Két előkészületi mérkőzés után eddig 1:9-es gólarány. Nem indul túl jól az új szezon a DAC számára. A két hét múlva rajtoló őszi fordulóra és a Zólyombrézó elleni hazai bajnoki mérkőzésre készülő csapat formája még nagyon messze van az ideálistól, mint ahogy új játékosok, erősítések sem nagyon érkeztek eddig.

 

Marco Rossit, a magyar bajnokcsapattól, a Honvédtól érkező olasz edzőt június 22-én mutatták be a sajtónak.

 

A Körképen akkor nem hoztuk le az interjút, kicsit kivártunk vele.

 

 hirdetes_810x300  

Azóta eltelt néhány nap, Rossi időközben munkába állt, a keretet is megismerhette. Nézzük, mit nyilatkozott az olasz mester június végén a médiának és külön a Körképnek, és mi történt az azóta eltelt 16 napban.

 

16 oldalas szines magazin a DAC-ról.

 

Miért választotta a DAC-ot?

 

Az egyik oka ennek, hogy Dunaszerdahely tele van ambíciókkal, fejlődni akar, történelmet írni, Kelet-Európa legfontosabb csapatává szeretné kinőni magát. Ez egy nagyon fontos és helyénvaló törekvés.

 

A másik ok a légkör. Imádom a tömött lelátókat. Tudom, hogy a DAC-nak rengeteg és elkötelezett szurkolója van, mi pedig szeretnénk meggyőzni őket arról, hogy érdemes kijárni a mérkőzésekre.

 

 

Ön lecserélte a Bajnokok Ligáját a szlovák ligára.

 

Igen, a Honvédnál végzett munkámat befejeztem. Elértük, amit lehetett, a Honvéd most már a múlt. Az emlékek nagyon sokat számítanak az életben, és mi sok élménnyel gazdagítottuk a Honvéd szurkolóit. Itt az ideje, hogy ugyanezt a DAC szurkolóinak is megadjuk.

 

Nem vagyok Mourinho, nem vagyok Mancini, én egy hétköznapi ember vagyok, egy normális edző, aki játékosai képességeire támaszkodik. Azon leszünk, hogy összehozzuk a csapatot, ami nagyon jó alapokkal rendelkezik, köszönhetően az előző edzőnek.

 

Nincs rá sok időnk, alig egy hónap áll rendelkezésünkre, ami elég kell, hogy legyen.

 

Marco Rossi. Kép: Körkép.sk

 

Új játékosok?

 

Erre még korai válaszolni. Mielőtt bárkivel felvennénk a kapcsolatot, meg akarom ismerni a jelenlegi játékosokat, megtudni, milyen képességekkel rendelkeznek. Négy-öt mérkőzést láttam csak az előző szezonból és még nem láttam mindenkit játszani.

 

Először felmérjük a keret tagjainak képességeit és kvalitásait, ezt követően érdeklődhetünk új játékosok iránt.

 

Több játékos az U21-es Eb-n játszik

 

Ez gond. Én mindenkit itthon szeretnék tudni. A játékosoknak, a szlovákiai focinak fontos, hogy az ország sikeresen szerepeljen, de az biztos, hogy nem könnyű Huk, Šatka vagy Šafranko nélkül dolgozni. Kénytelenek vagyunk nélkülözni őket, és miután hazajönnek, valószínűleg egy hét pihenőt kapnak, de jó formában lesznek. A kondícióval tehát nem lesz probléma.

 

Marco Rossi. Kép: Körkép.sk

 

A modern futball alapjait követjük, ez mindig jóval agresszívabb játékot jelent. Kevés idő van gondolkodni, emiatt keményen kell edzenünk.

 

Mit mondott a játékosoknak az első találkozáskor?

 

Azt, amit önöknek is. Hogy én egy normális ember és edző vagyok, aki szereti a munkáját és mindig a legtöbbet akarja kihozni magából és a legjobbat nyújtani a csapatának. Elmondtam nekik, hogy lojális ember vagyok, ami a múltban néhányszor okozott már problémát, mert a fociban, mint ahogy az életben is sokszor diplomatikusnak kell lenni. Nagyon közvetlen vagyok és ugyanezt várom el a játékosoktól is. Ez a legfontosabb

 

A Körkép.sk kérdései:

 

Folytatás kattintás után

 

[stw]

 

 

A MOL- Arénában bevett szokás a magyar és a székely himnusz éneklése. László Csaba ezt együtt énekelte a szurkolókkal, többek között ezért is volt olyan népszerű. Természetesen voltak eredményei is, bár ennek ellenére távoznia kellett. Ön mivel akarja megszólítani a szurkolókat?

 

A himnuszéneklést nem ígérhetem, mert nem tudok magyarul. Magyarországon éltem öt évig, ahol nagyon jól éreztem magam és mindenkivel nagyon jó volt a kapcsolatom. Nagyon szeretem a magyarokat, de nem beszélek magyarul, így a közös éneklés számomra nagyon nehéz. Az biztos, hogy az egyik oka annak, hogy ide jöttem, hogy nincs messze Magyarországtól.

 

Marco Rossi. Kép: Körkép.sk

 

 És mivel szeretné megszerezni a szurkolók szimpátiáját?

 

Azt hiszem, hogy a foci mindenhol hasonló. Ha az ember a munkájával képes eredményeket és győzelmeket elérni, akkor valószínűleg szimpatikusabbá válik az emberek számára. Engem sem fogadtak el mindig és mindenhol, de emberi oldalról nézve mindenki szeretett.

 

A Honvédból való távozása után nem túl szokványos, pesszimista nyilatkozatot tett a klub jövőjével kapcsolatban. Azt mondta, hogy a Honvéd valószínűleg nem lesz sikeres a BL-ben, és vélhetően nem sikerül megismételniük a bajnokságban elért eredményt sem. Szerencsés dolognak tartja ezt a nyilatkozatot? Hasonlóan fogalmaz majd akkor is, ha már nem lesz a DAC kötelékében?

 

Minden klub számára nagyon nehéz megismételni egy sikeres szezont, főleg, ha nem túl nagyok az erőforrások. Ezért mentem el, léptem tovább, mert úgy gondoltam, hogy a nemzetközi szint és a Bajnokok Ligája teljesen más elvárásokat támaszt, és a meglévő feltételek mellett nehéz lesz helytállni. Persze a meccs előtt még bármi lehetséges.

 

Marco Rossi. Kép: Körkép.sk

 

Körkép.sk/KZS

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!