Hazai pályán gyenge játékkal gól nélküli döntetlent ért el a DAC az 1. FC Tatran Sároseperjessel. Kalmárék az első félidőben ugyan vezetést szereztek, de a játékvezető lesre hivatkozva érvénytelenítette azt. Vitatható ítélet volt.

 

A DAC viszont rendkívül pontatlanul, kevésbé koncentráltan, sok hibával játszott, a vendégek pedig sikeresen tördelték a játékot. Az előző foldulóbeli vereség után a sárga-kékepnek most be kellett érniük az egy ponttal Marco Rossi 53. születésnapján.

 

Az olasz vezetőedző a mérkőzés után élesen kritizálta a játékvezetést, akik szerinte engedték az időhúzást és nem büntették sárga lappal sem a Kalmár Zsolt ellen folyamatosan szabálytalankodó sároseperjesieket.

 

 hirdetes_400x285  

A mérkőzést 6788 néző tekintette meg a helyszínen. A DAC 7 forduló után 12 ponttal jelenleg a negyedik a tabellán. Az utolsó 5 fordulóban a lehetséges 15 pontból csak hatot szerzett meg.

 

A mérkőzés első félidejét élőben adtuk a Körkép Facebook oldalán, az összecsapást pedig honlapunkon online követtük végig. Képgalériánk a 90 perc legérdekesebb pillanatairól:

 

Kezdőrúgásra várva.
Még pihen a meccslabda.
A B-középen nem múlt az eredmény.
Közel teltház.
Az akadémia labdaszedői.
Davis a második félidőben kapott lehetőséget.
Pályára lépésével megélénkült a balszél, de az átütő erő hiányzott.
Jókedvű DAC-szurkolók.
Hajrá DAC!
Kalmár Zsoltot faragták rendesen. A mérkőzés után a Körképnek is nyilatkozott.
DAC-ultrák a Nélküled alatt.
A cápó és a B-szektor.
Szívünk sárga kék…
YBS Dunaszerdahely és a dobosok.
Meccs utáni autogramosztás.

 

Rossinak főhet a feje.

 

Képek: Körkép.sk (Laco Briznár)

További ajánlott tartalom:

 

Percről-percre közvetítésünk:

Otthon vesztettek pontokat a sárga-kékek : DAC-Sároseperjes élőben a Körképen

A végeredmény:

Csalódást keltő döntetlen a DAC-Sároseperjes találkozón

Így látta Marco Rossi:

Marco Rossi: Nehéz meccs volt, ez nem a mi napunk

Kalmár Zsolt nyilatkozata:

Kalmár Zsolt a Körképnek: Sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni

 

Az első félidő a pálya széléről:

 

 

Az utolsó 5 perc:

 

Szombaton is volt nélküled:

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!