megtetszett.

 

A Nélküled szerintem már kezd divat lenni, így kezdi elveszteni azt a varázsát…

 

zenegep
Ahonnan a Nélküled c. szám focis karrierje indult. A Turul bárban található zenegép. Kép: Körkép.sk

 

…már mindenki átveszi…

 

és mindenki próbálkozik vele.

 

Mi a véleményetek az új stadionról?

 

BA: Szokni kell, de jó lesz. A másik stadionban azért otthonosabban mozogtunk, de szerintem itt is megtalálja a helyét mindenki.

 

BR: Én elég konzvervatív vagyok, nekem a régi még mindig a szívemben maradt. Ez az új persze hogy tetszik, szép létesítmény. De el kell telnie egy kis időnek, míg sokan nem csak úgy fognak rá tekinteni, mint egy csillivilli valamire, hanem mint az otthonunkra. Én legalábbis így gondolom.

 

Van kamerarendszer a stadionban? Vagy még nincs felszerelve?

 

DR: Van. És annyira komoly, hogy ha ott beszélgetünk, azt is ki tudják szűrni. De ez nem zavar bennünket, mert megbeszéltük, hogy a harmadik félidőt ne a stadionban bonyolítsa le, akinek problémája van. Mindkét oldalon van 10-20 hülye, de ne rontsuk el 6-7 ezer ember szórakozását azzal, hogy összeugrunk. Ezt meg lehet beszélni ott, ahol senkit sem zavar.

 

Fő helyet kaptatok az új Arénában. Nehéz volt kiharcolni?

 

DR: Egyezkedtünk, mert próbáltunk ragaszkodni a saját helyünkhöz oldalt, de mivel a stadion úgy épül meg, ahogy – először két L alak, aztán folytatják –, meggyeztünk, hogy erre az időszakra átvonulunk a kapu mögé. De már előtte volt róla szól, hogy ki kéne próbálnunk a kapu mögötti részt és ha úgy döntünk, akkor visszamehetünk. De azt hiszem, maradni fogunk a kapu mögött, mert sokkal könnyebb vezényelni a szurkolást, kevésbé széles területen vannak a szurkolók, mintha oldalt lennénk.

 

Ha nem romlik meg a viszonyunk a vezetőséggel, akkor nagyon sokat lehet előrelépni. Az első meccs előtt 2-3 hetes huzavona volt, hogy az a meccs úgy alakuljon, ahogy. Az utolsó hét szerdai napján még mindig nem akartak beleegyezni abba, amit mi szerettünk volna. Így hát szóltunk, hogy akkor 2-3 popcornossal hívjanak többet és csinálunk mi színház hangulatot, ha azt akarnak az új stadionban. Az utolsó pillanatban lett a piro megengedve. A Szlovák Labdarúgó Szövetség is kicserélte a képeket, amikkel a Corgon-ligás meccseket reklámozza a stadionban készült képekre. Ezt nem értjük, ha nem lehet piro, akkor miért azzal reklámozzák?

 

Ha jól tudom, ezt a klub vezetőségéből is megkérdőjelezték. Ha tiltva van, akkor miért ez a reklámja vagy beharangozója egy-egy bajnoki meccsnek? Reméljük, rájönnek, hogy valamilyen keretek között megegyezve meg lehet ezt úgy csinálni, hogy senkinek ne essen baja. Az új stadionban már kétszer is bizonyítottuk, hogy ez lehetséges.

 

stadion3
Kép: Lelkes Ernő, fcdac.sk

 

Világi Oszkár elárulta nekünk, hogy Orbán Viktor azzal ment el innen, hogy nagyon örül, hogy eljött a stadionavatóra, mely felejthetetlen élmény volt számára. A magyarországi stadionokban most más a lelátói hangulat.
DR: Az, ami több stadionban van a helyi vezetőség és a szurkolótábor közti kommunikáció hiánya. Nem hiszem el, hogy nem lehet megtalálni a közös nevezőt. A Fradinál meg ugye leginkább a vénaszkenner bevezetése miatt maradnak az ultrák távol.

