Az Andorra ellen elszenvedett kínos vereséget követően a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtök délutánra várta Bernd Storckot, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát beszámolóra. A rendkívüli elnökségi ülés véget ért, a döntés megszületett, a német szakember kapott egy második esélyt.

 

„Az első eséllyel, amikor szövetségi kapitány lett, rendkívül jól élt, hiszen kiváló játékkal jutottunk ki a francia Európa-bajnokságra, ott csoportelsők lettünk, igazoltuk, hogy nem csak véletlenül vagyunk ott. Abban bízunk, hogy ugyanúgy, ahogy sikerült a magyar labdarúgást a holland vereség, a 8-1 után helyreállítani, ugyanúgy majd a következő meccseken láthatni fogjuk, hogy nem ott tartunk, mint amit feltételezni lehetne az andorrai meccs után”

 

– nyilatkozta az M4-nek Csányi Sándor.

 

A német szakember szövetségi kapitányi pozíciója mellett sportigazgatói állását is megtarthatja.

 

 hirdetes_400x285  

Hogy miért nem láttuk azt a nagy küzdelmet és a szép játékot a pályán, amit láttunk a Svájciak ellen, még ha veszítettünk is itthon, az más kérdés” – fogalmazott, majd hozzátette, a körülmények, a múltbéli teljesítmény, és a hit, hogy Storck tud a jövőben is teljesíteni, arra a következtetésre juttatta a grémiumot, hogy folytatás a helyes döntés.
Forrás: m4sport.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!