Robert Fico miniszterelnök pár nappal ezelőtt arra kérte az Európai Labdarúgó Szövetséget (UEFA), hogy vizsgálja felül az olasz-német mérkőzést, amelyet az U21-es Európa-bajnokságon játszottak. A kormányfő levelet is írt  Aleksander Ceferin elnöknek, a válasz pedig ma meg is érkezett – büszkélkedett a kormányfő saját Facebook oldalán. 

 

„Azok után, hogy az olaszok és a németek kiszúrtak a srácainkkal, nemcsak kiálltam mellettük, hanem levelet is küldtem az UEFA legmagasabb képviselőjének” -mondja Fico a videóban. „Egyesek, főleg az újságírók, azt íták, hogy ennek nincs semmi értelme” – jelentette ki. Fico szerint Ceferin válaszában azt írta, hogy minden tornának megvan a saját előnye és hátránya – végezetül megígérte Ficonak, hogy az UEFA foglalkozni fog a témával.

 

Fico ugyan belátta, hogy már nem tudják kijavítani a hibát, de „minimum az a helyes, hogy ha valami nem fair, hogy megszólalunk”. A szlovák válogatott két győzelemmel és egy vereséggel zárta a csoportküzdelmeket a lengyelországi U21-es Eb-n, a helyzet azonban úgy alakult, hogy más mérkőzések eredményétől függött, továbbjutnak-e legjobb csoportmásodikként. Az egyik negatív forgatókönyv az volt, hogy németek 1:0-ás vereséget szenvedek az olaszoktól, így nem juthattak tovább. A kormányfőt és sok nézőt az idegesítette fel, hogy a mérkőzés végén az említett csapatok játékosai már meg sem próbáltak változtatni a számukra kényelmes eredményen.

 hirdetes_810x300  

 

Robert Fico levelét megírta… 

 

A kormányfő levelében kiemelte, hogy Aleksander Ceferin szlovén elnök jó munkát végez,  de úgy érzi, hogy kis ország képviselőjeként a  kisebb futballszövetségeket is képviseli. Fico nagyra tartotta az u21-es EB szervezetését is, ugyanis a szlovák fiatalok és szurkolók szinte hazai környezetben lehettek, azonban a német és olasz válogatott fellépése súlyos nyomot hagyott a rendezvényen.

 

 

Fico szerint az országot képviselő tehetségek mindent megtettek a továbbjutás érdekében, amiért minden tiszteletet megérdemelnek, viszont nem voltak felkészülve a bohózatra, amit a fejlett nemzetek játékosai mutattak be. A kormányfőt a helyzet az 1982-es Németország-Ausztria mérkőzésre emlékeztette, amikor hasonló színjáték történt Algéria kárára.

 

Körkép.sk
borítókép: Facebook

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!