Marco Rossi a vasárnapi DAC-Rózsahegy 1:1-re végződő rangadója utáni sajtótájékoztatón jelezte, hogy még három játékos érkezésére várnak, akikkel teljessé válhat a keret.

 

A vezetőséggel egyeztetve három játékosra még várunk a keretbe. Velük még teljesebbek leszünk és taktikailag is több lehetőségünk lesz.

 

Nyilatkozta a DAC olasz edzője.

 

Az fcdac.sk hétfői közlése szerint Eric Davis egyik válogatott csapattársa a héten próbajátékon vesz részt a Mol Arénában. A 24 éves játékmester Josiel Nunez pályafutása legnagyobb részét a panamai bajnokcsapatnál, a Plaza Amadornál töltötte, és 5 szezon alatt 16 gólt szerzett.

 hirdetes_810x300  

 

forrás: fcdac.sk

 

Jan Van Daele sportigazgató a következőképpen indokolta a lehetséges erősítést:

 

„Josiel egy olyan futballista, akit már figyelünk egy ideje. Főleg a legutóbbi Arany-kupán mutatta meg a tehetségét. Pozitív referenciák érkeztek róla, és örülünk neki, hogy most lehetőségünk nyílt részletesebben is megfigyelni őt. Meglátjuk, hogy sikerül-e beilleszkednie a csapatba. Egyelőre egy hetet tölt a DAC-nál, majd eldől, hogy a keret tagjává válik-e”

 

Egy újabb magyar?

 

Ugyanakkor múlt héten már felröppent a hír, hogy a magyar válogatott középpályás Kalmár Zsolt is a DAC-hoz igazolhat. Kalmár jelenleg a dán Bröndbynél játszik kölcsönben, viszont nem jut folyamatos játéklehetőséghez, ezért valószínűleg jól jönne neki a csallóközi lehetőség, hiszen a csapatnak középpályásra van szüksége.

 

forrás: facebook.com/bröndby

 

A csakfoci.hu értesülései szerint a fiatal magyar játékos már kedden megérkezik a Mol Arénába, hogy együtt eddzen a sárga-kékkel. Amennyiben szerződtetik, úgy Vida Kristopher András, Kocsis Gergő és Mervó Bence után ő lehet a 4. magyar állampolgárságú játékos a dunaszerdahelyi klubnál.

 

Körkép.sk

Nyitókép: Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!