 

Itt az első meccs után szlovák feliratokat raktak a stadionba. Mindjárt másnap ment a telefon, hogy hát ez akkor hogy is van. Másfél órás beszélgetés következett, hogy nekünk miért ez a legnagyobb problémánk, mikor fél év alatt stadiont építenek. Hát nekünk ez a legnagyobb probléma. Amikor elkezdték, akkor is letették a táblát, hogy idegeneknek belépni tilos, mert építkezési terület. Azt is már két nyelven kellene kitenni. De másnap csinálták az új táblákat.

 

Milyen a kapcsolat a csapat tulajdonosával?

 

DR: Közvetlenül nem nagyon találkozunk. Közvetve kommunikálunk.

 

vilagi_6_nyito
Világi Oszkár a Körképnek adott interjú közben. Kép: Körkép.sk (Oriskó Norbert)

 

Miért? Így alakult, így kényelmes mindkét félnek, vagy ez a normális?

 

DR: Néha jó volna személyesen is találkozni. Főleg, ha kényesebb dolgokat kellene megvitatnunk, mert hát, akiken keresztül mennek a hírek oda-vissza, azok mégis csak valamilyen szinten alkalmazottak, és nem biztos, hogy úgy mondják el, tálalják azt, amit szeretnénk, hiszen az állásukkal játszanak.

 

Volt egy olyan példa, amikor a tulajdonos mondta, hogy ő fizet, ő parancsol. De aztán megbeszéltük, hogy nekünk nem, mert mi megfizetjük a belépő árát, hogy véleményt nyilváníthassunk. Az, hogy ő fizet, ő parancsol az alkalmazottaira és játékosaira vonatkozhat.

 

Vannak valamilyen elvárások a vezetőség felé illetve kötelezettségvállalások a szurkolók részéről?

 

DR: A stadion házirendjével tisztában vagyunk. Próbáljuk átadni másoknak is, hogy ha a stadionban vagyunk, akkor úgy viselkedjünk, ahogy ott illik. E tekintetben hátrányosabb helyzetben vagyunk, mint a többi csapat, mert gond esetén nem a DAC-ot vagy Dunaszerdahelyt emlegetik, hanem a felvidéki magyarságot. Emiatt nekünk jobban oda kell figyelni.

 

Az YBS rendszeres találkozókat tart, oda probléma elhívni a csapat tulajdonosát?

 

Nem hiszem, hogy ez gondot jelentene. Nem volna rossz, ha félévente, negyedévente leülnénk, ha nem is szurkolók százaival együtt, de legalább a csoportok vezetői és a tulajdonos, hogy átbeszéljük, mi a jó, min kéne javítani.

 

Lehet, hogy ezután az interjú után elindul a közeledés.

 

Szerintem nyitott egy ilyen találkozóra, csak nehéz őt elérni.

 

laszlo
László Csaba az épülő DAC stadionban. Kép: Körkép.sk (Karaffa Attila)

 

Mennyire fontos az edző személye a csapatnál és a szurkolók számára? Több edzőváltás is volt a közelmúltban, most úgy tűnik, stabil az állapot, hárompontos meccsekkel.

 

BA: Bizonyos szinten számít. De azt is meg kell hagyni – és nem László Csaba képességeit vitatjuk –, hogy jókor volt jó helyen. Lehet, hogy ha nem pont akkor jön ide, amikor a stadion is elkészült, és amikor mi szurkolók visszajöttünk a stadionba, akkor ezek az eredmények sem ilyenek lettek volna. Ezek a körülmények bizonyos százalékban biztosan közrejátszottak a sikerben, a játékosok is emiatt észbe kaptak. Szerintem jó mentalitású edző, és biztosan hasznunkra lesz.

 

DR: Ezután a néhány meccs után úgy gondolom, hogy nem volt még itt olyan edző, aki ilyen jó hatással lett volna a csapatra. A szakmai tudásáról még korai beszélni, hiszen csak megörökölt egy olyan csapatot, amihez valójában semmi köze, mert nem ő válogatta össze a játékosokat. Sőt, a végére elég sokan ki is dőltek. Van, aki azért, mert sérült, van, aki azért, mert azt mondta, hogy sérült.

