Felfordult az élet vasárnap Bécsben. Idén ugyanis 34. alkalommal került megrendezésre a belvárost átívelő maratoni futóverseny, a Vienna City Marathon. A profi és az amatőr versenyzők között számos náció atlétái képviseltették magukat.

 

Bécsi tudósítónk képekben örökítette meg a belvárost megbénító, gigantikus sportesemény néhány pillanatát.

 

[stw]

 

 hirdetes_810x300  

 

A reggel kilenc órakor eldördülő rajtpisztoly az UNO City, azaz az ENSZ bécsi irodájának helyszínéről indította el a közel 43 ezer fős tömeget. A teljesítendő táv méterben megközelítőleg annyit tett ki, ahány futni vágyó nekivágott a megmérettetésnek (42,159 méter). A verseny útvonala szinte az egész belvároson végighaladt:

 

Forrás: vienna-marathon.com

 

Természetesen lehetőség volt a fél- és a teljes táv lefutására is. A startot követően a nevezők végigfutottak a 864 méter hosszú Reichsbrücke-n (azaz a császári hídon), ahol a Dunán lengedező szellő segítette megtartani a kezdeti lendületet. Ezt követően a Ring-en hömpölygő futók elhaladtak a Riesenrad – azaz Bécs történelmi óriáskereke –, valamint az Operaház és a schönbrunni kastély mellett. A táv második felét a városháza, a parlament és az Uni Wien, azaz a bécsi egyetem színesítette. A cél az Universitätsringen, közvetlenül a Várszínháznál kapott helyet.

 

 

A résztvevők 125 nációból érkeztek. A nevezési díjak 69 eurótól 100 euróig terjedtek.

 

 

A célba beérkezők természetesen érmet, némi frissítőt és apróbb szponzori ajándékokat kaptak.

 

 

Az amúgy is pezsgő Bécs erre a vasárnapra ismét megtelt élettel. A futók között cégek, vállalatok és különböző állami intézmények csapatai is neveztek. A fotók készítése közben angolul szólított meg minket a Miskolci Törvényszék csapata, akik sikerrel teljesítették a versenyt.

 

 

A liberális főváros most sem hazudtolta meg magát. A sporteseménytől néhány sarokra, a Pulse of Europe civil kezdeményezés Európa-párti demonstrációt szervezett.

 

 

Az európai értékeket és az EU megreformálhatóságát hirdető csoportosulás néhány tíz fős tömeget tudott csupán mozgósítani. A német és angol nyelven felszólaló civilek Ronald Reagen szavait idézték, a berlini fal leomlására emlékeztek, valamint az éppen zajló francia elnökválasztás ,,szélsőséges” lehetséges kimenetelére hívták fel a figyelmet.

 

 

Békési Júlia Boglárka

 

Képek: A szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!