Holnap, július 8-án kerül sor a Felvidéki Labdarúgó Bajnokság (FLB) csallóközi régiójának ráfordulójára, ezúttal Dunaszerdahelyen.

 

A DAC szurkolói csapata, az YBS-Dunaszerdahely ugyan már a harmadik kör eredményétől függetlenül kvalifikálta magát az országos döntőbe, ennek ellenére igazi nemzetközi focikupát szerveznek, mégpedig reggel 09.00 órától a dunaszerdahelyi szabadidőpart műfüves pályáján. Az YBS csapatában a Körkép.sk főszerkesztője is pályára lép.

 

A régiós küzdelmekben részt vevő Alistál és Béke mellett további csapatok részvételével focikupára kerül sor, melynek keretében a három régiós csapat egymás elleni mérkőzései pedig beleszámítódnak a FLB küzdelmeibe. Az előző két forduló eredményeiről itt és itt számoltunk be.

 

 hirdetes_810x300  
Az első fordulót Alistálon szervezték.

 

A rendezvény színvonalához Kiripolszky Péter is hozzájárul néhány dal eléneklésével.

 

A Felvidéki Labdarúgó Bajnokság idei döntőjének Szepsi ad otthont, ahol 12 csapat lép pályára. A 11 régiós győztes, illetve címvédőként maguk a szepsiek.

 

Az elmúlt évek eredményei alapján úgy néz ki, Szepsi és Léva rendelkezik a legerősebb kerettel, ez a két város több alkalommal is az első három hely valamelyikén végzett. Ennek ellenére idén érkezhetnek meglepetések az egyes régiókból.

 

Az YBS-Dunaszerdahely csapata.

 

Az elmúlt évek eredményei

 

2016-ban Szepsi győzött, Fülek és Léva előtt, az azt megelőző évben pedig Nyitracsehi, Szepsi és Léva foglalhatta el a dobogó három fokát.

 

Holnap, július 8-án tehát minden focikedvelőt szeretettel várnak a szervezők reggel 9 órától a dunaszerdahelyi szabadidőpart műfüves pályájára.

 

Körkép.sk

Nyitókép: archívum

 

További ajánlott írások:

 

Felvidéki Labdarúgó Bajnokság: Az YBS nagy lépést tett az országos döntőbe jutásért

 

Ismét tarolt az YBS. Már biztosan a döntőben a sárga-kék szurkolók csapata

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!