 

Meglátjuk, hogy mit fog tudni hozni. Bízunk benne, hogy továbbra is így folytatja. Ebből a szempontból is jó úton haladunk.

 

Az elmúlt években volt olyan, akit kedvenc edzőnek neveznétek?

 

DR: Szerintem Radványi. Maricot a végén mindenki szidta, de szerintem az elején még ő is annak indult.

 

BR: Maricot én nem annyira szívleltem, valaki azt mondja róla, hogy elismert, jó szakember, szerintem nem volt az. Utána volt a Krisztián, akivel szinte baráti viszonyban vagyunk, mindent meg tudtunk beszélni. Most pedig itt van Csaba. Amikor először találkoztunk, korrekt hozzáállása volt, elmondta céljait, amivel csak egyet tudunk érteni.

 

És a csapat játékosai? Látni, hogy egyre több a magyar köztük. A játékoskeret és a szurkolók között milyen a kapcsolat?

 

DR: Jónak mondható, ha valamelyiküket elhívtuk egy beszélgető estre, nem nagyon fordult elő, hogy visszautasították. Bárkit bármikor el tudunk hívni a csapattagok közül.

 

Azt le lehet szögezni, hogy jó kezekben van a DAC, vezetői, edzői, szurkolói szempontból?

 

DR: Egyelőre úgy néz ki, hogy igen. Csak maradjon is így.

 

 

Ti vagytok a stadion lelke.  László Csaba és Világi Oszkár is elmondta nekünk, hogy ez adja az új stadion értelmét. Kongó stadionból rengeteg van, Dunaszerdahelyen ez egyáltalán nem jellemző. De minek köszönhető, hogy mindez épp itt alakult ki, és fejlődik, növekszik?

 

DR: Mások vagyunk, mint a többi szurkolói csoport. Itt nemcsak a DAC-ról szól, hanem a magyarság is benne van, sőt, szerintem annak köszönhetjük, hogy ennyien vagyunk, hogy ilyen messziről eljönnek.

 

Látva az épülő stadiont, alakuló csapatot, mi az ultrák célja az új stadionban?

 

DR: Még szorosabban összehozni a szurkolókat, hogy még egységesebbek legyünk. Meg hát a cél az is, hogy ha elkészül a 13 ezres stadion, akkor az legyen teátrális. Nem biztos, hogy a foci végett lesz tele, ezért próbálunk mi is hozzátenni. Ha a foci nem is fog annyira menni, akkor legalább a hangulat miatt jöjjenek. Ez a fő cél. Meg hát a magyarságot tartani. Amíg mi ott leszünk, addig nem valószínű, hogy a felirat vagy a szurkolás szlovákul lesz. Bízunk benne, hogy a fiatalságnak át is tudjuk adni, hogy megmaradjon.

 

És a kápók céljai?

 

BA: Amit abbahagytunk ősszel, ugyanezt folytatjuk tavasszal is, hogy minél hamarabb bajnokok legyünk

 

DR: Szerintem folytatni kell azt, amit elkezdtünk, és valahogyan egyre több tömeget bevonni ebbe az eufóriába vagy minek nevezzem, ami nem mindig könnyű, de bízom benne, hogy sikerül.

 

És az YBS tervei a jövőre nézve?

 

PV: Hogy minél többen legyünk, ha nem is mennyiségileg, hanem a minőségileg. Inkább legyünk kevesen, de egységesek, és fogjunk össze mindenütt. Nemcsak a stadionon belüli, hanem akár a kultúra területén is, vagy bárhol máshol, ami a magyarsággal összefügg. Továbbá segíteni a csapatot. Idén reméljük, hogy egy kupadöntőig eljutunk Aztán a folytatásban kis lépésenként, három éven belül egy bajnoki cím is jó lenne, ha összejönne.

 

dac_5
YBS és Körkép.sk a Turulban. Kép: Körkép.sk

 

Király Zsolt

 

Képek: Király Attila

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!